-
50
A tábornok levele
Azt állítják a börtönviselt emberek, hogy a legnehezebb a bezártságot elviselni vagy megszokni. Bármilyen luxusbörtönben is a legnagyobb gond a mozgásszabadság hiánya, hogy nem mehetsz oda és akkor, amikor szeretnél beülni például egy kávézóba. Lehet a cellád akár lakosztályhoz hasonló Read more…
-
49
Titkok és bűnök
Két hete lesz, hogy Újvidéken leszakadt a pályaudvar bejárata feletti előtető. Több tonnányi beton zuhant egyetlen pillanatban a tető alatt üldögélő és várakozó utasokra. A halottak és a súlyos sebesültek, rokkantak száma ismert. Nevüket is közölte a sajtó, a bulvárlapok Read more…
-
48
A topolyai csoda
A svájci Lugano kétségtelenül híresebb csapat, mint a TSC, de egy hete ennek semmi jelét sem látták a nézők a topolyai stadionban. Az ugyanis kétségtelenül bebizonyosodott, hogy „a szerbiai csapatokból összeverbuvált, közepes képességű játékosokból álló együttes” – ahogy becsmérelni szokták Read more…
-
47
A nyilatkozatháború
Bizonyára bennem van a hiba, de soha sem szerettem a focimeccsek utáni edzői nyilatkozatokat. A győzelmet ugyanis nem kell magyarázni, a vereséget vagy a döntetlent pedig teljesen értelmetlen, így a legtöbb tréner sablonos, semmitmondó értékelést ad a látottakról.
-
46
Színjáték a vonaton
Gyorsan felejtünk, de azért vagyunk még néhányan, akik emlékeznek az újvidéki pályaudvaron közel tíz éve készült fotóra, amelyen a Kínai Népköztársaság belgrádi nagykövete és Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök egy sínpár mellett pózol. Az a mintegy másfél méternyi „vasúti pálya” jelképezte Read more…
-
45
A kapitány lassít
Három év után megválik Szerbia férfi kosárlabda-válogatottjától az eddigi szövetségi kapitány, Svetislav Pešić, becenevén Kari ugyanis közölte a Szerb Kosárlabda-szövetség új elnökével, hogy más tervei vannak, többet szeretne most már a családjával lenni. Emberileg érthető a 75 éves szakember döntése, Read more…
-
44
A nagy bukások
Gyakran találkozunk a sportban nagy bukásokkal, egykori nagy csapatok mélyrepülésével. Amikor nagy múltú együttesekről hallunk vagy olvasunk, a jelenlegi helyzetet elemző szerzők esetenként nehezen értik, értelmezik és indokolják a mostani állapotokat. Magunk is így vagyunk ezzel, amikor például jugoszláv labdarúgás Read more…
-
43
Haruka és Adriana
Egyre világosabban rajzolódik ki most már, hogy az atlétika két új csillaga a női gerelyvetésben keresendő. A japán színekben versenyző Haruka Kitagucsi és a mi Világos Adrianánk látszik egy-egy versenyen a sportág két kiemelkedő szereplőjének.
-
42
A főparancsnoki palacsinta
Szerbiában senki sem unatkozhat. Ha más nem, az államfő hetente akár több alkalommal is szórakoztatja a (szavazó)polgárokat. Immár rendszeressé vált televíziós szózatai mellett újabban filmbejátszásokkal is megpróbálja elkápráztatni a népét, tájékoztatva a nagyérdeműt arról, hogy éppen hol jár, és mit Read more…
-
41
Öregek a pályán
„Minden viszonylagos” – állítják a bölcsek, és nyilván igazuk van. Akár a futballpályán is meggyőződhetünk erről, mondjuk, a Nemzetek Ligája egyik-másik meccsén. A válogatott futballisták egy része ugyanis fáradt, két-három hónappal ezelőtt még a kontinensbajnokságon játszott, aztán meg ott van Read more…
-
40
A centik és a dollárok
Korunk legjobb rúdugrója újabb centiméterrel javított a világcsúcson. A párizsi olimpián elért 625 centiméterhez most még egyet hozzáadott. A szovjet/ukrán Szergej Bubka óta nem volt a világon ebben az atlétikai számban ilyen egyeduralkodó versenyző. (Fotó: Armand Duplantis, forrás: Beta)
-
39
Augusztusi viharok
Azon a nyáron már nem mentünk a tengerre, de horvátországi barátainkkal egy kisebb európai körutat terveztünk. Augusztus közepére időzítettük az indulást, de közbejött a közelmúlt történelmében szálfaforradalomként emlegetett eseménysorozat. 1990. augusztus 17-én tették keresztbe a knini szerbek az első szálfát Read more…
-
38
Készül a mérleg
Néhány nap múlva mögöttünk lesznek a 33. Nyári Olimpiai Játékok eseményei, így aztán lehet elemezni a történteket, netán levonni az ilyenkor szokásos tanulságokat is: ki mikor és hol hibázott, kinek a felkészülése volt hibátlan, és ki az, aki az utolsó Read more…
