Merengő Podcast

PODCAST · education

Merengő Podcast

Ha érdekel a pszichológusok világa és szívesen hallgatnál tudományos, mégis a hétköznapokban is releváns témákat, akkor itt a helyed!Fő célunk, hogy a klasszikus pszichológiai kávéházi kultúrát visszaépítsük a modern korba, fiatalok is vitázzanak, hipotéziseket alkossanak.Legyen szó akár egy kötetlen párbeszédről, véleményütköztetésről és edukációról vagy egy szakemberrel készült interjúról, széles palettával várunk minden érdeklődőt hetente új tartalmakkal!✨

  1. 32

    Milyen fejfájásom van? – A leggyakoribb fejfájástípusok

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának Fejfájás Szakrendelésén dolgozó neurológussal, dr. Kelemen Andrea Judittal beszélgetünk arról, milyen fejfájástípusok léteznekmiben különbözik egymástól például a migrén és a ritkább fejfájásformákmiért fontos felismerni, hogy nem minden fejfájás egyforma.A fejfájás megértése az első lépés a megfelelő kezelés felé.

  2. 31

    Elég jó?- A perfekcionizmus és a siker árnyoldalai

    Mi hajt bennünket a munkában? Miért érezzük azt, hogy a 110% is kevés? És hogyan lehet elhinni végre, hogy az „elég jó” tényleg elég?Az élő kerekasztal-beszélgetésében a munkamánia, perfekcionizmus és kiégés mögötti belső és külső elvárásokról beszélgetünk – őszintén, személyes megélések mentén. Vendégeink:
 Kun Bernadette, pszichológus, egyetemi adjunktus, a munkafüggőség kutatója Nyvelt Anna, a BeHive Consulting társalapítója Juhász Bálint, a Park FM műsorvezetője és szerkesztője A beszélgetésből kiderül:
 – hogyan hat ránk a teljesítményközpontú világ,
 – hogyan ismerhetjük fel, ha a munka már nem tölt, hanem kimerít,
 – és milyen eszközök segíthetnek újradefiniálni, mit jelent számunkra a siker.

  3. 30

    Az életmód szerepe a fejfájásokban

    Egy neurológus szakorvossal, dr. Zsombók Teréziával beszélgetünk arról, milyen életmódbeli tényezők befolyásolják a fejfájást, hogyan segíthetnek a mozgásterápiák, és miért fontos követni az orvosi előírásokat.A fejfájás kezelése nem csak a gyógyszerekről szól – a mindennapi szokásaink is sokat számítanak.

  4. 29

    Tabletta a fájdalomra – de melyiket válaszd?

    Ebben az epizódban egy gyógyszertárban dolgozó gyógyszerésszel beszélgetünk arról,🔹 milyen fájdalomcsillapítók érhetők el recepttel és recept nélkül,🔹 hogyan érdemes választani a sokféle készítmény közül,🔹 és mikor fontos szakemberhez fordulni.A fájdalomcsillapítók segíthetnek, de nem mindegy, hogyan használjuk őket.Ha kérdésed van, bátran kérj tanácsot a gyógyszerészedtől!💬💊 A videó a Richter Anna Díj keretében megvalósuló✨ „Fájdalomcsillapító túlhasználat: előzd meg, mielőtt ő előz meg téged” ✨projekt keretein belül készült.🎙️ Hallgasd meg az új epizódot a kedvenc podcastlejátszódon!

  5. 28

    Képes változó korba lépni az agyunk?

    Az a megtiszteltetés ért minket, hogy a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Pszichológiai Kutatócsoport egy új és izgalmas, menopauzával foglalkozó  kutatásáról beszélgethettünk. Legújabb adásunkban a kognitív öregedés és a menopauza összefüggéseit jártuk körül. Mi történik az agyunkkal a hormonális változások hatására? Hogyan befolyásolhatja ez a memóriánkat, gondolkodásunkat és mentális jóllétünket? MIndezt hogyan befolyásolhatja a hormonpótlás?🎙️ Vendégeink: 👩‍🔬 Dr. Gaál Zsófia Anna, pszichológus, kutatócsoportvezető, HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, Kognitív Pszichológiai Kutatócsoport 🧠 Csikós Nóra, pszichológus. tudományos segédmunkatárs, HUN-REN Természettudományi KutatóközpontMagyar Kutatási Hálózat, Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, Kognitív Pszichológiai Kutatócsoport💡A beszélgetésben egy izgalmas kutatásról is szót ejtünk, melybe az előadók még várják a résztvevőket. Ha felkeltette az érdeklődésed, akkor jelentkezés: 📩 menopauza.ttk.hu.#menopauza #öregedés #kognitívöregedés #kutatás #podcast #tudomány #mentáliségészség #pszichológia 

  6. 27

    Segitség, kinyílt előttem a világ!

    A húszas éveidben jársz, és fogalmad sincs, merre tovább? Karrier, párkapcsolat, önmegvalósítás - minden egyszerre nyomaszt? 😬Ne aggódj, nem vagy egyedül! Legújabb adásunkban a kapunyitási krízisről beszélgetünk őszintén, tabuk nélkül! 💡Hallgasd meg Spotify-on, Apple Podcast-on vagy YouTube-on! 🎧

  7. 26

    Hogyan lehetsz viselkedéstudományi kutató?

    ÚJ PODCASTSOROZAT: A pszichológia diplomán túl Mihez kezdhetsz egy pszichológia diplomával? Ezt a kérdést sokan felteszik – és mi most válaszokat hozunk! Sorozatunk első részében a viselkedéstudomány világába merülünk el.Mi is az a viselkedéstudomány? Miben különbözik és hogyan kapcsolódik a pszichológiához? Hogyan válhat valakiből viselkedéstudományi kutató pszichológiai háttérrel? Ebben az epizódban gyakorlati példákon keresztül válaszoljuk meg ezeket a kérdéseket. Ha érdekel a pszichológia és kíváncsi vagy, milyen karrierutak nyílhatnak előtted, hallgasd meg az epizódot!#pszichologia #karrier #viselkedestudomany #magyarpodcast #pszichologusdiploma #merengo #merengopodcast

  8. 25

    Szülő vagyok, de hol a használati utasítás?

    🍼A családalapítás és szülővé válás témaköre számos kérdést hordoz magában napjainkban. Folyton változó trendekkel, generációs szokásokkal és végtelen információhalmazzal tarkított labirintus ez, amiben okkal érezhetjük úgy, hogy könnyű elveszni.🍼Mai adásunkban megpróbálunk a mai kor gyermekvállalási kérdéseire reflektálni.🍼 Milyen kihívásokkal találkozhatunk a családtervezés időszakában?

  9. 24

    Áltudományok és összesküvés-elméletek

    A 2024-es Kolorádó Fesztiválon egy nagyon izgalmas kerekasztal beszélgetésnek lehettek tanúi a jelenlévők a Merengő moderálásával. Ugyanis meghívtuk Krekó Pétert és Falyuna Nórát - a téma nagymestereit -, hogy boncolgassák velünk az áltudományok és összeesküvés-elméletek működését. Zseniális beszélgetés kerekedett ebből és előrelátóan fel is vettük az elhangzottakat, így most sok szeretettel megosztjuk Veletek ezt az epizódot, egy kis fesztiválhangulatot csempészve az őszbe! #merengo #kolorado #merengopodcast #koloradofesztival #merengoegyesulet #fesztival #osszeeskuves #altudomanyok

  10. 23

    Pink tax, avagy nőnek lenni drága #talkshow #kollab

    Nagy örömmel jelentjük be első kollaborációnkat, még pedig nem akárkivel, hanem a @nemazértpodcast szuper csapatával! Ebben az izgalmas közös adásban több fontos témát is körbejárunk, pl., hogy mi is az a a pink tax, és hogyan hat a nőkre világszerte? Mítosz vagy valóság, hogy a nők többet fizetnek ugyanazokért a termékekért? Illetve a menstruációs szegénységről is beszélgettünk: miért nem elérhetők alapvető menstruációs termékek sok nő számára, és mit tehetünk ellene? Oszd meg velünk a tapasztalataid! Írjátok meg kommentben, ha ti is találkoztatok már pink tax-szel, és hogy milyen termékek esetében! Hallgassátok meg az új epizódot a bio-ban található linken! #merengo #merengopodcast #merengoegyesulet #pinktax #menstruáció #menstruációsszegénység #kollaboráció #újepizód #nemazertde #nemazertpodcast #podcast #magyarpodcast #mutimithallgatsz

  11. 22

    Erő, izom, fehérjét iszom #presszó

    Klasszikusan, ha testképzavarokról beszélünk, az anorexia vagy a bulimia jut először eszünkbe, melyeket általában a lányokhoz társítunk. De gondolkodtál már azon, hogy a férfiak is érintettek lehetnek-e ilyen jellegű problémákban? A mai presszó adásunkban erre a kérdésre keressük a választ, és az izomdiszmorfiával, azaz a férfiak testképzavarával foglalkozunk. Hogy pontosan mit is jelent ez a kifejezés, és hogyan ismerhető fel ez a betegség, a mai adásunkból kiderül. 💬 Csatlakozzatok a beszélgetésbe Ti is! Ha valamilyen gondolatod, saját élményed vagy vitaindító állításod támadt az adással kapcsolatban, akkor írj nekünk közösségi média felületeinken, akár privát üzenetben, akár nyilvánosan. ⭐️ Ha tetszett az adás, kövessetek be a közösségi oldalainkon és értékeljetek 5 csillaggal, bármelyik felületen is hallgatok minket.A források listáját itt éritek el.

  12. 21

    Manapság mindenki ADHD-s? #talkshow #élő

    Az @aurora_modularis -szal közösen szervezett találkozón dr. Balázs Judit gyermek-, ifjúság és felnőtt pszichiáter szakorvossal és Kisné Hullán Gabriella neurofeedback trénerrel és gyógypedagógussal beszélgettünk az ADHD ismérveiről, diagnosztikájáról és kezelési lehetőségeiről. Mit is takar az ADHD fogalom? Milyen hasonló zavarokkal szokták összekeverni vagy összehasonlítani? Milyen különbségei lehetnek a felnőttkori és a gyermekkori ADHD-nak? Milyen okok állhatnak a hátterében annak, hogy mostanság ennyire reflektorfénybe került az ADHD? Milyen régi és új kezelési módok léteznek? Csatlakozzatok a beszélgetésbe Ti is! Ha valamilyen gondolatod, saját élményed vagy vitaindító állításod támadt az adással kapcsolatban, akkor írj nekünk közösségi média felületeinken, akár privát üzentben, akár nyilvánosan. Ha tetszett az adás, kövessetek be a közösségi oldalainkon és értékeljetek 5 csillaggal, bármelyik felületen is hallgatok minket.

  13. 20

    Merengő Jeffrey Epsteinről #talkshow

    Jeffrey Epstein, amerikai bankár és üzletember, akinek a neve elsősorban a szexuális bántalmazással és az emberkereskedelemmel kapcsolatos botrányairól vált ismertté. Mégis hogyan tudott egy középosztálybeli amerikai családból származó, korábban matematikát és fizikát oktató tanár ilyen magas és befolyásos pozícióba kerülni? Hogyan tudott létrehozni és fenntartani egy ekkora bűnszervezetet? Milyen pszichés tényezők állhatnak a viselkedésének hátterében?   Ha kíváncsi vagy, mi rejlik Jeffrey Epstein élete és tettei mögött, akkor hallgasd meg a Merengő Podcast mai adását, amelyben Domi és Dani beszélget az Epstein-jelenségről. Háttéranyag az adáshoz: ITT. Csatlakozzatok a beszélgetésbe Ti is! Ha valamilyen gondolatod, saját élményed vagy vitaindító állításod támadt az adással kapcsolatban, akkor írj nekünk közösségi média felületeinken, akár privát üzentben, akár nyilvánosan. Ha tetszett az adás, kövessetek be a közösségi oldalainkon és értékeljetek 5 csillaggal, bármelyik felületen is hallgatok minket. #merengo #merengopodcast #merengoegyesulet #podcast #pszichologia #magyarpodcast #jeffreyepstein #epstein #mentalhealth #psychologytoday #mentálisegészség

