Filmbarátok Podcast

PODCAST · tv

Filmbarátok Podcast

2011 januárja óta havi rendszerességgel összeül 3-4 Filmbarát, hogy kibeszéljen aktuális illetve kevésbé aktuális filmeket.

  1. 499

    Filmbarátok Expressz: The Walking Dead (1. évad)

    Annak idején a kibeszélőket a harmadik évaddal kezdtük és miután pár éve véget ért a sorozat, megígértük, hogy az elsőről is készítünk majd. Nos, nem történt meg túl gyorsan, de most már itt van! Tényleg hozza azt a színvonalat, mint amire emlékeztünk? Vagy most már azért nem állja ki az idő próbáját a nyitány? Kiderül ebből a spoileres kibeszélőből, amiben a megszokott TWD trió működik közre, Shirin, Gergő és freddyD

  2. 498

    Filmbarátok Expressz: Legyőzhetetlen (4. évad)

    Robert Kirkman felnőtt animációs sorozata az Amazon Prime-on elérte a negyedik felvonását, Shirin és Gergő ismételten kielemzik spoileresen a látottakat, egész frissen a sorozat végét követően.

  3. 497

    Filmbarátok Podcast #325

    Megint eltelt 25 adás és ezzel több mint egy év, ideje egy kicsit lazábbra fogni a műsor struktúráját. Sorter, Gergő és freddy az általatok beküldött kérdésekre válaszolnak, emellett két kvíz is előkerül, amiből az egyik megkérdőjelezhető minőségű, de talán pont ettől szórakoztató. Fontos javítandó információ: Tévesen közöltem a sárvári étterem nevét, a legendás hagymás rostélyost a Tinódi fogadóban ettem!

  4. 496

    Filmbarátok Expressz: Shrinking/Direkt terápia (3. évad)

    Folytatódott az Apple TV vígjáték sorozata és ennek kapcsán a mi kibeszélőink is. Az első két évadhoz hasonlóan összeült a csapat és spoileresen kitárgyalták, hogy tudta-e tartani a jó színvonalat a széria, vagy mutatkoznak-e a fáradás jelei.

  5. 495

    Filmbarátok Podcast #324

    Filmbarátok Podcast #324 (Április 2026) 174 perc Beszélgetnek: Gergő, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:07:20) -Nép akarata (00:11:40) -Sztárszignál (00:15:40) -Villámkérdés (00:19:40) -Aki bújt 2: Jövök! (00:43:30) -Meg fognak ölni (01:09:00) -Super Mario Galaxis: A film (01:24:30) -Kész dráma (01:43:44) -Ismeretlen támadók (01:56:30) -The Wanderers (02:14:23) Csatolmányok: Nép akarata sorsoló oldal https://nepakarata.lovable.app/ Nép akarata filmünk (Torment) https://youtu.be/Popbw1cL_cw?si=dnduwE8qEFp97rsv

  6. 494

    Filmbarátok Expressz: A Hail Mary-küldetés

    Ilyen sem volt még, hogy HÉT ember nyilatkozzon a podcastünk felületén egy filmről. A legutóbbi 323. adásban Zétény, Sorter, Gábor és freddyD beszélgetett erről a blockbusterről, most becsatlakozott még a kimaradt Sci-Fi frakció is, úgyhogy Shirin, Blacksheep és Gergő véleményét is megismerhetitek. Folytatódik a sorminta és mindenkinek tetszett, vagy esetleg megjelennek itt már az első fanyalgások is? Kiderül az adásból

  7. 493

    Filmbarátok Podcast #323

    Filmbarátok Podcast #323 (Április 1 2026) 209 perc Beszélgetnek: Zétény, Gábor, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:09:05) -Nép akarata (00:13:30) -Villámkérdés (00:17:28) -Sztárszignál (00:49:55) -Oscarról röviden (00:54:37) -A Hail Mary-küldetés (01:03:40) -Halálsíp (01:36:00) -Az álmok vágányán (01:50:28) -Tánc a sivatagban [Sirat] (02:07:18) -The Toxic Avenger [2023] (02:26:46) -Harakiri (02:50:23) Csatolmányok: Toy Story 3 átverés a hamis befejezéssel https://www.youtube.com/watch?v=phFISjORzQs Zétény Letterboxd profilja https://letterboxd.com/ztnfinta02/

