A holló egy giccsbe hajló legenda, de a kamaszkorunkat idézi

Szerelem, gyilkosság, bosszú, veszteség, vágybeteljesítő igazságszolgáltatás is ott lüktet A hollóban, ami az 1994-es filmfeldolgozással lett világhírű, és egyben generációs élmény. James O’Barr eredeti képregénye több mint 30 éves késéssel, az idei Könyvfesztiválra jelent meg magyarul a Gabo Kiadónál. Ez a 2011-es bővített kiadás alapján készült, a szerző előszavával, új jelenettel és 30 oldalnyi plusz képanyaggal. A hollóról a kötet fordítójával, Juhász Viktorral beszélgettünk. A hollót elemien meghatározza a képregény és az 1994-es film készülését megelőző/kísérő tragédiák sora, amiket a mai napig óhatatlanul rájuk olvasunk. A holló ráadásul szorosan kapcsolódik a kilencvenes évek goth rock szubkultúrájához, így a kamaszkorunkhoz, és kérdés, hogy vajon hogyan öregedett, és működik-e, ha 2023-ban lapozzuk fel. A beszélgetés során szóba került, hogyan építette bele O’Barr a saját gyászát és dühét a képregénybe, ami egyben az alkotói fejlődésének a mementója is. Megvizsgáltuk, milyen irodalmi, zenei, filmes hatások fedezhetőek fel rajta, és milyen képregényes közegbe érkezett. Felidéztük az 1994-es filmet, és egy kicsit tanakodtunk a további folytatásokról, például a 2024-ben érkező adaptációról is.