„Pakolj, jössz velünk a turnéra” - Devil's Trade

A Devil’s Trade talán a legtöbbet turnézó magyar zenész manapság. Évi két 24-28 állomásos turné, nyáron sok fesztivál, és ezek 90%-a külföldön zajlik. És bár nagy ugrásnak tűnik a népzene után a metállal folytatni, mégsem az. Az első dal, amit hallottam Makó Dávidtól a MENT showcase fesztiválon, egy magyar népdal, amit akusztikus gitár kísér. Muzsikás pedig az egyik példaképe. Tehát a siker nyitja újra az egyediség. Az egykori Stereochrist/HAW-frontember Makó szólókarrierében egyesítette a metálszíntéren eltöltött idejének tapasztalatait, az énekes-dalszerző hagyományt és a folkot. A magyar népdalkincs és az Appalache-hegység környéki blues ihletett ötvözetére (valamint a folyamatos nemzetközi turnékra) pedig az egyik legnagyobb európai metálkiadó is felfigyelt, így a The Devil’s Trade utolsó két lemeze a Season of Mistnél jelent meg. Recorder A ljubljanai MENT fesztivál és konferencia kiváló alkalmat adott, hogy találkozzunk és beszélgessünk Dáviddal, aki kétszer is fellépett – egy szóló akusztikus koncertet adott a magyar delegáció fogadásán és egy rendeset a nehéz zenei helyszínen. Néhány részlet a beszélgetésből: Magyarországon a valódi értelemben vett turnézás nem létezik. Nagy Európa atlasszal a kesztyűtartóban kellett eljutni a foglaltházakba. Egy híres angol-svéd zenekar előtt léptem fel. Ők megnézték a koncertemet, utána odajöttek és mondták: „Pakolj, jössz velünk tovább a turnéra”. A turné harmadik napján felkeltem a nightliner buszon és küldtem munkahelyemnek emailt arról, hogy kilépek. A doom, stoner, sludge metal szcénában szocializálódtam, ugyanakkor a Radiohead volt a kedvenc zenekarom.  A szóló zenélés volt, amiben igazán ki tudtam teljesedni. Nem úgy játszom, ahogy a metálosok. A késztetés, amivel a hozzám hasonló zenészek működnek – ha nem csinálnánk, ha nem állnánk ki a színpadra, nem írnánk zenénk, akkor nem tudnánk funkcionálni. Ezzel a mentális állapottal a hátam mögött egy 3 hetes turné a világ legjobb dolga. Persze rengeteg nehézséggel jár, de azok eltörpülnek ahhoz képest, amilyen pozitív hatásai vannak.   Az igazi turnézás olyan, mint ha három héten keresztül minden este a kedvenc játékoddal kellene játszanod a számítógépen. Meg vagyok lőve, ha receptet kell mondanom a befutásra. Ha megnézzük, mennyit változott a zeneipar az elmúlt néhány évben, be kell vallanom, hogy nem értek ahhoz, ami most folyik. A nemzetközi piac is nagyot változott, főleg az utazási költségek. A kapható gázsik az egyharmadát érik el annak, amit egy éve lehetett elkérni. Nagyon sok minden történt egyszerre, amiből egy is elég lett volna. Kevesebbet keresel, abból kevesebb jut hozzád a KATA megszűnése miatt és minden megdrágult… 2004-ben amikor elindultunk turnézni, nem volt pénzünk. Amit elénk raktak a foglaltházban, annyi volt az étel. Amit nem ettünk meg, azt vittük magunkkal. Nem lehet folyamatos turnézás mellett családot fenntartani. A 90-es években öngyilkos feleségek, meg minden volt körülöttünk. Az volt az álmom, hogy eljussak a holland Roadburn fesztiválra, közönségként persze. Sikerült eljutnom oda fellépőként, ötször játszottam ott. Ha engem valaki megkérdezné, meddig marad meg így az élőzenei ipar, azt mondom, hogy 4-5 év. Ha ez így megy tovább, akkor csak a legnagyobb zenekarok fognak tudni kizárólag stadionos koncerteket adni, a zenélés meg visszakerül az eredeti formájába – az emberek a hozzájuk legközelebb állóknak zenélnek.” A koncert előtt beszélgettünk Dáviddal a legendás Metelkova kulturális központban. A videóban láthatsz részleteket az előző napi akusztikus koncertjéről és a zenekari fellépésről, valamint egy klipjét. Az interjú ITT megnézhető videó formátumban. A podcast az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával készült.