  8. 492

    Filmbarátok Podcast #322

    Filmbarátok Podcast #322 (Március 2026) 213 perc Beszélgetnek: Blacksheep, Sorter, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:22:55) -Villámkérdés (00:32:25) -Sikoly 7 (01:06:04) -Itt érzem magam otthon [SPOILERES] (01:45:30) -Exit 8 (02:24:40) -Szenvedélyes nők (02:55:50) -Agyugrász (03:28:37) -Fehér éjszaka [2011] (03:42:40) Sleepless night -Üsd, vágd, fozizzál / Shaolin foci (04:03:55) Csatolmányok: United Trash filmborítók https://www.imdb.com/title/tt0118045/mediaviewer/rm1651937792/ https://www.filmweb.pl/film/United+Trash-1996-158066 https://www.strangevice.co.uk/united-trash?srsltid=AfmBOopwOyoTybE__JJ_dPzFd9L2ekyN_-H4a_L1o8MzKnU4RBQ0GD96

  9. 491

    Filmbarátok Expressz: A hét királyság lovagja (1. évad)

    A Trónok Harca univerzumának megérkezett a második spin-off sorozata is az HBO Max-re. Grandiózus fogadtatása volt, Gábor, Gergő és Shirin kitárgyalják spoileresen, hogy valóban van-e olyan jó, mint amilyennek mondják

  10. 490

    Filmbarátok Expressz: A főníciai séma

    A kötelezőt ezzel letudtuk, Tom Hanks rovat nem állhat meg, még ha nem is volt őszinte a mosoly, miközben ez meg lett nézve

  11. 489

    Filmbarátok Podcast #321

    Filmbarátok Podcast #321 (Február 2026) 176 perc Beszélgetnek: Sorter, Gergő, Gábor Téma: -Felvezető (00:00:00) -Nép akarata sorsolás (00:03:22) -Sztárszignál (00:07:14) -Borítókép (00:10:32) -Villámkérdés (00:14:20) -Oscar 2026 (00:21:30) -Bérelt család (01:09:34) -Silent Hill: Visszatérés (01:26:00) -Üvöltő szelek (01:47:10) -A bűn útja (02:13:14) -Ádám almái (02:29:23) podcast

  12. 488

    Filmbarátok Podcast #320

    Filmbarátok Podcast #320 (Február 2026) 181 perc Beszélgetnek: Sorter, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:14:35) -Nép akarata sorsolás (00:17:10) -Villámkérdés (00:22:00) -Segítség! (00:37:35) -Hamnet (01:02:55) -A megmentő (01:23:10) -Marty Supreme (01:41:20) -Rent-a-Pal (02:09:28) -A felejtés virágai (02:34:00) Csatolmányok: Az aranyhangú kéregető, aki a Marty Supreme-ben volt https://www.youtube.com/watch?v=jaGLDKBE8Ho Az eredeti Rent-a-friend VHS kazetta anyaga https://www.youtube.com/watch?v=DMi86xNrPpU

  13. 487

    Filmbarátok Expressz: Fallout (2. évad)

    Visszatért az Amazon sorozata, amit most is Shirin, Gábor meg Gergő véleményez, mint mindig spoileresen.

  14. 486

    Filmbarátok Podcast #319

    Filmbarátok Podcast #319 (Január 2026) 210 perc Beszélgetnek: Sorter, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:08:30) -Nép akarata sorsolás (00:19:04) -Villámkérdés (00:22:15) -28 évvel később - A csonttemplom (00:42:50) -Greenland – Az új menedék (01:22:25) -Jó kutya (01:54:46) -A nagy fogás [The Rip] (02:14:36) -Nincs más választás (02:33:05) -A parfüm: Egy gyilkos története [SPOILERES] (02:47:40)

  15. 485

    Filmbarátok Expressz: Stranger Things (5. évad)

    A Netflix popkulturális fenoménja közel 10 év után a végéhez ért. A záró évad jól el lett nyújtva és meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült a finálé. Gábor, Shirin és Gergő spoileresen kidiskurálják, hogy szerintük is félrement-e a befejezés, vagy csak túlreagálta mindenki.

