Székre állok

PODCAST · kids

Székre állok

Ortutay Dóri és Hajdu Steve ezúttal a legkisebbeket szólaltatják meg! A Székre állok középpontjában a gyerekek állnak, hiszen nem csupán ők tanulhatnak tőlünk, hanem a mi világunk is bővülhet azzal, ha odafigyelünk rájuk.A podcast arra tesz kísérletet, hogy megtudjuk, hogyan gondolkoznak, éreznek, szemlélnek bennünket és a mai világot a gyerekek, természetesen a toleranciát, az együttműködést és a segítőkészséget mindenek elé helyezve. A legkisebbek is önálló személyként, egyéniségként vesznek részt a műsorban, hiszen a cél vidám beszélgetés gyerekekkel és gyerekes felnőttekkel. Ennek segítségével a legkönnyebb ráébredni, hogy a világ mennyire színes, izgalmas és boldog hely! A Székre állok legújabb epizódjai március 5-től keddenként 15 órakor lesznek elérhetőek minden podcast platformon, illetve a Sláger FM applikációján!

  1. 113

    Ebéd a menzán🍛 I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel

    Panna és Ármin testvérek és gyorsan kiderült, hogy az első osztály bizony nem csak játék és mese főleg, amikor előkerül a digitális kultúra tantárgy, ami elsőre mindkettőjük szerint elég komolyan hangzik. Hogy pontosan mit takar, azt nem tudtuk, de Panna szerencsére elárulta. Állatos hírekkel is készültünk, mert mindketten nagyon szeretik az állatokat. Azt ugyan nem sikerült kideríteni, hogy a nyulak tényleg rajonganak e a répáért, vagy ez csak egy mondás, de azt igen, hogy mely állatok esznek répát. A menzáról is szó esett, hogy mi a finom, mi nem, és hogy a finomfőzelék vajon tényleg finom e. Sőt, azt is megbeszéltük, miért nem a krumplifőzelék neve az, hogy finomfőzelék, hiszen az szerintük nagyon finom. Mivel mindketten tériszonyosok, így ha Ármin zsiráf lenne, biztosan nagyon szédülne.

  2. 112

    Kiskedvencek és az igaz barátság🐱 I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel

    Sofia és Gala voltak ma a vendégeink, egy cica és egy postás színes híre kapcsán pedig elszabadult a fantáziánk. Kiderült, ki mire tanítaná be a saját macskáját és hogy mi történik akkor, ha elutazunk, például hogyan kap friss vizet a kiskedvenc, ha épp nem tudjuk ráhagyni a szomszéd nénire. Megbeszéltük azt is, létezhet e igazi barátság kutya és macska, fiú és lány között és hogy mire jó a ChatGPT, ha épp nem a házit írja helyettünk. A végén pedig még a párizsi és a budapesti divat közti különbséget is megfejtettük, legalábbis szerintünk.

  3. 111

    "Fluffy" palacsinta, filmek és titkok🥞 I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel

    Lucy és Lili újra itt vannak és bizony, sokat nőttek azóta. Kész nők lettek, akiket már a szerelem is foglalkoztat, de azért a közös kalandokból sem engednek. Ma este például színházba mennek, megnézik a Hogyan tudnék élni nélküled? című előadást, ami történetesen a kedvenc filmjük is. A program persze itt nem ér véget, mert a színház után Lucy Liliéknél alszik, és ilyenkor mindig mindenre jut idő: beszélgetésre, nevetésre, titkokra… és természetesen sütésre-főzésre. A lányok ugyanis már igazi kis konyhatündérek, ma este pedig palacsinta készül. Nem is akármilyen, hanem a híres japán „fluffy”, a puha, rezgő, felhőfinom változat. És ha mindez nem lenne elég, van egy közös zenekaruk is. Hogy kik ők, nos, ez kiderül a Székre Állok adásából.

Type above to search every episode's transcript for a word or phrase. Matches are scoped to this podcast.

Searching…

We're indexing this podcast's transcripts for the first time — this can take a minute or two. We'll show results as soon as they're ready.

No matches for "" in this podcast's transcripts.

Showing of matches

No topics indexed yet for this podcast.

Loading reviews...

ABOUT THIS SHOW

Ortutay Dóri és Hajdu Steve ezúttal a legkisebbeket szólaltatják meg! A Székre állok középpontjában a gyerekek állnak, hiszen nem csupán ők tanulhatnak tőlünk, hanem a mi világunk is bővülhet azzal, ha odafigyelünk rájuk.A podcast arra tesz kísérletet, hogy megtudjuk, hogyan gondolkoznak, éreznek, szemlélnek bennünket és a mai világot a gyerekek, természetesen a toleranciát, az együttműködést és a segítőkészséget mindenek elé helyezve. A legkisebbek is önálló személyként, egyéniségként vesznek részt a műsorban, hiszen a cél vidám beszélgetés gyerekekkel és gyerekes felnőttekkel. Ennek segítségével a legkönnyebb ráébredni, hogy a világ mennyire színes, izgalmas és boldog hely! A Székre állok legújabb epizódjai március 5-től keddenként 15 órakor lesznek elérhetőek minden podcast platformon, illetve a Sláger FM applikációján!

HOSTED BY

Sláger FM

URL copied to clipboard!