A populista Jimmy Carter episode artwork

EPISODE · Mar 5, 2022 · 53 MIN

A populista Jimmy Carter

from Régen minden jobb volt · host Régen minden jobb volt

Az egyik legalulértékeltebb amerikai elnökről, a populista Jimmy Carterről (1977-1981) beszélgettünk Romsics Gergely történésszel. Carter mélyen vallásos, mogyoróültetvényesből lett déli politikusként, Georgia korábbi kormányzójaként teljesen elütött a demokrata elittől, amely az "ABC - Anything But Carter" jelmondat jegyében mindent meg is tett, hogy megállítsa a mindenkivel kezet fogó, mosolygó, vidéki fickót az 1976-as előválasztáson - sikertelenül. Carter a politikai mellett erkölcsi megújulást is hirdetett, a Wall Street-i bankárok helyett pedig rocksztárok álltak mellé. Emberi jogi alapokra akarta helyezni az amerikai külpolitikát, az 1978-as Camp David-i egyezménnyel nagy lépést tett a közel-keleti béke felé, Magyarországnak pedig visszaadta a Szent Koronát, de aztán mégis a Carter-kormány indította újra a hidegháborút az enyhülés évtizede után. A szovjetek afganisztáni bevonulására válaszul bojkottálta az 1980-as moszkvai olimpiát, és a békés elnök a Chuck Norris "Delta Force"-filmjeiből ismert elitkommandósokat küldött Teheránba, hogy kiszabadítsák az amerikai túszokat, ám az akció tragikus kudarca az elnökségét is magával rántotta az 1980-as választáson. A beszélgetés résztvevői: Balázsy István Csunderlik Péter Laska Pál Romsics Gergely A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

NOW PLAYING

A populista Jimmy Carter

0:00 53:06

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Régen minden jobb volt?

This episode is 53 minutes long.

When was this Régen minden jobb volt episode published?

This episode was published on March 5, 2022.

What is this episode about?

Az egyik legalulértékeltebb amerikai elnökről, a populista Jimmy Carterről (1977-1981) beszélgettünk Romsics Gergely történésszel. Carter mélyen vallásos, mogyoróültetvényesből lett déli politikusként, Georgia korábbi kormányzójaként teljesen...

Can I download this Régen minden jobb volt episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!