Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. szombat – Lázár szombatja

Lázár szombat Jelentős nap volt az ősegyház életében a mai szombati nap: a feltámasztott Lázár szombatja. A testi halott feltámasztásának napján kereszteltek, hogy emberek támadjanak fel a lelki halálból. Bizonyíték erre a Liturgián énekelt „akik Krisztusban keresztelkedtetek” ének, és a keresztelési prokimen. Szent Pál mai tanítása (Zsid 12,18-13,8) mintha ezeknek az új keresztényeknek szólna. Hogy mi történt velük a keresztség alkalmával, azt a két szövetség összehasonlításával szemlélteti. Mindkét szövetségnél az ember Istennel találkozott, de milyen nagy különbség volt a kettő között! A Sínai szövetségkötést a remegés és a félelem jellemezte. Még Mózes is megijedt. Az új hívők Sion hegyéhez, az Isten városához és a mennyei Jeruzsálemhez járultak, hogy a keresztségben találkozzanak Jézussal. Ebben a találkozásban Isten nem annyira a hatalmát, mint inkább leereszkedését és szeretetét mutatta ki. Ezenkívül közösségre léptek a sok ezernyi angyallal és az üdvözültek seregével, akik még a földön élnek, de már beírták nevüket a mennyben. A megkeresztelt hívők kapcsolatba kerültek még Istennel, a mindenek bírájával, a tökéletes igazakkal, akik már a földről elköltöztek, aztán Jézussal, akinek ránk hintett vére bűnbocsánatért, irgalomért esedezik és nem bosszúért, mint Ábel vére. Bárcsak minden megkeresztelt ember elgondolkozna az apostol szavain, és próbálná szívébe vésni, hogy mi történt vele keresztelkedése alkalmával! Szent Pál tovább folytatja a megkereszteltek oktatását, először Krisztusnak emberekhez szóló szavait ismertetve. Figyelmeztetéssel kezdi. Meg ne vessétek a hozzátok szóló Krisztust. Ismét az Ószövetséget idézi fel. Ha „akkor”, akik Mózes idejében megvetették Isten szavát és elpártoltak tőle és követeitől, ezért a bűnükért életükkel fizettek, mennyivel kevésbé kerüljük ki mi a büntetést, ha a mennyből szóló Jézustól elfordulunk. Isten „akkori” szava megrendítette a földet. Az apostol Aggeus próféta szavait idézi (Ag 2,7), amely egy nagy, általános világmozgásra vonatkozik, Isten megrendíti az eget is a föld mellett, és a változók helyet kell, hogy adjanak a változatlanoknak. Mivel tehát ilyen rendíthetetlen, keresztény országba lettek a hívek felvéve, tartsák meg ezt a kegyelmet, a kereszténységet, hogy Istennek kedvében járva szolgáljanak Neki. Isten szigorú bíró, aki keményen büntet. Az Újszövetségben, a kereszténységben a mennyekből jött Jézus szól az emberekhez. Mennyei dolgokat hirdet, amiket nagyon meg kell hallgatni, és főleg követni kell. A tanítás legvégén az apostol az egész kereszténységet felölelő, átfogó tanítást ad a keresztény életről. A testvéri szeretet az Egyház tagjaival maradjon meg köztük. Gyakorolják egymás iránt a vendégszeretet erényét. Az utasokon így lehet segíteni, és egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be lakásukba. A nehéz helyzetben levő foglyokról emlékezzenek meg, mintha ők is köztük lennének. A fáradozókról is, akikhez hasonlók ők is lehetnek, és segítsenek rajtuk. Mindenben, ami a házassághoz tartozik, a tisztesség uralkodjék. Paráznaság szóba se jöjjön. A fösvénységtől óvakodjanak, megelégedésben éljenek, mert Isten mindig mellettük marad és segíti őket mindenben. Végül, gondoljanak azokra az elöljárókra, akik oktatták őket a hitre, akik közül már nincs mindegyik életben. Gondoljanak állhatatosságukra és kövessék őket ebben. Bár az új hívek nem látják Jézust, ő köztük van láthatatlanul, és ugyanaz mindig, változás nélkül. Nem lehet rangsort csinálni, hogy az utóbbi intelmekből melyek a fontosabbak, és melyek nem. A keresztény ember mindegyiket gyakorolja, hogy minél több erénytől legyen lelke színesebb. Az igehirdető apostolok, köztük Szent Pál is, arra törekedtek, hogy apostoli munkájuk nyomán minél több ember legyen Jézus követője a keresztség által. Lelki munkájuk ezzel nem merült ki. Apostoli szavaikkal, intelmeikkel tovább kísérték sorsukat, állhatatosságra, és keresztény életre buzdítva őket.