  16. 484

    Filmbarátok Podcast #318

    Filmbarátok Podcast #318 (Január 2026) 190 perc Beszélgetnek: Márk, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:19:38) -Nép akarata sorsolás (00:24:13) -Villámkérdés (00:32:50) -Nürnberg (00:59:24) -A porszörny (01:28:02) -Zúzógép (01:45:22) -Kramer kontra Kramer (02:07:55) -Tökéletes bűnözők (02:39:14) Csatolmányok: Filmzenés oldal http://filmzene.net/ It doesn't matter összeállítás https://www.youtube.com/watch?v=7CKTunuhk9Y

  17. 483

    15 éves a Filmbarátok Podcast! Jubileumi Zárthelyi (Gábor vs Filmbarátok)

    Hihetetlen mérföldkőhöz ért a kis projektünk. 2010 január 10-én jelent meg a semmiből a legelső Filmbarátok Podcast, ma már arcpirító technikai végeredménnyel, de hát teljesen más lehetőségek voltak és még mi is kísérleteztünk ezzel az akkor még kezdetleges és majdhogynem ismeretlen formátummal. 15 évvel később még mindig itt vagyunk és ennek apropóján nagy visszatekintések helyett (arra ott van az 5 illetve 10 éves jubileum) kaptok egy kis különlegességet. A közkedvelt "Zárthelyi" kvízeink során évek óta hallgatjuk, hogy jó lenne, ha egyszer megmérkőznénk kvízmesterünkkel, aki túlzás nélkül az ország egyik legnagyobb filmprofesszora. Sikerül-e esetleg úgy megvernünk őt, hogy négyen összeállunk? Vagy lehet még úgy is kevesen leszünk? Kiderül ebből az extra hosszú Filmbarátok Zárthelyi különkiadásból, ahol Márk veszi át a kvízmester szerepét. Jó szórakozást hozzá.

  18. 482

    Filmbarátok Expressz: Pluribus (1. évad)

    Vince Gilligan visszatért, de valami teljesen új projektbe kezdett most bele. Az Apple TV-n debütált a legújabb sorozata, amely frenetikus kritikákat kapott, ehhez csatlakozott a mi kis csapatunk is, mikor kitárgyalták az első évadot. Van még benne egy jó 40 perces off-topic téma is, ahol azt beszélték ki, hogy jó-e az, hogy évek telnek el sorozatévadok között.

  19. 481

    Filmbarátok Podcast #317

    Filmbarátok Podcast #317 (December 2025) 257 perc Beszélgetnek: Gábor, Sorter, Blacksheep, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:13:30) -Nép akarata sorsolás (00:18:55) -Villámkérdés (00:25:20) -Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember (00:30:30) -Évösszegzés 2025 (01:14:05) Csatolmányok: Az utolsó akcióhősök könyv (VOX) https://telenovella.hu/termek/nick-de-semlyen-az-utolso-akciohosok/

  20. 480

    Filmbarátok Expressz: IT - Welcome to Derry

    Az "It" univerzumból mindent kibeszéltünk eddig, a régi tévéfilm mellett a későbbi 2 mozis premiert is elővettük, nem maradhatott ki az előzménysorozat sem. Az HBO Max-on debütált Pennywise előzménysorozata, Krisztián, Gábor és Gergő összeült, hogy véleményezze azt.

  21. 479

    Filmbarátok Expressz: Avatar - Tűz és hamu

    Elérkezett ez is, az Avatar franchise trilógiává bővült. James Cameron ultradrága szerelemprojektje a harmadik résznél már jóval visszafogottabb kritikát kapott és a bevétel is elmaradt az előző részekétől. Ennek ellenére azért megérte megnézni? Erről beszélget jó másfél órán át Krisztián, Gábor és Gergő

  22. 478

    Filmbarátok Expressz: Öt éjjel Freddy Pizzázójában 2

    Már az első résztől sem volt Gergő és Freddy túlságosan elragadtatva, de a folytatást azért bevállalták, még ha az általános fogadtatás meglehetősen szerényre sikeredett, ugyanakkor sikeresnek sikeres. Lett-e kellemes meglepetés vagy nekik sem jött be a végeredmény?

  23. 477

    Filmbarátok Podcast #316 (Karácsony)

    Filmbarátok Podcast #316 (December 2025) 318 perc Beszélgetnek: Sorter, Blacksheep, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:10:18) -Villámkérdés féleség (00:21:05) -Zootropolis 2 (00:29:55) -Christy (01:02:27) -Üvegtigris (01:32:05) -Karácsonyi rovat felvezetés (01:57:48) -Aquaman (01:59:11) -Amerika kapitány (02:12:40) -Hamu és hó (02:29:25) -A Jackass bemutatja: Rossz nagyapó (02:44:48) -Egy ropi naplója (02:57:35) -Halálos iramban: Ötödik sebesség (03:14:00) -Perfect blue (03:32:55) -Strange Darling (03:53:16) -The Clovehitch Killer (04:02:10) -9 - A szám hatalma (04:13:00) -A Simpson család – 6 rész (04:25:35) -Terrifier 2 (04:53:00) Csatolmányok: Kvízest Márkkal (dec. 19) https://www.facebook.com/events/1443365101127623

  24. 476

    Filmbarátok Expressz: Emberkísérlet az " Öt éjjel Freddy Pizzázójában 2" után

    Egy ártalmatlan cikk megosztása közös mozizást és kulináris gasztroélményt eredményezett Itt a cikk ami elindított mindent: https://telex.hu/gazdasag/2025/12/04/basket-plusz-megneztuk-mit-arul-az-uj-orosz-diszkont Hallgatónk twitter profilja: https://x.com/tepettvarnyu

  25. 475

    Filmbarátok Expressz: The Witcher / Vaják (4. évad)

    Főszereplőcserét élt meg a Vaják, ez is téma többek között, hogy hatott-e a sorozat minőségére. A "The Rats: A Witcher Tale" (Vaják: Patkányok) különkiadás Dolph Lundgrennel is röviden szóba kerül, ami szintén a Netflixen tekinthető meg

  26. 474

    Filmbarátok Podcast #315

    Filmbarátok Podcast #315 (Életrajzi dokumentumfilmek) (November 2025) 229 perc Beszélgetnek: Márk, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:16:55) -Villámkérdések (00:18:45) -Alias Charlie Sheen (00:53:25) -Ozzy: No Escape from now (01:23:25) -Eddie [2025] (01:51:20) -Mr. Scorsese (02:08:17) -John Candy: Tökre bírom magam (02:32:25) -A menekülő ember [2025] (02:56:10) -Karácsonyi filmosztás 2025 (03:21:00) Csatolmányok: John Candy Yellowbelly szkeccsjelenete https://www.youtube.com/watch?v=CPY-I-vn8Bc Freddy Sárkányok Kabul felett véleménye https://letterboxd.com/hrutkapal/film/operation-saman/

  27. 473

    Filmbarátok Expressz: Szörnyeteg: Az Ed Gein-sztori

    A Netflix Szörnyeteg sorozata elérkezett a harmadik évadához, ahol a hírhedt Ed Gein élete lett bemutatva. Hogy mennyire hitelesen és főként hogyan, arról szörnyülködött egy jó 70 percet Gergő és freddyD.

  28. 472

    Filmbarátok Podcast #314

    Filmbarátok Podcast #314 (November 2025) 217 perc Beszélgetnek: Sorter, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:13:07) -Villámkérdések (00:15:18) -Sztárszignál (00:40:10) -Roofman – A besurranó (00:44:54) -Shelby Oaks (01:08:40) -Frankenstein [2025] (01:29:50) -Bugonia (02:05:15) -Predator: Halálbolygó (02:22:55) -A silent voice (03:01:10) Csatolmányok: 50. Mágenbeszélgetés Gergővel https://www.youtube.com/watch?v=2ntSHvDU2_0 A rész itt nézhető https://mediaklikk.hu/retro/video/2025/09/20/retro/szomszedok-50-fejezet

  29. 471

    Filmbarátok Expressz: A megbízás (Task)

    A közönség és a kritika is nagyon méltatta az HBO Max thriller sorozatát és nem is tudott ezzel vitába szállni Gergő meg Gábor. A történet "A Philadelphia egyik munkások lakta külvárosában játszódó sorozat egy FBI-ügynököt követ, aki az egységével véget akar vetni egy drogelosztó házakat célzó rablássorozatnak, amelyben egy gyanútlan családos ember is érintett. "

  30. 470

    Filmbarátok Expressz: Gen V (2. évad)

    Az Amazon "V Generáció" Boys spin-offja elérkezett a második etapjához. Másfél évvel később Shirin és Gergő újra összeült, hogy spoileresen véleményezze a látottakat.

