Bősze Ádám: A miniszterelnöknek szíve joga Kis Grófót hallgatni, de borzalmas lehet azon élni – Kultúrtáj 34. episode artwork

EPISODE · Sep 13, 2023 · 1H 5M

Bősze Ádám: A miniszterelnöknek szíve joga Kis Grófót hallgatni, de borzalmas lehet azon élni – Kultúrtáj 34.

from Magyar Hang podcastok · host Magyar Hang podcast

Egy könnyen törhető faágat szívesen berakok a komolyzenei élet biciklijének küllői közé – mondta a Kultúrtáj című műsorunkban Bősze Ádám, műsorvezető, zenekritikus, antikvárius, aki a műsoraiban, a fellépésein és a hamarosan megjelenő Nagy zenészek, nagy szerelmek című könyvében is igyekszik egy kicsit megpiszkálni a klasszikus zenei közeget jellemző sznobizmust, és közelebb hozni a közönséghez a komolyzenét. – Kevés a valóban őszinte zenész, akinek kreatív gondolata lenne a klasszikus művekről. Itthon és külföldön is sokan arról panaszkodnak, hogy a fiatalok nem járnak koncertre. Ezen egyáltalán nem csodálkozom, hiszen miért is járnának? – tette fel a kérdést, majd azt is kifejtette, hogy a művészek egyre jobban eltávolodnak a közönségtől. – Ott vagyok a művészbejárónál, hallom, mit mondanak, amikor kijönnek a koncert után, és nagyon ritkán találkozom kitörő lelkesedéssel. Az államtól így is, úgy is megkapják a támogatást, nagy problémát nem jelent, ha csak félház előtt játszanak – mondta. • Miért akart szerzetes lenni, és miért hagyta végül ott a rendet? • Hogyan kellene klasszikus és hogyan kortárs komolyzenét hallgatni? • Mivel támadták a hallgatók, és hogyan fordította az előnyére a trollkodást? • Milyen művészi produkciót támogasson az állam? • Miért köszönt el a Bartók Rádiótól, amelynek másfél évtizeden át volt meghatározó hangja? • Miért nem pályázik sosem állami pénzre? A műsorvezető Wekerle Szabolcs, a Magyar Hang lapszerkesztője és Ficsor Benedek, a Magyar Hang főmunkatársa.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Sep 13, 2023

Embed this episode

Ready to play

Bősze Ádám: A miniszterelnöknek szíve joga Kis Grófót hallgatni, de borzalmas lehet azon élni – Kultúrtáj 34.

0:00 1:05:43

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magyar Hang podcastok?

This episode is 1 hour and 5 minutes long.

When was this Magyar Hang podcastok episode published?

This episode was published on September 13, 2023.

Can I download this Magyar Hang podcastok episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!