Létezik egy másik világ, ahol mindig énekelnek a madarak (16)

Nagyon pici voltam még, amikor a környéken az elsők között bevezettük a telefont. Jól emlékszem a lépcső alján a falra szerelt polírozott tölgyfa dobozra. A doboz oldalán függött a fényes fekete hallgató. Még a számára is emlékszem százöt. Persze nem értem fel a készülékig, de mindig izgatottan füleltem, valahányszor édesanyám használta. Egyszer fölemelt, hogy beszélhessek a papával, aki üzleti úton járt. Még olyan csodát. Aztán fölfedeztem, hogy valahol abban a boszorkányos szerkezetben egy különleges lény lakik. Tudakozónak hívják, és egyszerűen nincs olyan, amit ne tudna a mama. Bárkinek a telefonszámát megkérdezhette tőle. Ha pedig megállt az óránk, a tudakozó nyomban közölte a pontos időt. Első személyes élményemre a doboz szellemével akkor tettem szert, amikor anyám látogatóba ment a szomszédba. A szerszámos ládával játszottam az alagsorban, és a kalapáccsal rácsaptam az ujjamra. Iszonyúan fájt, de nem nagyon láttam értelmét, hogy sírjak, hiszen senki sincs itthon, aki sajnálhatna. Lüktető ujjamat szopogatva ténferegtem a házban, végül az emeleti lépcsőhöz értem. A telefon. Berohantam a szalonba a zsámolyért, és a lépcsőhöz vonszoltam. Felmásztam rá, leakasztottam a kagylót és a fülemhez tartottam. A tudakozót kérem. Próbáltam a fejem fölött a dobozból kiálló tölcsérbe beszélni. Egy két kattanás után vékony hang szólt a fülembe. Tudakozó! Megütöttem az ujjam. Bömböltem a telefonba Könnyeim készségesen potyogni kezdtek. Hiszen már szereztem hallgatóságot. Anyukád nincs otthon hallatszott a kérdés. Egyedül vagyok hüppögtem. Vérzik az ujjad. Nem feleltem. Ráütöttem a kalapáccsal és fáj. Ki tudod nyitni a jégszekrényt? Azt feleltem, hogy ki? Akkor törj le egy darab jeget, és nyomd az ujjadra. Az elmulasztja a fájdalmat. És ne sírj! Minden rendbe jön. Ettől kezdve az égvilágon mindenért a tudakozó hoz fordultam. Ha nem boldogultam a földrajz leckével, Tőle megtudtam, hol található Philadelphia, meg az Orinoco, az a vadregényes folyó, amit majd felderítek, ha megnövök. Segített a számtanban, sőt azt is elárulta, hogy a mókus, amelyet előző nap fogtam a parkban, gyümölcsöt és olajos magvakat eszik. Aztán meghalt Peti, a kanárink. Felhívtam a tudakozót és közöltem vele a gyászhírt. Meghallgatott és vigasztalni próbált, ahogy a felnőttek szokták a gyerekekkel, de én nem hagytam. Miért van az, hogy egy madárka olyan gyönyörűen énekel és felvidítja az egész családot. A végén mégsem maradt belőlem más, csak egy tollkupac, égnek meredő lábbal a kalitka fenekén a hang. Átérezhettem mély megindultságomat, mert csendesen így szólt Jegyezd meg, Paul, létezik egy másik világ, ahol mindig énekelnek a madarak. Ettől valahogy megkönnyebbültem. Egy másik alkalommal ismét telefonáltam. Tudakozó jelentkezett be a már ismerős hang. Hogyan írják azt, hogy javít, javít? Hmm. Hosszú íve. Ebben a pillanatban a nővérem, aki ördögi élvezetet lelt az ijesztgetésemben, vérfagyasztó sikollyal nekem ugrott a lépcsőről. Huhh. Leestem a zsámolyról tövestül kitépve a zsinórt a dobozból. Mindketten halálra rémültünk. A tudakozó elnémult, és nem voltam biztos benne, hogy nem sérült e meg, amikor leszakítottam a hallgatót. Perceken belül egy férfi jelent meg a tornácunkon. Telefonszerelő vagyok, az utcában dolgoztam, amikor a központ jelezte, hogy valami gond van ezzel a számmal. Mi történt? Nyúlt a kezemben szorongatott hallgató után elmeséltem neki Ó, ezt egy két perc alatt rendbe hozzuk. Kinyitotta a telefonszekrényt, melyből tekercsek és huzalok kusza tömege tűnt elő... Tudakozó - Erőleves a léleknek Jack Canfield és Mark Victor Hansen. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices