Célkeresztben a lovassportok (podcast) episode artwork

EPISODE · Mar 7, 2023 · 24 MIN

Célkeresztben a lovassportok (podcast)

from Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) · host TF

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2023-as téli podcastsorozatának utolsó adásában meghallgathatjátok, hogyan változtak meg az értékrendek a lovassportban a rendszerváltás óta, továbbá, hogy mi ebben a szülők, a tulajdonosok és a szponzorok szerepe. A TF januárban indult podcastsorozatában az egyetem hallgatóit és fiatalokat érintő sportos témákat boncolgatnak elismert oktatóink, valamint intézményünkhöz közeli neves sportszakemberek. A szezon utolsó adásában a lovassportoké lesz a főszerep. Zupán Péter, a TF Lovassportok Csoportjának szakmai vezetője és Balog Orsolya csoportvezető először a hazai lovassport történelmi hátterébe enged rövid betekintést, legfőképp az értékrend változásának vonatkozásában. A beszélgetés második felében a lovassportban részt vevő szülők, a lótulajdonosok és a szponzorok meghatározó szerepéről és feladatáról, a közösségimédiában rejlő buktatókról, továbbá a lovassport szereplőire háruló kihívásokról hallunk érdekes tényeket.

NOW PLAYING

Célkeresztben a lovassportok (podcast)

0:00 24:06

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF)?

This episode is 24 minutes long.

When was this Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) episode published?

This episode was published on March 7, 2023.

What is this episode about?

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2023-as téli podcastsorozatának utolsó adásában meghallgathatjátok, hogyan változtak meg az értékrendek a lovassportban a rendszerváltás óta, továbbá, hogy mi ebben a szülők, a tulajdonosok és a...

Can I download this Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!