  31. 469

    Filmbarátok Podcast #313

    Filmbarátok Podcast #313 (Október 2025) 179 perc Beszélgetnek: Márk, Sorter, Gergő Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:04:10) -Nép akarata sorsolás (00:09:23) -Villámkérdések (00:14:00) -Fekete telefon 2 (00:50:08) -Jó szerencse (01:18:00) -Árva (01:37:00) -A pusztító (01:54:35) -Feszült helyzet (02:15:40) [02:26:00 SPOILERES]

  32. 468

    Filmbarátok Expressz: Békeharcos (2. évad)

    Visszatért az HBO Peacemaker sorozata hosszabb szünet után. Shirin, Gábor és Gergő is szerette az első etapot, de a második évadnak főleg a vége nagyon rossz visszajelzéseket kapott az interneten? Így látjuk mi is, vagy csak túl lett reagálva?

  33. 467

    Filmbarátok Expressz: Alien: Föld (1. évad)

    Na ezt is megéltük! Az Alien Franchise már a streaminget is elérte, ráadásul a helyszín is a földön van. Elég vegyes visszajelzéseket kapott a Disney Plus sorozata, vajon Gábornak és Gergőnek tetszett-e az amit látott?

  34. 466

    Filmbarátok Podcast #312

    Filmbarátok Podcast #312 (Október 2025) 187 perc Beszélgetnek: Krisztián, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:16:50) -Nép akarata sorsolás (00:18:54) -Villámkérdések (00:24:20) -Együtt [SPOILER] (00:51:45) -Egykutya (01:12:50) -Tron: Ares (01:31:45) -Firkák (01:53:40) -The lost bus (02:22:45) -Host - Az utolsó rítus (2020) (02:46:40)

  35. 465

    Filmbarátok Podcast #311

    Filmbarátok Podcast #311 (Október 2025) 217 perc Beszélgetnek: Gergő, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:18:00) -Nép akarata sorsolás (00:24:48) -Villámkérdések (00:29:20) -A hosszú menetelés [SPOILERES] (00:55:55) -Butch Cassidy és a Sundance kölyök (01:41:35) -Redvás Amal (02:11:08) -Kontakt (02:37:58) -Egyik csata a másik után [SPOILERES] (02:50:37)

  36. 464

    Filmbarátok Expressz: Alapítvány (3. évad)

    Az első két évad után nem lehetett kérdés, Shirin és Gergő a harmadik etapot is előveszik. Ismét magas Apple színvonalon megy tovább a történet, vagy csalódást okoztak a látottak?

  37. 463

    Filmbarátok Podcast #310

    Filmbarátok Podcast #310 (Szeptember 2025) 230 perc Beszélgetnek: Márk, Gergő, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:18:40) -Nép akarata sorsolás (00:22:15) -Villámkérdések (00:26:25) -Cinefest 2025 (01:01:44) -Rajtakapva (01:33:00) -Démonok között – Utolsó rítusok (01:53:15) -Csütörtöki nyomozóklub (02:15:00) -Páratlan párosok (02:39:20) -Járvány [1987] (03:01:08) Csatolmányok: Sorter Járvány bemutatója https://videa.hu/videok/vicces/baaad-movies-epidemic-bemutato-blacksheep-film-q2L2pz6nj6uYNDRf

  38. 462

    Filmbarátok Expressz: Dexter - Feltámadás

    Kinyírhatatlan a Dexter franchise, Shirin és Gergő sokadjára vetik rá magukat a témára. A Dexter Resurrection mellett röviden a Dexter: Original Sin prequel sorozat is ki lett tárgyalva

