012. a hősök álma | Donáth Mirjam episode artwork

EPISODE · Apr 11, 2019 · 51 MIN

012. a hősök álma | Donáth Mirjam

from halottnak a coach bán andrással · host banandras.hu

Nagyon örültem, hogy Mirjam elfogadta a felkérésem erre a beszélgetésre.  Nagy hatással volt rám 2017-es könyve – Mások Álma -, amit a New  Yorkban töltött hét évéről írt. Újságírói álomkarrierje éppen kezdett  felpörögni, amikor hirtelen hátat fordítottak Amerikának és Budapestre  költöztek. Jelenleg kétlaki életet élnek brazil származású férjével és  két kisgyermekükkel a magyar és a brazil főváros között ingázva. Kíváncsi voltam, hogy milyen a nagy hajtás New Yorkban, ahová az  egész világból özönlenek az emberek, hogy a csúcsra jussanak. Ezen kívül  Mirjam sokat beszélt a magyarságról, honvágyról és az írásról, illetve a  kiégésről. Megtudhatjátok, hogy most éppen min dolgozik és mik a  tervei, motívációi. Fogadjátok sok szeretettel! adasnapló Bemutatkozás, miről lehet felismerni egy írót? New York, pörgés, stressz, rat race, szteroidok A lehetőségek hazája, reuters, nyomulás Az amerikai álom és a magyar kishítűség Hogyan lehet amerikaivá válni? Az akadályokkal való megküzdés Hogyan mutatja meg New York az ember határait? A magyar kifogások Újrakezdés és tehetséggondozás külföldön Honvágy Család és csúcskarrier. Miért kell magyar férj és miért lett brazil? 7 év NYC után vajon milyen hazaköltözni? Nemzetközi, multikulturális gyermeknevelés. Budapest – Brazíliaváros Gyökerek, hovatartozás, transzgenerációs traumák Kis betekintés a 20. századi magyar történelembe Mirjam nagyszüleinek történetén keresztül Mennyire biztonságos ma Magyarország? A magyar újságíró kiégése Min dolgozik most Mirjam? csatlakozz exkluzív tartalmakért a zárt facebook csoportunkhoz! iratkozz fel a haC podcastra azon a platformon, ahol szereted hallgatni és értékeld szövegesen, illetve sok-sok csillaggal az itunes-on (is)! köszi halottnakacoach.hu

NOW PLAYING

012. a hősök álma | Donáth Mirjam

0:00 51:20

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

MG Show MG Show The MG Show, hosted by Jeffrey Pedersen and Shannon Townsend, is a leading alternative media platform dedicated to uncovering the truth behind today’s most pressing political issues. Launched in 2019, the show has grown exponentially, offering unfiltered insights, comprehensive research, and real-time analysis. With a commitment to independent journalism and factual integrity, the MG Show empowers its audience with knowledge and encourages active participation in the political discourse. Ask A Spaceman Archives - 365 Days of Astronomy Ask A Spaceman Archives - 365 Days of Astronomy Podcasting Astronomy Every Day of the Year French Your Way Jessica: Native French teacher founder of French Your Way Boost your French listening skills and test your comprehension with this one of a kind series of podcasts. Get the chance to listen to a real conversation between native speakers talking at normal speed AND customise your learning experience through carefully designed sets of questions (2 levels of difficulty) available for download at www.frenchvoicespodcast.com. All interviews also come with the transcript. French teacher Jessica interviews native speakers of French from around the world who share a bit of their life and passion. Where else would you meet in one same place a French yoga teacher based in Melbourne, a soap manufacturer from Provence, or a couple cycling around the world? The Small Business Startup School – Business Notes | Financial Literacy | Retail Psychology – For Professionals & Entrepreneurs The Small Business Startup School Inc. Starting or buying a small business? While personal circumstances may vary, business patterns remain timeless. On The Small Business Startup School, we explore strategies, insights, and practical solutions to help entrepreneurs confidently navigate their journey.Hosted by Ola Williams—a retail entrepreneur, fintech founder, and financial coach with over two decades of experience—this podcast marries financial awareness and retail psychology with optimism to deliver actionable takeaways.Join us to learn, grow, and connect as we uncover the keys to business success.Let’s continue to learn together and be encouraged to keep on connecting!

Frequently Asked Questions

How long is this episode of halottnak a coach bán andrással?

This episode is 51 minutes long.

When was this halottnak a coach bán andrással episode published?

This episode was published on April 11, 2019.

What is this episode about?

Nagyon örültem, hogy Mirjam elfogadta a felkérésem erre a beszélgetésre.  Nagy hatással volt rám 2017-es könyve – Mások Álma -, amit a New  Yorkban töltött hét évéről írt. Újságírói álomkarrierje éppen kezdett  felpörögni, amikor hirtelen hátat...

Can I download this halottnak a coach bán andrással episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!