  14. 19

    Mi történik a pszichológusnál? #talkshow

    Mi történik a pszichológusnál? Egyáltalán hogy válasszuk megfelelő szakembert magunknak? Ezekre a kérdésekre igyekszünk támpontot nyújtani ebben az epizódban, amivel igyekszünk néhány félelmet feloldani, bizonyos stigmákat ledönteni.  Megosztunk számos további információt a terápia menetéről, hogy mire érdemes figyelni kliensként és mikor árthat egy szakember. Ha Ti már jártatok pszichológusnál vagy most terveztek elmenni fogadjátok szeretettel ezt az epizódot aminek a célja az önismeret népszerűsítése és a pszichológia demisztifikálása. Csatlakozzatok a beszélgetésbe Ti is! Ha valamilyen gondolatod, saját élményed vagy vitaindító állításod támadt az adással kapcsolatban, akkor írj nekünk közösségi média felületeinken, akár privát üzentben, akár nyilvánosan. Ha tetszett az adás, kövessetek be a közösségi oldalainkon és értékeljetek 5 csillaggal bármelyik felületen is hallgatok minket.

  15. 18

    👩🏼‍🔬Barbie a munka világában, avagy mégsem minden rózsaszín? #talkshow

    Nőnap alkalmával kedveskedni szeretnénk női hallgatóinknak egy különleges adással. A női karrier utak kihívásait, a gender pay gap jelenlegi állását boncolgattuk, személyes történeteinken keresztül. De ezenkívül szóba került a nagy népszerűségnek örvendő Barbie film női karakterábrázolása is. Csatlakozzatok a beszélgetésbe Ti is! Ha valamilyen gondolatod, saját élményed vagy vitaindító állításod támadt az adással kapcsolatban, akkor írj nekünk közösségi média felületeinken, akár privát üzentben, akár nyilvánosan. Ha tetszett az adás, kövessetek be a közösségi oldalainkon és értékeljetek 5 csillaggal bármelyik felületen is hallgatok. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre! https://linktr.ee/merengopodcast?fbclid=IwAR3bKn8A67HyYPtDWEqvavrHPDDyfJcHBSKTc6EHIPjOSSwHYNfRphTl6zw Háttéranyag: ⁠https://quill-break-bc0.notion.site/Szakirodalom-lista-fb9f2d6677aa4d229b25d6e2636a0b1d?pvs=4⁠ #pszichológia #talkshow #Merengő

  16. 17

    Merengő a pszichológia tudományosságáról

    Amióta a 20. század elején a pszichológia megkezdte a térhódítását, a tudósok és pszichológusok között heves vita folyik az alábbi kérdésről: tekinthető-e a pszichológia tudománynak? Bár eltelt egy évszázad, továbbra sincs egyértelmű válasz rá. Manapság a pszichológiát inkább tudománynak tekintik, mégis egyre gyakrabban jelennek meg az ezt cáfoló cikkek, publikációk. Milyen érvek és ellenérvek vannak a pszichológia tudományossága mellett? Hogyan formálta a tudományos gondolkodás a pszichológiát, illetve a pszichológia hogyan formálta a tudományos gondolkodást?

  17. 16

    💊Drogok terápiás alkalmazása: drogpolitika és gyakorlat #kerekasztal #élő

    🎧Hallgassátok vissza ezzel kapcsatos beszélgetésünket Kapitány Fövény Mátéval (klinikai szakpszichológus) és Sárosi Péterrel (a Drogriporter szerkesztője), mely a Kolorádó Fesztiválon élőben zajlott! #merengo #merengopodcast #merengoegyesulet #podcast #kolorado #pszichologia #terapia

  18. 15

    Képes változni az agyunk? #presszó

    🧠Vajon képes megváltozni az agyunk felnőtt korban? 🧠Milyen hatással lehet egy súlyos agyi sérülés az egyik legfontosabb szervünkre?   Mai presszó adásunkban egy komplex pszichológiai fogalmat, a neuroplaszticitás témáját járjuk körül, szót ejtünk ennek agyi sérülésekkel való összefüggéseire, valamint a pozitív pszichológiai vetületeire is.🧐

  19. 14

    Merengő a tik zavarról #presszó

    A mai presszó adásban az egyik legelterjedtebb gyermekkori mentális zavarról a tik zavarról lesz szó. ❔ Milyen kellemetlenségeket élhet meg egy olyan felnőtt, aki Tourette-szindrómaszenved? ❔ Mi a különbség a tik zavar és a Tourette-szindróma között? ❔ A jelenlegi szakirodalom szerint spontán gyógyul, vagy hosszítávú kezelést igényel?

