A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1) episode artwork

EPISODE · Sep 15, 2025 · 49 MIN

A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1)

from vipcast.hu powered by Media1 · host Szalay Dániel

Immáron 25. alkalommal nyílt meg szeptember 12-én az ARC közérzeti kiállítás, amely negyed százada a művészi önkifejezés és társadalmi kommentár egyik fontos helyszíne Budapesten. Eleinte az ’56-osok terén voltak láthatók a plakátok, majd az Örs vezér tere közelébe költöztek egy időre, hatodik éve pedig Újbudán, a Bikás parkban kapnak helyet a kiállításra érdemesnek talált pályaművek. A tárlat idén is egy hónapon keresztül, 2025. október 12-ig éjjel-nappal ingyenesen látogatható.  Ünnepségen mutatták be a győztes pályaműveket, valamint a szervezők bejelentették, hogy hamarosan Budapest XII. kerületében megrendezik a Best of ARC plakátkiállítást is, amely az elmúlt negyedszázad legjobb közérzeti plakátjait mutatja be. A Media1 a megnyitó után Bakos Gáborral, az ARC egyik szervezőjével interjúzott, akivel szó esett arról, hogyan változott a kiállítás a 2000-es évekbeli indulósa óta, és hogyan vált fontos közéleti platformmá. Bakos Gábor, az ARC szervezője. Fotó: archív A beszélgetésben Bakos Gábor felidézte, hogy kezdetben még nagy nemzetközi vállalatok is támogatták a kiállítást, de a megváltozó politikai és társadalmi környezetekben egyre nehezebb helyzetben találták magukat a szervezők – az interjúból kiderült, hogyan tudtak ehhez alkalmazkodni. „Ez egy civil üzenőfal, vizuális művészeti iskola és közérzeti barométer” – magyarázta Bakos, hozzátéve: „Az, hogy a korlátok ellenére is létezünk, jelentős eredmény”. Az ARC kiállítás mindig is több volt, mint művészet; ez egyfajta ellenállás. Az idei pályamunkák is sokféle témát tükröznek, a politikai kommentártól a személyes kifejezésig. Bakos Gáborral beszélgettünk az új technológiák, például az AI szerepéről is, amely azoknak is segít az önkifejezésben, akiknek nincsen jelentős grafikusi tudása. A kiállítás továbbra is inspirál és bevon, platformot kínálva olyan hangoknak, amelyek máskülönben nem hallatszanának. A beszélgetés itt érhető el. A győztes pályaműveket a Media1 egy cikkben már bemutatta – ezeket ITT láthatják. A Media1 a szólás- és véleményszabadság egyik elkötelezett támogatójaként különösen is fontosnak tartja, hogy van Magyarországon „egy kis sziget”, az ARC, ahol az emberek lehetőséget kapnak az önkifejezésre, éppen ezért 2019 óta, lapunk indulása óta az ARC egyik médiapartnereként támogatjuk a kiállítást.   Ez a podcastepizód az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Sep 15, 2025

Embed this episode

NOW PLAYING

A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1)

0:00 49:49

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of vipcast.hu powered by Media1?

This episode is 49 minutes long.

When was this vipcast.hu powered by Media1 episode published?

This episode was published on September 15, 2025.

Can I download this vipcast.hu powered by Media1 episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!