  39. 461

    Filmbarátok Podcast #309

    Filmbarátok Podcast #309 (Augusztus 2025) 148 perc Beszélgetnek: Gergő, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítókép (00:10:20) -Nép akarata sorsolás (00:14:02) -Villámkérdések (00:19:50) -Senki 2 (00:51:00) -Többesélyes szerelem (01:18:53) -A Simpson család - A film (01:48:54)

  40. 460

    Filmbarátok Podcast #308

    Filmbarátok Podcast #308 (Augusztus 2025) 210 perc Beszélgetnek: Gergő, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Nép akarata sorsolás (00:08:58) -Villámkérdések (00:13:50) -Csupasz pisztoly [2025] (00:37:50) -Rosszfiúk 2 (01:08:50) -Hozd vissza őt [SPOILERES] (01:19:15) -Happy, a flúgos golfos 2 (01:41:00) -K-pop démonvadászok (02:05:30) -Rázós futam (02:37:13) -Fegyverek [SPOILERES] (02:55:30) A ParkFM-es interjú Freddyvel https://open.spotify.com/episode/1mL56FmoUpl2T0HXydA2q4

  41. 459

    Filmbarátok Expressz: Murderbot (1. évad)

    Micsoda meglepetés, a változatosság kedvéért ismét egy Apple sorozatról beszél triónk, ahol egy öntudatra ébredt robot életébe kapunk bepillantást. Ennek a humoros köntösbe bújtatott sci-finek a főszereplője Alexander Skarsgård de más ismertebb arcok is felbukkannak.

  42. 458

    Filmbarátok Podcast #307

    Filmbarátok Podcast #307 (Július 2025) 233 perc Beszélgetnek: Gábor, Gergő, Blacksheep, Sorter Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítóképek (00:07:44) -Nép akarata sorsolás (00:14:25) -Villámkérdések (00:21:03) -Superman [2025] (00:42:06) -Tudom mit tettél tavaly nyáron [2025, SPOILERES] (01:39:10) -A Fantasztikus 4-es: Első lépések (02:17:05) -Dr. Horrible's Sing-Along Blog (03:02:12) -A Pokol angyala (03:19:30) Csatolmányok: Gábor a Tilos Rádióban (Szomszédok témában) https://tilos.hu/episode/szex-akcio-hircsoport/2025/07/11

  43. 457

    Filmbarátok Podcast #306

    Filmbarátok Podcast #306 (Július 2025) 272 perc Beszélgetnek: Gergő, Blacksheep, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítóképek (00:21:00) -Nép akarata sorsolás (00:29:45) -Villámkérdések (00:34:05) -28 nappal később [SPOILERES] (00:56:40) -28 héttel később [SPOILERES] (01:33:27) -28 évvel később [SPOILERES] (02:07:54) -Megan 2.0 (03:00:40) -F1 (03:20:10) -Jurassic World: Újjászületés (03:48:45) -Kalifornia - A halál nem utazik egyedül (04:09:34) Csatolmányok: Brian Roma pózos méme https://pbs.twimg.com/media/GuyTreQWYAAFNs_?format=jpg&name=medium Gábor a Tilos rádióban https://tilos.hu/episode/szex-akcio-hircsoport/2025/07/11

  44. 456

    Filmbarátok Expressz: Squid Game (3. évad)

    Véget ért a Netflix gigasikersorozata, amely tagadhatatlanul hatással volt az általános popkultúrára is. Shirin, Gábor és Gergő összeült harmadjára is, hogy a záró etapot is véleményezze spoileresen.

  45. 455

    Filmbarátok Expressz: The Studio (1. évad)

    A semmiből jött az Apple TV vígjátéksorozata, de pillanatok alatt közönségkedvenc lett Seth Rogen produktuma. Összeül a szokásos csapat, hogy bemutassa és kommentálja azt, hogy tényleg megérdemli-e ezt a státuszt.

