EPISODE · Dec 30, 2020 · 2H 8M
060. többszöri újrakezdés a nulláról
from halottnak a coach bán andrással · host banandras.hu
a mai vendégem Bogi életútja eléggé eseménydús, sok mindenen keresztül ment már. mesél mély depresszióról és felépülésről, többszörös újrakezdésről. nagyon sokat költözött ide-oda a világban. erdélyből - londonba, majd onnan vissza 6 év után, később ingázás new york és london között 2 éven át, majd fél év a francia alpokban síszezonban, aztán hazaköltözés, lenyugodni vágyás. akkor jött egy ismeretlen ismerős aki végül svédországba hívta. 21 évesen került el erdélyből, most 32. nagyon sok minden van a “zsákjában” és ezekből pakol ki nekünk gyöngyöket ebben a duplának számító epizódban. fogadjátok szeretettel! adásnapló: elvágyódás erdélyből irány london pr-osként pincérkedés és az első pofon az élettől az őrangyalok munkába állnak au pair-kedés chelsea-ben és a második pofon az első angliai karácsony: pénz és munka nélkül zokogás a hóviharban érdemes-e a büszkeségünk miatt nem feladni? kiegyensúlyozott évek, kialakul egy jó közösség új munkahely és kiégés a semmittevéstől Seasonal affective disorder - Wikipedia beüt a szerelem - vissza erdélybe szép remények és csalódás irány a mélység - klinikai depresszió megvilágosodás ne félj A kérdéstől! az eljegyzés felbontása egzisztenciális válság és megvilágosodás fordulópont: kiállni önmagunkért vissza a nagyvilágba: újrakezdés melyik önismereti út a helyes? guruk és lózungok road trip amerikában, új szerelem ingázás london és new york között a kapzsiság és a kapitalizmus legjava hol szeretnél családot alapítani? kizsákmányoló nyugat - rideg svédek a nem-normálisok között a normális az nem normális messiás-szindróma a párkapcsolatban még egy pofon - nem ilyen lovat akartam! a lista: mit fog elkerülni Bogi a jövőben? a kiegyensúlyozott szerelem svédországban van és nem a gyomorban mi hiányzik svédországban? hol van az ideális világ és milyen az? konklúzió - - - - - - - - - kapcsolat: ha szeretnél velem együtt dolgozni: banandras.hu iratkozz fel a heti HAC hírlevélre! csatlakozz a HAC közösség fb csoporthoz! kövess az instagramon @halottnakacoach! adásnapló és blog: halottnakacoach.blog ADNI JÓ - legyél te is mecénás! egyszeri támogatás: paypal.me/halottnakacoach revolut: @andrasban iratkozz fel a halottnak a coachra a patreonon exkluzív tartalmakért és támogasd a munkámat havi 1 kávé árával! patreon.com/halottnakacoach köszönöm // andrás
What this episode covers

NOW PLAYING
060. többszöri újrakezdés a nulláról
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Oct 3, 2025 ·28m
Sep 16, 2025 ·29m
Sep 16, 2025 ·47m
Sep 12, 2025 ·37m
Sep 11, 2025 ·40m
Sep 10, 2025 ·40m