EPISODE · Oct 20, 2021 · 1H 33M
078. padlógázzal a multis karrier csúcsára és onnan “nyugdíjba” 40 évesen
from halottnak a coach bán andrással · host banandras.hu
régóta vártam ezt a beszélgetést. a mai vendégem nem más, mint az egyik első főnököm a multis karrierem idejéből. nagyon idegennek éreztem magam a hatalmas budapesti shared service-ben, amikor kezdtem 2006-ban. kerestem a kapaszkodókat, azokat az embereket, akik támogatnak, segítenek nekem tanulni, érvényesülni és nem mellesleg akiktől el tudom lesni a siker titkát. Gergő megítélése a szervezetben ellentmondásos volt, de az tisztán látszott, hogy egy high flyer-ről van szó, akiben a felső vezetés, az amerikaiak nagy fantáziát látnak. ráadásul velem - egy fájdalmas esetet - leszámítva mindig rendes volt és az ő idejében kaptam meg az első előléptetésem. nagyon jó időszakot éltem meg alatta csoportvezetőként, szerintem rengeteget fejlődtem és tanultam, ráadásul sokat röhögtünk miközben keményen toltuk a melót - szóval baráti, jó hangulatban teltek a napok. miután stockholmba költöztünk elvesztettem vele a kapcsolatot. tudtam azért, hogy expatként belgiumba, majd az usaba küldte a cég és hogy nagyon magasra ível a karrierje. akkor kaptam fel a fejemet, amikor úgy 1,5 évvel ezelőtt meghívott a 40. születésnapjára és kiderült számomra, hogy 7 év külföld után hazaköltözött és otthagyta sikerei helyszínét, kvázi nyugdíjba vonult. el is mentem a bulijára és azóta várom, hogy elmesélje a történetét itt a halottnak a coach podcastben. ------------------------------------- iratkozz fel a haC hírlevélre! csatlakozz a haC podcast közösség fb csoporthoz! halottnakacoach.blog telegram group chat minden egy helyen: banandras.hu ADNI JÓ - legyél te is mecénás! egyszeri támogatás: paypal.me/halottnakacoach patreon.com/halottnakacoach
What this episode covers

NOW PLAYING
078. padlógázzal a multis karrier csúcsára és onnan “nyugdíjba” 40 évesen
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Oct 3, 2025 ·28m
Sep 16, 2025 ·29m
Sep 16, 2025 ·47m
Sep 12, 2025 ·37m
Sep 11, 2025 ·40m
Sep 10, 2025 ·40m