  20. 13

    Mire vállalkozik, aki pszichológusnak készül? #talkshow

    🙇🏼‍♂️ Sok kérdés övezi a pszichológussá válást, különös tekintettel arra, hogy mit tanulhatnak a hallgatók az alap és a mesterképzés alatt, és ezek a képesítések mikre jogosítják fel őket. Ebben az epizódban igyekezetünk összeszedni a legfontosabbakat. 💭 Hogyan néz ki a pszichológus képzés? 💭 Mire számíthatnak a hallgatók az egyetemi évek alatt? 💭 Milyen lehetőségek vannak az alap és a mesterképzést követően? 💭 Hogyan érdemes nekifutni a pszichológus pályának? Mikre érdemes felkészülni? 💭 Mit adhat az önkéntéskedés? 

  21. 12

    Merengő Jeffrey Dahmerről #talkshow

    Azok, akik ismerték Jeffrey Dahmer történetét, nem érhette nagy meglepetés a nemrégiben megjelent sorozat cselekménye, mégis felfedezettek olyan csorbításokat, amelyekkel más fényben mutatták be az amerikai történetének egyik leghíresebb sorozatgyilkosát. Miben volt különb a kor sorozatgyilkosaitól? Milyen gyermekkori élmények alakították Dahmer későbbi életét? Tulajdonkeppen mi vezethetett a szörnyeteg megszületéséhez? És miért vált népszerűvé végül Dahmer a történtek után? Ezekről a kérdésekről beszélget Dani, Jakab és Angéla ebben az epizódban.

  22. 11

    A pszichológus megölelheti a klienst? #talkshow

    Mikor szegheti meg a titoktartást a pszichológus? Mikor és hogyan lehet megérinteni a klienst? Hol végződik a pszichológus és hol kezdődik az én? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a legújabb etikai dilemmák adásunkban.

  23. 10

    Merengő a napnyugta szindrómáról #presszó

    Lehetséges, hogy a napszakok befolyásolják a kognitív funkciónkat vagy a hangulatunkat?  Mit nevezünk napnyugta szindrómának és hogy köthető a demenciához?  Erre a választ a legújabb presszó adásunk adja meg. Először is tisztázzuk a demencia fogalmát. Emellett végigvesszük a szindróma tüneteit, megjelenéseit és ami a legfontosabb, hogy hogyan segíthetünk ha valaki ettől a betegségtől szenved.

  24. 9

    Merengő a hamis emlékekről #presszó

    🧚🏼‍♀️ Gondoltál már arra, hogy nem az összes emléked a tiéd, és lehetséges, hogy az emlékeid egy része fikció? 🧠 Tudtad, hogy az emlékeink szerepet játszanak az identitásunkban? 👀 Gondoltad volna, hogy az emlékeink meghatározhatják hogyan reagálunk egy helyzetre múltbéli tapasztalataink alapján? 💭 E heti presszó adásunkban még többet megtudhatsz a hamis emlékekről!

  25. 8

    Merengő az állat-asszisztált terápiáról #kerekasztal #élő

    🦮 Tudtad, hogy az állat-asszisztál terápiával hatékonyabbá lehet tenni az oktatást és a kríziskezelésben, konduktori munkában, de a szenvedélybetegek rehabilitációjában is segít? 💬 Az állat-asszisztált terápiák célja, hogy fejlődhess szociálisan, érzelmileg, fizikailag és gondolkodásban. Már a terápiás kutyák jelenléte is jótékonyan hathat. 🧐 Mi is az a terápiás kutya? Hogy néz ki az állat-asszisztált terápia? Hol lehet alkalmazni? Hogyan lehet szakemberként beépíteni a terápiás munkába? Találkozz Berceli Bernadett, terápiás kutya felvezető, OKJ-s habilitációs kutya kiképző és kutya fizioterapeutával, és a Happi Labi hivatásos terápiás csoki labrador kutyusaival.

  26. 7

    Merengő a gyászról #talkshow

    Beszélgetünk magáról a gyászfolyamatról, gyászelméletről és a gyász különböző formáiról

  27. 6

    Merengő a szülésről, mint módosult tudatállapotról #presszó

    🪐Tudtad, hogy a szülés is lehet egy módosult tudatállapot? 🤰🏽 A szülő nő csak a fájdalom miatt adhat ki nem megszokott hangokat? 🤰🏽 Miért olyan fontos, hogy milyen mondatok hangzanak el ilyenkor? 🤰🏽Vajon milyen szerepe van az oxitocinnak? 🤰🏽 Miben hasonlít egymáshoz a szülés és a szexuális együttlét? 🤰🏽Miért hasznos a szülés, mint módosult tudatállapot?

