Ebből az ÓRÁBÓL egy HÁZAT fogunk majd venni! episode artwork

EPISODE · Jul 29, 2023 · 11 MIN

Ebből az ÓRÁBÓL egy HÁZAT fogunk majd venni!

from Beszéljünk órákról · host Beszéljünk órákról

Egy különleges videó a mai, egy olyan óra van most nálam, ami egy jótékonysági akció keretében került hozzám, ugyanis a Pizza King elkezdett egy jótékonysági akciót, ami két pizzával indult, és a végső cél az, hogy az ezekből kapott dolgokat addig cserélgetjükm bevonva minden kapcsolatunkat amit csak tudunk végeredményképpen egy rászoruló családnak házat tudjunk venni. Az első felajánlás, amit átvettünk egy óra volt, méghozzá egy Seiko 6309-4070 amit 1980-ban gyártottak, tehát egy igazi vintage búváróra, amit 43 éve gyártottak, és ezt Feri a Használt-óra.hu Facebook csoport alapító adminja ajánlotta fel erre a nemes célra. A csoportot itt találjátok: https://www.facebook.com/groups/hasznaltorakpiactere És természetesen ezt az órát hoztam el ma nektek, hogy részletesebben is megnézzük ezt a klasszikus Seiko Turtle kiadást, mert megéri a figyelmünket, a 80-as évekbeli jelentőségét jól érzékelteti, hogy Mick Jagger több képén is találkozni lehet vele, valamint, kellékként a The Abyss című filmben Ed Harris csuklóján is feltűnt. A teljes videós rész elérhető itt: https://youtu.be/-AFmW402q7k

NOW PLAYING

Ebből az ÓRÁBÓL egy HÁZAT fogunk majd venni!

0:00 11:32

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Digitális szorongató - nlc.hu nlc.hu Beszélgetés a közösségi oldalak mentális egészségre gyakorolt hatásairól. Most, hogy az életünk még jobban áttevődik az online térbe, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk a közösségi oldalak mentális egészségre gyakorolt hatásairól. Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó egyik szakterülete a digitális világ, Herczeg Szonja az nlc újságírója pedig szorongással és pánikbetegséggel küzd 15 éves kora óta. LegjobbKaszino.hu - online kaszinók oldalak Magyarország vélemények: mobil kaszinó magyar listája, élő kaszinó játékok - rulett és blackjack Tibor Tolnai Podcastunkban a http://legjobbkaszino.hu/ magyar online kaszinó-értékelő oldal csapata, Tibor Tolnai főszerkesztő vezetésével ilyen kulcsfontosságú témákkal foglalkozik. Megismerheti a magyarországi online kaszinók jelenlegi helyzetét és kilátásait 2021-ben. Vélemények a Szerencsejáték Felügyelet magyar licenccel rendelkező online kaszinóiról: Vegas.hu és Grand Casino. Vélemények a MGA és Curacao engedéllyel rendelkező magyarországi online kaszinókról: 20Bet casino, EnergyCasino, 22bet casino, Unibet casino, bet365 casino és mások. Beszéljünk egy kicsit a szárazföldi kaszinókról Budapesten és más városokban, mint például: Las Vegas Casino, Sopron, Win Győr, Onyx, Grand Casino. Megtanulja, hogyan kell kiválasztani a legjobb új online kaszinó, mobil kaszinó, online kaszinók élő osztóval, minimális befizetéssel, online kaszinók sportfogadással. Tudja meg, hol keressen promóciós kódokat, és mely online kaszinók kínálják a legnagyobb bónuszt: üdvözlő Órák Kérdése Ferenczi Balazs, Haraszti Adam A 3 Órás Podcast méltó utóda órákról, autókról, sportról és egyéb dolgokról ami minket érdekel. Az epizódokból úgyis miden kiderül. Órák Kérdése! MarieClaire Podcastok MarieClaire.hu Nálunk minden mikrofonvégre kerülhet, ami divat, szépség, öko vagy a társadalmunkat, azon belül is minket, nőket érintő fontos téma. Mert fontos, hogy mindenről beszéljünk! Nyíltan!

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Beszéljünk órákról?

This episode is 11 minutes long.

When was this Beszéljünk órákról episode published?

This episode was published on July 29, 2023.

What is this episode about?

Egy különleges videó a mai, egy olyan óra van most nálam, ami egy jótékonysági akció keretében került hozzám, ugyanis a Pizza King elkezdett egy jótékonysági akciót, ami két pizzával indult, és a végső cél az, hogy az ezekből kapott dolgokat addig...

Can I download this Beszéljünk órákról episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!