Apaparagrafus: 69. adás: Szivárvány-, mozaik- és egyszülős családok episode artwork

EPISODE · Jul 9, 2026 · 1H 54M

Apaparagrafus: 69. adás: Szivárvány-, mozaik- és egyszülős családok

from Tilos Rádió podcast · host Tilos Rádió

A nem "klasszikus" családokról beszélgettünk.   A téma azért is fontos, mert közel ugyannyian élnek nem "klasszikus családokban, tehát mozaik-, egyszülős és szivárványcsaládokban, mint "klasszikus", papa-mama-gyerekes családban, mégis, róluk alig van szó, az ő nehézségeikről, kihívásaikról, jog és társadalom előtti egyenlőségükről csak ritkán beszélünk.   A témához három vendéget hívtunk.   Bogár Zsuzsát, aki pszichológus, családterapeuta, a Mozaikcsalád Központ megalapítója és vezetője. Egyetemi oktató, többek között a "Válásterápia" és a "Mozaik a családom" című könyvek szerzője.   Fő szakterülete a mozaikcsaládok pszichológiája valamint a válási és párkapcsolati krízisekben nyújtott támogatás.   Nagy Annát, aki 21 éve létrehozta az Egyszülős Alapítványt, majd tíz évvel később az első Egyszülős Központot, 4 évvel később a másodikat, tavaly szeptember óta pedig a központokhoz kapcsolódik az Egyszülős CsillagPont fejlesztőközpont, ahol egyetlen szülő által nevelt sérült gyerekeknek nyújtanak egyéni fejlesztést.   Közben írt egy könyvet egyedülálló szülőkről egyedülálló szülőknek.   És Pál Mártont, aki családjogi aktivista, az „A család az család” mozgalom egyik kezdeményezője és legismertebb arca. Évek óta dolgozik azért, hogy minden család – összetételétől függetlenül – egyenlő elfogadásban és jogokban részesüljön. Férjével közösen két gyermeket nevelnek, és saját történetükön keresztül is sokat tesznek a társadalmi párbeszédért. Munkáját több civil szervezet is elismerte, és mára a magyar szivárványcsaládjogi aktivizmus egyik meghatározó szereplőjévé vált.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Jul 9, 2026

Embed this episode

NOW PLAYING

Apaparagrafus: 69. adás: Szivárvány-, mozaik- és egyszülős családok

0:00 1:54:22

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Tilos Rádió podcast?

This episode is 1 hour and 54 minutes long.

When was this Tilos Rádió podcast episode published?

This episode was published on July 9, 2026.

Can I download this Tilos Rádió podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!