Ezt az órát meg hogy kell leolvasni? (Tsar Bomba Reactor TB8213) episode artwork

EPISODE · Apr 19, 2025 · 17 MIN

Ezt az órát meg hogy kell leolvasni? (Tsar Bomba Reactor TB8213)

from Beszéljünk órákról · host Beszéljünk órákról

Ezt az órát, meg hogy kell leolvasni? Ez volt a legtöbbet hallott kérdés, amikor ismerősök nézegették az elmúlt héten az órát, több embernek is mutogattam, mind Az órás vacsorán, mind pedig a Prémium Órabörzén. Úgy, hogy megmutatom, hogy egyáltalán mi az amit hoztam, mire jó, és természetesen megmutatom azt is, hogy hogyan kell leolvasni, a folytatásban! Amikor először megláttam ennek az órának a terveit a tavalyi Inhorgentán, akkor mondtam Stevennek, hogy ez eléggé futurisztikus, és hogy nagyon kíváncsi leszek rá, hogy hogyan is fog mutatni élőben. Amikor viszont idén élőben megláttam, leesett az állam. Mert, tényleg annyira valószínűtlen, hogy ebben az árkategóriában ilyen kinézetű órát lehet kapni, hogy ilyenkor az ember nem is tudja hová tenni a dolgot. Legalábbis, én biztosan nem. Elég régóta mondom, hogy a távol-keleti óragyártásban hatalmas potenciál van, és hogy technikailag nagyon sok érdekesség megvalósítására képesek, aminek ez a kiadás is egy hű példája. Aki nem ismeri a Tsar Bombát, ők egy kínai gyártó, akik arról lettek ismertek, hogy Richard Mille homageokat gyártottak, és egyébként gyártanak, mind a mai napig, de ebből igyekeznek kilépni, pont ezért számtalan olyan termékcsaládjuk van, ami saját ötlet és design alapján készül, ami bizonyítja azt is, hogy nem csak a kipróbált utakon lehet járni, hanem megéri kisérletezni is. És ezek az órák jóval többek, mint homageok, amikor nekem leesett az állam, amikor megértettem, hogy ők egy komplett cserélhető alkatrészes rendszert raktak össze, ahol is 3 fő alkatrészt láttak egy mindenféle eszköz nélküli gyorscserélési lehetőséggel. Ilyen a lünetta, vagy rám, a korona, és mindkét szíj. Nem tudom, hogy ez most inkább egy repülő, vagy valami futurisztikus épület. Elsőre a neve alapján inkább ez utóbbira gondoltam, hogy valami futurisztikus szél erőmű, vagy valami ilyesmi. De, egyébként 2023-ban a francia Muse Awardot nyert díjat a Fashion Design / Watch kategóriában, ahol egyébként a termék már ez volt, de a neve, akkor még Chivalry vagyis Lovagiasság volt, ami tök bénán is hangzik, meg végképp semmi köze a termékhez. #órák #karóra #tsarbomba A teljes videós rész elérhető itt: https://youtu.be/uFdCTRFbVu4

NOW PLAYING

Ezt az órát meg hogy kell leolvasni? (Tsar Bomba Reactor TB8213)

0:00 17:20

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Digitális szorongató - nlc.hu nlc.hu Beszélgetés a közösségi oldalak mentális egészségre gyakorolt hatásairól. Most, hogy az életünk még jobban áttevődik az online térbe, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk a közösségi oldalak mentális egészségre gyakorolt hatásairól. Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó egyik szakterülete a digitális világ, Herczeg Szonja az nlc újságírója pedig szorongással és pánikbetegséggel küzd 15 éves kora óta. LegjobbKaszino.hu - online kaszinók oldalak Magyarország vélemények: mobil kaszinó magyar listája, élő kaszinó játékok - rulett és blackjack Tibor Tolnai Podcastunkban a http://legjobbkaszino.hu/ magyar online kaszinó-értékelő oldal csapata, Tibor Tolnai főszerkesztő vezetésével ilyen kulcsfontosságú témákkal foglalkozik. Megismerheti a magyarországi online kaszinók jelenlegi helyzetét és kilátásait 2021-ben. Vélemények a Szerencsejáték Felügyelet magyar licenccel rendelkező online kaszinóiról: Vegas.hu és Grand Casino. Vélemények a MGA és Curacao engedéllyel rendelkező magyarországi online kaszinókról: 20Bet casino, EnergyCasino, 22bet casino, Unibet casino, bet365 casino és mások. Beszéljünk egy kicsit a szárazföldi kaszinókról Budapesten és más városokban, mint például: Las Vegas Casino, Sopron, Win Győr, Onyx, Grand Casino. Megtanulja, hogyan kell kiválasztani a legjobb új online kaszinó, mobil kaszinó, online kaszinók élő osztóval, minimális befizetéssel, online kaszinók sportfogadással. Tudja meg, hol keressen promóciós kódokat, és mely online kaszinók kínálják a legnagyobb bónuszt: üdvözlő Órák Kérdése Ferenczi Balazs, Haraszti Adam A 3 Órás Podcast méltó utóda órákról, autókról, sportról és egyéb dolgokról ami minket érdekel. Az epizódokból úgyis miden kiderül. Órák Kérdése! MarieClaire Podcastok MarieClaire.hu Nálunk minden mikrofonvégre kerülhet, ami divat, szépség, öko vagy a társadalmunkat, azon belül is minket, nőket érintő fontos téma. Mert fontos, hogy mindenről beszéljünk! Nyíltan!

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Beszéljünk órákról?

This episode is 17 minutes long.

When was this Beszéljünk órákról episode published?

This episode was published on April 19, 2025.

What is this episode about?

Ezt az órát, meg hogy kell leolvasni? Ez volt a legtöbbet hallott kérdés, amikor ismerősök nézegették az elmúlt héten az órát, több embernek is mutogattam, mind Az órás vacsorán, mind pedig a Prémium Órabörzén. Úgy, hogy megmutatom, hogy egyáltalán...

Can I download this Beszéljünk órákról episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!