EPISODE · Mar 28, 2020 · 56 MIN
Aula- Noé bárkájában 1.0
from Auland - Civil KorTárs · host Auland
A Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzet második hetében, a korona karantén első adását készítettük el 2020 március 24.-én. Témánk: van-e hely Noé bárkájában - és ha van, akkor vajon hogyan lehet bekerülni? Ki vehet jegyet a hajóra, s ha jegyet vásárol, az milyen formában bbefdolyásolja a jegyek árát? Egyáltalán: Noé bárkája eladó? S ha igen hogy kerül rá a hal és a delfin? Azaz az élet olyan szereplői, akik hajó nélkül is elboldogulnak? És valójában hogy kerül a hajó az asztalra? Azaz a terítékre egy kortárs építészeti beszélgetésben. Ezt a témát hoztuk el Önöknek az adásba. Noé bárkája ugyanis úgy tűnik menthetetlenül megtelt, miközben sokan a parton ragadtak, akiknek viszont helyet kellene találni. Aula - Noé bárkája 1.0 - Nyílt szavak a lakhatási válságról A beszélgetés résztvevői: Jelinek Csaba, a Periféria Közpolitikai és Kutató Közponbt alapítója, Kováts Bence, Noé bárkájának hiteles tudosítója, urbanista, a Regionális Kutatóközpont munkatársa, és Kováts Áron, az Eltinga Ingatlanpiaci Kutató elemzője. A beszélgetés támogatója a Graphisoft, Kortárs Építészeti Központ 2020 zenék: Péter Bence zeneszerző-zongoraművész
What this episode covers

NOW PLAYING
Aula- Noé bárkájában 1.0
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Sep 21, 2024 ·9m
Sep 21, 2024 ·8m
Aug 27, 2024 ·22m
Oct 27, 2023 ·2m
Oct 24, 2023 ·1m