A történelemtanítás csataterei episode artwork

EPISODE · Feb 16, 2023 · 46 MIN

A történelemtanítás csataterei

from MCC Podcast · host MCC.Collegium

A múlt megismerése, az emberi közösségek történetének bemutatása és az erről szóló narratívák birtoklása már az első civilizációk kialakulásával fontos igényként jelentkeztek. Az elmúlt években sorra rendeznek Európában és Magyarországon is a történelemtanítás és állampolgári nevelés céljait és megközelítéseit újraértelmező, megkérdőjelező konferenciákat és szakmai eseményeket. Miért tanítunk történelmet, milyen prioritások és fókuszok jelennek meg a tanításban és milyen perspektívák láthatók a következő évekre vonatkozóan? Kollégáink a történelemtanítás csatatereiről beszélgettek. Dr. Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézet igazgatója, az Expanzió Humán Tanácsadó Kft. alapító ügyvezetője, történelem-finn szakos tanár, tanuláskutató.Dr. Kovács Örs László, az MCC Középiskolás Program vezető történelemoktatója, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelem-francia szakos pedagógusa, a Szent Imre Katolikus Tankönyvsorozat főszerkesztője. Fodor Richárd, az MCC Tanuláskutató Intézet kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója Az MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Feb 16, 2023

Embed this episode

A múlt megismerése, az emberi közösségek történetének bemutatása és az erről szóló narratívák birtoklása már az első civilizációk kialakulásával fontos igényként jelentkeztek. Az elmúlt években sorra rendeznek Európában és Magyarországon is a történelemtanítás és állampolgári nevelés céljait és megközelítéseit újraértelmező, megkérdőjelező konferenciákat és szakmai eseményeket. Miért tanítunk történelmet, milyen prioritások és fókuszok jelennek meg a tanításban és milyen perspektívák láthatók...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

A történelemtanítás csataterei

0:00 46:28

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of MCC Podcast?

This episode is 46 minutes long.

When was this MCC Podcast episode published?

This episode was published on February 16, 2023.

Can I download this MCC Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!