  46. 454

    Filmbarátok Expressz: 'The Floor' nyertes Márkkal

    Az RTL műsorán fut jelenleg a "The Floor" vetélkedő, amiben részt vett, majd még meg is nyerte a bruttó 8 millió forintos főnyereményt Márk, aki nem mellesleg hűséges hallgatónk is. Filmszeretete és tudása volt végül neki a kulcs, meg sok szerencse is. Kicsit magáról a műsorról és természetesen az élményeiről is beszélünk, hogy milyen volt ezt megélni stresszhelyzetben. Itt megnézhetitek a döntő párbajt, ahol megnyerte a műsort: https://rtl.hu/the-floor/2025/06/20/asztalra-borul-gyozelem-the-floor-jatekos

  47. 453

    Filmbarátok Podcast #305

    Filmbarátok Podcast #305 (Június 2025) 222 perc Beszélgetnek: Ódor Kristóf, Blacksheep, Sorter, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Nép akarata sorsolás (00:31:10) -Borítóképek (00:41:35) -Villámkérdések (00:46:35) -Így neveld a sárkányodat [2025] (01:05:05) -Elio (01:42:15) -The Alto Knights (02:03:04) -Teljes titoktartás (02:30:25) -Hudson Hawk (02:53:20) Csatolmányok: Showjou Podcast https://www.youtube.com/@ShowjouPodcast

  48. 452

    Filmbarátok Podcast #304

    Filmbarátok Podcast #304 (Június 2025) 212 perc Beszélgetnek: Blacksheep, Sorter, Gergő, freddyD Téma: -Felvezető (00:00:00) -Borítóképek (00:11:50) -Nép akarata sorsolás (00:17:50) -Villámkérdések (00:22:40) -Karate kölyök - Legendák (00:40:52) -Balerina (01:16:54) -A csúf mostohatestvér (01:51:33) -A szörfös (02:07:15) -Predator: Gyilkosok gyilkosa (02:31:42) -Titkok és hazugságok [1996] (03:01:44)

  49. 451

    Filmbarátok Expressz: A gumimacik

    Repüljünk vissza pár évtizedet, amikor minden gyereknek kihagyhatatlan vasárnapi program volt, hogy megnézzék a Gumimacikat. Két ilyen gyerek volt Freddy és Szabi, akik bemutatják, hogy mi is volt ez a sorozat, hogyan jött létre, miben volt forradalmi és jól öregedett-e. Emellett retrózunk egy kicsit a legjobb és legrosszabb epizódok kapcsán. A podcast elején meg nagy meglepetés! Szabi Youtube csatornája: https://www.youtube.com/ ⁨@gameplatz⁩ Freddy epizód ajánlásai (Disney Plus számozással!): Legjobb részek 1x13 (Ősgumimacis rész) 6x11-12 (Duplarész Igthorn herceg diadala) 6x02 (Mindkét történet jó) 5x05 (Cavin szörnnyé változik) Vicces részek 2x05 (2. történet. Toadie átáll gumimacikhoz) 4x06 (1. történet. Talán legviccesebb kezdés valaha!) 4x07 (1. történet. Szörnyek babákká változnak) 5x04 (1. történet. Tummit Ightorn szétzabáltatja pár infókért) 6x04 (Toadie transzvesztitaként bizarr de vicces) Rémisztő részek 1x08 (2. történet. A vízköpős rész) 1x12 (2. történet. Álomkobold nyomában) 6x14 (Sunni varázslat miatt rohamosan öregszik) Legrosszabb részek 4x01 (Hét mesterlövész paródia) 6x08 (Bíborköpenyes bajnok visszatér) 6x09 (Keselyük királynője. Szinkroni roncs rész emellett) 6x10 Visszatérés Medvébiába) 6x18 (A teljesen méltatlan utolsó rész idegesítő barbár gumimacikkal)

  50. 450

    Filmbarátok Expressz: The Last of Us (2. évad)

    Nagyobb szünet után visszatért az HBO Maxra a népszerű sorozat. A második évad már vegyesebb visszajelzéseket is szült, Shirin, Gábor és Gergő kifejti véleményét, hogy valóban romlott-e az összkép az első etaphoz képest.

Type above to search every episode's transcript for a word or phrase. Matches are scoped to this podcast.

Searching…

No matches for "" in this podcast's transcripts.

Showing of matches

No topics indexed yet for this podcast.

Loading reviews...

ABOUT THIS SHOW

2011 januárja óta havi rendszerességgel összeül 3-4 Filmbarát, hogy kibeszéljen aktuális illetve kevésbé aktuális filmeket.

HOSTED BY

Filmbarátok Podcast

CATEGORIES

URL copied to clipboard!