  28. 5

    Merengő a bűnözésről és elitéltekről Boros Jánossal#kerekasztal #élő

    Dr. Boros Jánossal beszélgettünk az első Mixátos élő adásban. A téma a bűnözés helyzete és szerkezete, továbbá a kriminális személyiség kialakulása és jellemzői. Emellett szó esett a börtönpszichológiáról és a fogvatartottak reszocializációjáról. Végül de nem utolsó sorban végigvettünk néhány esetet, amelyeken gyakorlati szempontból szemléltettük a kriminalitást.

  29. 4

    Merengő a 10 legidegesítőbb dologról pszichológusként #talkshow

    Elérkezett az évad utolsó epizódja, amelyben a szakmaiságot szem előtt tartva kissé több teret engedünk a humornak. 10 olyan pontot járunk körbe amely pszichológusok számára, akár már idegesítő is lehet. 🤯 Ezúton szeretnénk megköszönni az egész éves figyelmet és támogatást. Hallgassatok minket szeptembertől a következő évadban!

  30. 3

    Merengő az irodalom és a pszichológia kapcsolatáról #kerekasztal #élő

    A Kolorádó fesztiválon beszélgettünk az irodalom és a színház pszichológiai alkalmazásáról. Beszélgetőpartnereink: Zoltán Áron, színész, a Vígszínház társulatának tagja, A Színház és Filmművészeti egyetem doktori iskolájának hallgatója   Paskuj Panka, színházi és filmes szakember, végzettsége szerint Shakespeare szakértő, Mundruczó Kornél leköszönő asszisztense   Márton Tímea, szociálpszichológia mesterszakos hallgató, Napút nívódíjas alkotó, az ember egyéni és társas megismerését ötvözi munkáiban a különböző művészeti ágakkal, így az irodalommal is

  31. 2

    Merengő a parentifikációról #presszó

    Hallottál már a parentifikáció jelenségéről?  Ez a szülő és gyermek közti előnytelen szerepcsere. Az adásban ezeket a kérdéseket járjuk körül:   👨‍👩‍👦A parentifikált gyerekekből lesznek az pszichológusok?   👨‍👩‍👦Rossz az, ha anya és lánya legjobb barátnők?   👨‍👩‍👦Hol húzódik a határ a szülő és a gyerek szerepek között?   👨‍👩‍👦Milyen módszer segíthet helyreállítani a családi egyensúlyt?

  32. 1

    Merengő a szexualitás és a közösségi média kapcsolatáról #interjú

    Zala Mártonnal, szexuálpszichológussal, PhD hallgatóval beszélgetünk arról, hogy a social média platformok milyen hatással lehetnek a szexualitásra, az önbizalomra vagy akár a párkapcsolati elégedettségre.

  33. 0

    Merengő a cancel culture-ről, avagy az eltörlés kultúráról #presszó

    💡 Mai epizódunkban megtudhatjátok, mi a közös Johnny Depp, J.K. Rowling és Ellen DeGeneresben, akik mindannyian a cancel culture jelentős szereplőivé váltak az utóbbi években. 💡 Megtudhatjátok továbbá, milyen pszichológia folyamatokkal jár együtt egy eltörlés, kik a résztvevő felek és milyen kapcsolatban áll a közösségi médiával. 💡 Ezenfelül kutatásokon keresztül bemutatjuk a terminus történetet, kezdve Suey Park első cancel culture bejegyzéséig, a ma inkább elfogadott, következmény kultúra kifejez

  34. -1

    Merengő a függőségekről, avagy mitől függő egy függő? #kerekasztal #élő

    Hogyan gondolkodik egy újhullámos pszichiáter? Miként forgatható át a sajátélmény a segítői gyakorlatba? Milyen mindennapi függőségeink vannak, és mit mutatnak erről kutatási adatok?  Dr. Petke Zsolttal és Parák Andrással beszélgetünk. A kerekasztal keretein belül körüljárjuk azt is, hogy mit mutat a gyakorlat illetve a klasszifikációs rendszer. Beszélgetünk a leggyakoribb függőségekről és a felépülésről, valamint ennek terápiás lehetőségeiről.  Az adás a Szájensz Szeánsz rendezvénysorozat és az Auróra közös szervezésében valósult meg. 

