agitPOP I Balatonfüred 2.nap I lángos helyett, búcsú a kamiontól és a Balatontól episode artwork

EPISODE · Mar 25, 2022 · 1H 46M

agitPOP I Balatonfüred 2.nap I lángos helyett, búcsú a kamiontól és a Balatontól

from Partizán

Az országjáró turnénk utolsó adásához érkeztünk. Balatonfüreden még a tisztaságért felelős járművekkel is harcoltunk, de beszámoltunk az ukrajnai háború fejleményeiről, és beszéltünk a nyugat-magyarországi NATO bázisfejlesztésekről is. Ezt követően a balatoni szépségversenyek feminista olvasatát ismerhettük meg, illetve a veszprém megyei legfrissebb dolgozói önszerveződés, a szemétszállító sztrájkbizottság képviselője is velünk volt. A helyi ellenzéki jelölt is bemutatkozott , majd újhullámos vendéglátó-tulajdonosok érkeztek, és az adás végén a Partizánt támogató Varga Imrére emlékezünk. Vendégeink: - Feledy Botond, külpolitikai szakértő - Szopkó Zita, újságíró, Átlátszó.hu - Oltai Kata, művészettörténész, kurátor - dr. Bognár Ferenc regionális referens, LIGA szakszervezet- Benedek Szilveszter, képviselőjelölt, Egységben Magyarországért (Veszprém 2)  - Auguszt Olivér és Fegyverneky Sára, a Pegazus társtulajdonosai - Szecsődi Andrea és Kovács Mihály   *** Február 28-án országjáró turnéra indul a Partizán egy kamionba telepített stúdióval. Ön lehetőségeid engedik, segíts be te is a Partizán választási időszakra összeállított műsorainak megvalósításába: https://www.partizanmedia.hu/ Iratkozz fel a Partizán hírlevelére: https://csapat.partizanmedia.hu/forms... Hol találsz meg minket ? Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/parti... Instagramon: https://www.instagram.com/partizanpol...Spotify-on: https://open.spotify.com/show/18YmaCQ... Apple Podcast-hu: <a href="https://www.youtube.com/redirect?event=video_description&amp;redir_token=QUFFLUhqbnlWT3lGNFZPMHJfcGZHZkJwd2Nnc0NjWFhVUXxBQ3Jtc0ttUEMzZHFWWVNMblJFNzRLb0xWR2lpYV9LMEtOOGRWYzVCcnlpRWxtVXFxSGd0eEoyaTltX2J4eEtZNE9tWkJZanpQTXB6N0NpODJuT

NOW PLAYING

agitPOP I Balatonfüred 2.nap I lángos helyett, búcsú a kamiontól és a Balatontól

0:00 1:46:03

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Partizán?

This episode is 1 hour and 46 minutes long.

When was this Partizán episode published?

This episode was published on March 25, 2022.

What is this episode about?

Az országjáró turnénk utolsó adásához érkeztünk. Balatonfüreden még a tisztaságért felelős járművekkel is harcoltunk, de beszámoltunk az ukrajnai háború fejleményeiről, és beszéltünk a nyugat-magyarországi NATO bázisfejlesztésekről is. Ezt követően...

Can I download this Partizán episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!