#55 | Az ezredforduló bűnügyi krónikása | Urbán Tamás | fotóriporter episode artwork

EPISODE · Jun 20, 2026 · 57 MIN

#55 | Az ezredforduló bűnügyi krónikása | Urbán Tamás | fotóriporter

from Riporta · host Riporta

Fotók a szocializmusból és az ezredfordulóról: javítóintézet és börtön, gyilkosságok és halálos balesetek megrázó helyszínei. Kábítószerfüggők, hajléktalanok, prostituáltak. Punkok, csövesek, zenészek, jó csajok, rendőrök, mentősök. És mindezek mögött egy ember egy fényképezőgéppel. Külön hívószáma volt a mentősöknél (501-es), dolgozott a magyar Ifjúsági Magazinnál és a német Sternnél is, a fortepanon pedig, amelynek első fotóriporter-adományozója volt, több mint 5500 képe látható. A valóság dokumentarista jellegű bemutatása, embertelen körülmények között is emberi megközelítése és óriási szakmai alázata miatt nem is volt kérdés a számomra, hogy meghívom a Riportába mai vendégemet, Urbán Tamás fotóriportert. Nélküle - ahogy egy cikkben találóan utaltak rá - jó eséllyel máshogy néznénk a szocializmus kori Magyarországra. 1961-től egészen a 2000-es évek elejéig volt aktív, szó szerint, ezalatt az idő alatt körülbelül 1 millió képet készített, elsősorban a magyar társadalom perifériájára sodródott embereiről és jelenségeiről. Közülük is kiemelkedik a Pillangó néven ismertté vált Deák Ferenc, aki a 80-as, 90-es évek hazai underground világának megkerülhetetlen figurája volt - és akiről a Riporta előző, Fiáth Titanillával készült interjújában is hallhattatok. Pillangó színes életét Urbán Tamás körülbelül 6 évig követte, alaposan dokumentálva azt úgy, hogy az élete felét börtönben töltő megosztó figura bizalmasa  is volt. Ez a rész kiemelt helyet kapott a mai beszélgetésben, amelynek vége felé Urbán Tamás a rá jellemző őszinteséggel és természetességgel beszél depressziójáról is. Kivételes munkásságát többek között Balázs Béla-díjjal, a WHO Nagydíjával, illetve 2018-ban Fotóriporteri Életműdíjjal jutalmazták.A beszélgetést 2024-ben vettük fel - technikai problémák miatt két részletben -  amellyel kapcsolatos rugalmasságáért Tamásnak emberileg és szakmailag is hálás vagyok. Az interjú alatt helyenként némi hangminőségbeli ugrás tapasztalható, ezzel együtt bízom benne, hogy a rögzített beszélgetés méltó módon eleveníti fel Urbán Tamás kivételesen színes pályafutását. Ajánlott linkekUrbán Tamás 80 – Csövesek, punkok, mentősök és vitatott egzisztenciák egy párhuzamos Magyarországon - Heti FortepanKönyvbemutató: Urbán Tamás – A fotóriporter naplójából (1945-2000)Beszélgetés a 2018-as Fotóriporteri Életműdíjas Urbán TamássalUrbanTamas.pdfUrbán Tamás: Egyetlen kikötésem van, az emberek szemét nem lehet kitakarniÉlet+Stílus: Urbán Tamás: Előfordult, hogy én bukkantam rá egy gyilkosraUrbán Tamás tavaly megjelent könyve: Könyvbemutató: Urbán Tamás – A fotóriporter naplójából (1945-2000) A felvétel időpontja: ​2024.01.17. és 01.26.A helyszínért köszönet a Dover nyelviskolának!Korábbi évadok:⁠⁠⁠1. évad: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://tinyurl.com/2srbtzsa⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠Mélyinterjúk, vendégek többek között:, Müller Péter Sziámi, Fiala János, Reisz Gábor, Grandpierre Atilla, Dopeman, Uj Péter.⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠.⁠⁠⁠2. évad: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://tinyurl.com/5n87hvj2⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Dzsojlend: egy év Amerikában angoltanárként.  Személyes hangvételű, hangjátékszerű, 8 részes történet.⁠⁠3. évad:⁠⁠⁠⁠⁠ https://tinyurl.com/5n8xnvw2 ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Mélyinterjúk ismert és kevésbé imsert emberekkel a szokásos Riporta-stílusban.⁠⁠4. évad:⁠⁠⁠⁠⁠ https://tinyurl.com/5henjscc⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Személyes hangvételű történetmesélés; mindennapok nem mindennapi megélése és feldolgozása 10 részben.  ​ évad:⁠⁠⁠⁠ ⁠https://riporta.hu/5-evad/⁠⁠⁠⁠⁠ 25 évvel később. Mi történt a régi ismerőseimmel, barátaimmal? Te felhívnád a volt osztálytársaidat 25 év után?Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://riporta.hu/⁠⁠Támogatás:⁠⁠ ⁠⁠https://riporta.hu/tamogatas/⁠⁠

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Jun 20, 2026

Embed this episode

Ready to play

#55 | Az ezredforduló bűnügyi krónikása | Urbán Tamás | fotóriporter

0:00 57:23

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Srebrenica - Il genocidio dimenticato Roberta Biagiarelli, Paolo Rumiz - Chora Media Tutti ricordano dove si trovavano l’11 settembre 2001. Pochi sanno dire dov’erano quando hanno saputo che cosa era accaduto a Srebrenica. Tra l’11 e il 17 luglio 1995 a Srebrenica, un villaggio della Bosnia orientale, l’esercito serbo-bosniaco e le bande di paramilitari provenienti dalla vicina Serbia hanno ucciso 8.000 uomini bosniaci musulmani. Un massacro che nel 2004 verrà riconosciuto ufficialmente come genocidio dal Tribunale penale internazionale per l'ex Jugoslavia.Trent’anni dopo, in questo podcast, Roberta Biagiarelli che ha portato la storia di quello che avvenne in giro nei teatri di tutta Italia e del mondo, riporta alla luce quello che era stato sepolto nelle fosse comuni. Ripercorre i fatti storici, dà voce ad aggrediti e aggressori. Lo fa anche con l’aiuto e i ricordi del giornalista Paolo Rumiz, che la guerra l’ha vista e raccontata."Srebrenica - il genocidio dimenticato" è una serie podcast di Chora News, prodotta da Chora Media e La strage dell’Heysel OnePodcast La notte del 29 maggio 1985 allo stadio Heysel di Bruxelles, teatro della finale di Coppa dei Campioni tra Juventus e Liverpool, 39 persone muoiono schiacciate dalle cariche degli hooligans inglesi. A quarant’anni di distanza dalla notte in cui il calcio è morto, Pietro Sermonti ci riporta dentro lo stadio Heysel e, attraverso la viva voce dei protagonisti, fa rivivere le storie di chi quella notte è sopravvissuto per miracolo, di chi in quello stadio ha perso una persona cara e di chi ha assistito inerme a quella che doveva essere "La finale del secolo" e che lo è diventata per la ragione sbagliata. Capital After Party Radio Capital Dopo aver ballato con il Capital Party, Andrea Prezioso da mezzanotte all'una, trasforma il dancefloor in 'After' e vi riporta ad ascoltare e a ballare i migliori pezzi house degli anni '90."When Disco Became House"Musica selezionata da Andrea Prezioso e mixata da Alessio MarchettiMixcloud ufficiale di Capital After Party Scambio di Sguardi Sguardi di Confine Scambio di sguardi è un podcast nato dall'iniziativa del magazine online Sguardi di Confine (www.sguardidiconfine.com) che riporta la lettura, da parte degli attori Atina Zarkua e Marco Mussino Cuccia, delle lettere inviate al giornale. Condividere le proprie emozioni durante l'emergenza da Coronavirus è lo scopo dell'iniziativa.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Riporta?

This episode is 57 minutes long.

When was this Riporta episode published?

This episode was published on June 20, 2026.

Can I download this Riporta episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!