  35. -2

    Merengő az Etikai dilemmákról #talkshow

    Mi az etika szerepe a pszichológiában és mik a legvitásabb kérdések a szakmában. Erről és három konkrét esetről beszélgetünk.

  36. -3

    Merengő a vasárnapi neurózisról #presszó

    Miért nem tölt fel kellően minket a hétvége? Miért vagyunk fáradtabbak vasárnap este, mint az utolsó munkanapunk végén? Ezt a jelenséget mutatja be röviden egy hallgató nektek, kiegészítve pár tanáccsal a jelenség kiküszöbölésére.

  37. -4

    Merengő a nemi erőszak mítoszokról Nyúl Boglárkával #interjú

    Nyúl Boglárkával az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszékének munkatársával beszélgetünk a nemi erőszak mítoszokról, az ehhez kapcsolódó sztereotípiákról, illetve arról, milyen módszerekkel kutatnak ma a szociálpszichológusok.

  38. -5

    Merengő a szuggesztiókról #talkshow

    Beszélgetünk a szuggesztiókról, módosult tudatállapotokról és a hipnózisról. 

  39. -6

    Merengő a pszichodrámáról #presszó

    Beszélgetünk arról, hogy mi is a pszichodráma, mi a módszer történeti előzménye, és hogyan képzelhetünk el egy ilyen alkalmat a gyakorlatban.

  40. -7

    Merengő a ruminációról, tehát a rágódásról #interjú

    Dr. Kocsel Natáliával, az ELTE egyetemi adjunktusával beszélgetünk arról, hogy a rágódás milyen összefüggésben van a mentális, illetve szomatikus egészséggel 

  41. -8

    Merengő a 16 personalities tesztről #talkshow

    Három pszichológia hallgató beszélget a 16 personalities személyiségteszt múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

  42. -9

    Merengő presszó: Létezik-e gyilkos gén?

    Létezik-e gyilkos gén, lehet-e gyilkosnak születni? Ezeket és ehhez hasonló kérdéseket járja körbe egy pszichológus hallgató, bemutatva a téma empirikus munkáit.

  43. -10

    Merengő a bizalomról és a diszkriminációról a közösségi gazdaságban #interjú

    Simonovits Borbálával beszélgetünk arról, hogy a közösségi megosztáson alapuló gazdasági platformokon- legyen szó akár a Woltról vagy az Airbnb-ről- hogyan jelenik meg a bizalom vagy a diszkrimináció.

  44. -11

    Merengő az éber álomról és az alvási paralízisről #talkshow

    Három pszichológia hallgató beszélget az éber álomról és az alvási paralízisről

  45. -12

    Mi vagyunk a Merengő Podcast #presszó

    A Merengő Podcast bemutatkozik 

  46. -13

    Merengő a kutatói életről Csikós Nórával #interjú

    Két pszichológia szakos hallgató beszélget Csikós Nóri, PhD hallgatóval a doktori tanulmányokról és a kutatói életpályáról

  47. -14

    Merengő a Ritka Pszichés Betegségekről #talkshow

    Három pszichológia hallgató beszélget a Helyettesítő Münchausen, az Ekbom és a Couvade szindrómákról.

Type above to search every episode's transcript for a word or phrase. Matches are scoped to this podcast.

Searching…

No matches for "" in this podcast's transcripts.

Showing of matches

No topics indexed yet for this podcast.

Loading reviews...

ABOUT THIS SHOW

Ha érdekel a pszichológusok világa és szívesen hallgatnál tudományos, mégis a hétköznapokban is releváns témákat, akkor itt a helyed!Fő célunk, hogy a klasszikus pszichológiai kávéházi kultúrát visszaépítsük a modern korba, fiatalok is vitázzanak, hipotéziseket alkossanak.Legyen szó akár egy kötetlen párbeszédről, véleményütköztetésről és edukációról vagy egy szakemberrel készült interjúról, széles palettával várunk minden érdeklődőt hetente új tartalmakkal!✨

HOSTED BY

Merengő Podcast

URL copied to clipboard!