#212 Gently Da Spittah': Idefelé is kipakoltattak, hiszen raszta vagyok episode artwork

EPISODE · Apr 17, 2025 · 1H 5M

#212 Gently Da Spittah': Idefelé is kipakoltattak, hiszen raszta vagyok

from Telex After · host After

A 19 éves Sánta Dániel alias Gently Da Spittah' annak a régisulis hiphopnak a képviselője, aminek a csúcsidőszakát már csak közvetve élhette meg. Kiemelkedő zongoratehetségként indult, majd idősebb testvérei hatására a rapre váltott, azóta magyarul és angolul is rappel, emellett gitározik, és producerként is aktív, ráadásul ő adja elő az új Pókember-rajzfilm magyar nyelvű főcímdalát is. Mint mondja, a hiphop nem szimplán műfaj, hanem kultúra is, amit szigorú hozzáállással és nagy szakértelemmel szeretne ápolni, de már nem annyira ellenséges az újvonallal, mint korábban. Felcseszi, amikor Pogány Indulóhoz hasonlítják, de érti, miért kapja meg ezt gyakran. Azért szeretett volna raszta lenni, mert így tudja megvalósítani önmagát, de tudja, hogy a rendőrök – akik ellen többször is felszólal a dalaiban – őt veszik elő először igazoltatásnál. Utálja a korlátokat, és rá is jellemző a „kirúgom a ház ajtaját”-mentalitás.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Apr 17, 2025

Embed this episode

NOW PLAYING

#212 Gently Da Spittah': Idefelé is kipakoltattak, hiszen raszta vagyok

0:00 1:05:33

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Telex After?

This episode is 1 hour and 5 minutes long.

When was this Telex After episode published?

This episode was published on April 17, 2025.

Can I download this Telex After episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!