-
37
Olimpiai apróságok
A közösségi oldalak (például a Facebook) talán a legdemokratikusabb olyan, mindenki által hozzáférhető nyilvános felületek, amelyeken mindenki mindenről szabadon véleményt nyilváníthat. A párizsi nyári olimpia nyitóünnepsége is alkalmat nyújtott a véleményezésre, hiszen ketten, a boldog meg a boldogtalan kommentálta a Read more…
-
36
A lenyomat
Belgrádban a belügyminisztérium tiltotta be a „Mirëdita, dobar dan!” elnevezésű művelődési témájú rendezvényt. Pontosabban: egy mintegy ötventagú, egyértelműen szélsőséges, soviniszta jelszavakat hangoztató és ugyanilyen jelképeket lobogtató, fiatal férfiakból álló társaság helyszíni felvonulása nyomán közölték: a belügyi szervek „nem tudják garantálni Read more…
-
35
Cucurella alkarja
„Isteni Diego” – így nevezték el a heves vérmérsékletű argentin focibarátok, és amikor néhány évvel ezelőtt meghalt, nemzeti gyász volt a dél-amerikai országban. Nápolyban, ahol európai korszakában játszott, ma az ő nevét viseli a város stadionja. Diego Maradona kétségtelenül nagy Read more…
-
34
Kétszer száz
Vannak olyan kerek számok, amelyek bevonulnak még a sport történetébe is, aztán ott maradnak, kitörölhetetlenül, a későbbi nemzedékek nagy ámulatára. Ők majd visszalapoznak a (digitális) sporttörténeti kiadványokban, hogy megtudják, miért volt az a százas szám annyira jelentős egy-egy sportesemény kapcsán. Read more…
-
33
Az egységes szerb világ
Elismerem: kölcsönvettem írásom címét Aleksandar Vulin korábbi többszörös minisztertől, aki a jelenlegi szerbiai kormánynak is tagja, egykor pedig az akkori államfő felesége pártjának egyik vezetője volt. Ő az, aki túlélt minden kormányváltást, minden helyzetben föltalálta magát, és végig a húsos Read more…
-
32
A labda nyara
Jóskának nagy focilabdája volt, azt mondták, hogy ötös. Bőrből varrták a külsőt, és rózsaszín gumiból készült a belső. Nyilván ennél kisebbek is akadtak, de mi a faluban csak azt az ötöst ismertük. Érett felnőttkorunkban aztán láttuk, hogy a kézilabda kisebb, Read more…
-
31
Kvótára vadászva
Az olasz fővárosban pénteken kezdődik, és szerdáig tart az atléták kontinensbajnoksága. Szokatlan az időpont, hiszen az olimpia előtt másfél hónappal már nem szoktak nagy versenyeket rendezni, de újabban már ilyesmi is megtörténhet.
-
30
Nincs még vége…
Egy hete foglalkoztunk ezen a helyen a szerbiai sportban minduntalan felbukkanó botrányokról, felsoroltuk a legismertebbeket, de a jelek szerint leírhattuk volna azt is, hogy „folyt. köv.”, mert bizony folytatódnak a sajnálatos és a sporttól mindenképpen idegen, de a társadalmi légkört Read more…
-
29
Botrányok hete
Valaha régen másmilyen volt a világ, és másképpen mentek a dolgok. Akár azt is írhatnám, hogy „hol volt, hol nem volt…”, mint a mesében. Az újságok sportrovataiban interjúkat, elemzéseket olvashattunk, nagy események előzeteseit böngészhettük, az esélyekről vitatkozhattunk. Manapság ez már Read more…
-
28
Miniszterek körforgása
A vitathatatlanul elcsalt decemberi választások után már száznál is több nap telt el, mire megalakult az új szerb kormány. A száz napot azért ildomos említeni, mert jobb helyeken ennyi időt adnak az új kabinetnek, mielőtt értékelnék, bírálnák a munkáját.
-
27
Üvegek
A nézőtérről a játéktérre dobott (vagy esett) üveg, netán flakon is okozhat balesetet, megzavarhat egy-egy sporteseményt. Nem újdonság ez, volt már rá korábban is példa. Kép: Novak Đoković az olaszországi tornán, ahol a mérkőzést követően egy vizespalack esett a fejére Read more…
-
26
Politikai kérdés, vagy sem?
A KiKireKi ad hoc non formális civilszervezet jóvoltából Dr. Cservenák Péter és Beszédes Andrea Basity Grétával és Seregély Orsolyával beszélget arról, hogy pontosan milyen kérdésekkel is kellene foglalkoznia a politikának!
We're indexing this podcast's transcripts for the first time — this can take a minute or two. We'll show results as soon as they're ready.
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
Loading similar podcasts...