EPISODE · Mar 22, 2021 · 6 MIN
Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. hétfő
from Nyíregyházi Egyházmegye · host Nyíregyházi Egyházmegye
Nagyböjt 6. hétfő Isten gondoskodása az emberrel kapcsolatban sokoldalú. Védelmébe veszi az élet forrását, a lelki, erkölcsi értékeket, a szülők személyét. Gondoskodása kiterjed az ember anyagi javaira is. Isten ezt a parancsot adta az embereknek: Ne lopj! Kellemesen hangzik a parancs minden ember előtt, még azok előtt is, akik a többivel nem törődnek. Szeretik hallani, hogy Isten mennyire törődik az ember földi javaival. Isten hetedik parancsa tiltja, hogy az egyik ember elvegye a másik ember tulajdonát. Tiltja tehát a külső cselekedetet. Ha Isten tiltja a lopást, az következik belőle, hogy megengedi az ember számára azt, hogy legyen saját tulajdona, megengedi a magántulajdont. Szokásunk szerint, nézzük meg Isten könyvében a Bibliában, hogy mit tart ő a lopásról. Az Ószövetség szent könyveiben sok utalást találunk a lopásra. Mózes törvényei részletesen leírják, hogy a különféle lopások esetében mi a büntetés érte, és mi a kártérítési kötelezettség. Pl. Aki embert rabol, akár eladja, akár még nála van, halállal lakoljon (Kiv 21,16). A különféle lopásokra különféle a büntetés. Hogy az ember a lopásnak és a károkozásnak minden fajtáját kerülje, ezt a rövid parancsot adja: „Ne lopjatok, ne tagadjatok le semmit, és ne csalja meg egyikőtök sem a másikat.” (Lev 19,11) Isten akarata tehát nem tűri meg népénél más tulajdonának az ellopását. Utálatos dolog, hogy valaki a más, munkával szerzett tulajdonához bűnös kézzel hozzányúljon. Vigyázok magamra, és erre tanítom gyermekeimet is. Mit tart Jézus az Újszövetségben erről a parancsról? Jézus megnyilatkozásai, főleg példabeszédei arról tudósítanak, hogy ő elismeri mindenkinek a jogát arra, hogy saját tulajdona legyen. A magvető a saját földjén, saját földjébe veti a magot. A szőlősgazda saját szőlőjét adja bérbe, és jogot tart az őt megillető termésre. Jézus nem tartja tilosnak a magántulajdont, még a nagy vagyonnal rendelkező gazdag ifjú fölött sem mond elmarasztaló ítéletet. Jézus saját kezével dolgozott, hogy valami keresethez jusson. Megismétli a „Ne lopj!” parancsot, és helyesli, hogy Zakeus megtéríti az igazságtalanul okozott károkat. Szent Pál kijelenti leveleiben, hogy a tolvajok nem lesznek részesek Isten országában. Mint jó tanácsot, adja a jövőre: „aki lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, önkezével, tisztességesen szerezzen javakat, hogy legyen miből adjon a szűkölködőnek.” (Ef 4,28) Isten rendelkezései tehát mindkét szövetségben világosak. Én is vigyázok saját tulajdonomra, vigyázok a máséra is tehetségem szerint. A vigyázásra megtanítom gyermekeimet is. Mint Istennek minden parancsát, az ember a hetedik parancsot is sokszor, sokféleképpen szokta áthágni. Különféle bűnöket követ el ellene. Leggyakoribb vétek a hetedik parancs ellen a lopás. Az vétkezik lopással, aki másnak vagyonát, terményét, állatát, pénzét, ruháját, vagy egyéb más tulajdonát a tulajdonos tudta nélkül és akarata ellenére, titokban elidegeníti. Ha nyíltan teszi ezt, akkor rablásról beszélünk. A tolvaj legtöbbször attól fosztja meg felebarátját, amiért fáradozott, dolgozott. A lopásnak nemcsak földi, hanem égi következményei is vannak. Szent Ágoston ezt mondja: „Amit lopás által a más vagyonából szerzesz, azt mennyei jussodból veszíted el.” A lopáshoz nagyon hasonlít a csalás. Ilyenkor az egyik ember anyagilag károsítja meg a másikat, tudta és akarata ellenére. A hamis súlyok, mértékek, pénzek, az eladott áruk rejtett, letagadott hibái, meghamisított, veszélyes áruk ide tartoznak. A csaló ember saját becsületével játszik. Tiszta, becsületes kézzel akarok élni a világban, nem engedem, hogy valami hamisság szennyezze be kezeimet. Hogy a lopások különféle fajtáitól megmeneküljünk, neveljünk magunkban és gyermekeinkben becsületes lelkiismeretet. Ez mindig vissza fog bennünket tartani a lopás mindenféle fajtájától. Ez a lelkület nem vásárolható meg. A becsületességet a vallás szerinti gondolkodás segít kialakítani.
What this episode covers

NOW PLAYING
Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. hétfő
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 22, 2026 ·39m
Mar 4, 2026 ·46m
Feb 22, 2026 ·47m
Feb 3, 2026 ·42m
Jan 24, 2026 ·48m
Dec 31, 2025 ·54m