Forgatás közben elakarták vinni tőlem ezeket az órákat! episode artwork

EPISODE · Jan 15, 2026 · 10 MIN

Forgatás közben elakarták vinni tőlem ezeket az órákat!

from Beszéljünk órákról · host Beszéljünk órákról

Nem szeretem feleslegesen a nagy szavakat, de ezt az egy, illetve két órát, a világon most nálam láthatjátok legelőször! Ezért most egy kicsit körbejárjuk, hogy mi is ez itt pontosan előttem, hogyan is kell rá tekinteni, mi benne az izgalmas, meg persze végül, hogy mennyibe kerül. Úgy, hogy erre lehet számítani a következő tizenegynéhány percben. Kezdjük az elején, a Venezianico, mint márka egy olyan kismárka - már nem hívnám őket mikro brandnek, és pont ezek a kiadások bizonyítják, hogy már kinőtt ebből a skatulyából - aminek főállású alkalmazottaik vannak, saját butikjuk van, rendszeresen járják a világot Kelettől Nyugatig, és prezentálják mindenkinek, hogy milyen is szerintük a modern olasz óragyártás. Bár, kétségtelen, hogy 8-1000 eurós kategóriájú óráikra máshogyan kell tekinteni, mint erre a Redentore kiadásra, vagyis kiadásokra. Ennek fő oka a saját szerkezetben keresendő, ugye az olcsóbb kategória svájci, illetve japán stock szerkezetekkel dolgozik, 9-es miyotákkal, illetve Sellita SW-200-al. Viszont ezekben saját, házonbelül készült V5001-es szerkezet található, amit az OISA gyártotta Olaszországban. Valamint Fausto Berizzi & Andrea Menegazzo tervező munkáját dícséri a konstrukció. Ami feltűnő, hogy 24 karátos arannyal galvanizált a szerkezet, ami egyébként radiális genfi csíkozást kapott. Ebben a dekoráció még nem ér véget, feltűnő még rajta a dupla kígyómintás dekoráció. A billegő is eltér a hagyományostól, egyrészt, ez egy réz-berillium ötvözet, négy masselottal, és KIF Elastor rázkódásvédelmét használja. Ráadásul mindez megtekinthető az üvegbetétes hátlemezen keresztül. A műszaki tartalmáról még annyit, hogy 25200-as féllengésszámú szerkezetről beszélünk, ami ugye 3.5 herzes, a járástartaléka pedig 60 óra. A másik nagyon látványos megoldást a számlapon kell keresni, a gyártó szerint a számlapon lévő guilloche mintázatot a velencei dagály és a lagúna összjátéka ihlette, és Linda Renzetti műhelyének a kezemunkáját dícséri, aki már a negyedik generáció képviselője ennek a családi tradíciónak. Mind az aranyszínű alpha, mind a szürke béta kiadás számlapjai kézzel, egy 1800-as évekből származó rozettakészítő géppel készült, elektromos meghajtás nélkül. Maga a tok a kiadás jegyében, az elegancia világát képviseli, mind a vonalvezetésében, mind pedig az átmérőjében, ami 38mm-es, a vékonysága 9mm alatti, ez főleg annak köszönhető, hogy kézihúzós, ahogy láthatjátok nincs rajta rotor, de kár is lenne, ezt a szépen dekorált szerkezetet eltakarni. Esetleg egy mikro rotoros konstrukciót eltudnék képzelni, és akkor mindenki megkapná azt amit szeretne. A vízállósága 3atm-es, ami az elegáns modelleknél szokásos. Ami nálam van az természetesen még csak prototípus, a kész példányok már a főhadiszálláson várják a megrendelőket, és ha 100 darab feletti rendelés érkezik, akkor azok a második hullámban fognak érkezni, ami 2026 május végére van időzítve. Az előrendelésre lesz egy 72 órás ablak, ami január 28.-án, délután 3-kor indul, és az első 100 darabot azonnal szállítják. Az ára 4500€ lesz, ami nyilván nem olcsó, hiszen ennyiért nagyon sok mindent lehet már kapni. De, az én véleményem szerint egy nagyon egyedi dolgot lehet kapni ezen az áron. Szóval, főleg azok számára lesz vonzó, akik szertnél támogatni az olasz óragyártást, az előző Utopia széria vásárlói is 60%-ban olaszok voltak, másrészt szeretne valami izgalmasabbat a csuklóján. Szerintem, a kézi guilloche ebben az árkategóriában elég jónak sőt, valójában kiemelkedőnek számít. Ez a kiadás egyik, ha nem a legnagyobb ajánlata. A teljes videós rész elérhető itt: https://youtu.be/hOcEzYQ088U

NOW PLAYING

Forgatás közben elakarták vinni tőlem ezeket az órákat!

0:00 10:37

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Digitális szorongató - nlc.hu nlc.hu Beszélgetés a közösségi oldalak mentális egészségre gyakorolt hatásairól. Most, hogy az életünk még jobban áttevődik az online térbe, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk a közösségi oldalak mentális egészségre gyakorolt hatásairól. Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó egyik szakterülete a digitális világ, Herczeg Szonja az nlc újságírója pedig szorongással és pánikbetegséggel küzd 15 éves kora óta. LegjobbKaszino.hu - online kaszinók oldalak Magyarország vélemények: mobil kaszinó magyar listája, élő kaszinó játékok - rulett és blackjack Tibor Tolnai Podcastunkban a http://legjobbkaszino.hu/ magyar online kaszinó-értékelő oldal csapata, Tibor Tolnai főszerkesztő vezetésével ilyen kulcsfontosságú témákkal foglalkozik. Megismerheti a magyarországi online kaszinók jelenlegi helyzetét és kilátásait 2021-ben. Vélemények a Szerencsejáték Felügyelet magyar licenccel rendelkező online kaszinóiról: Vegas.hu és Grand Casino. Vélemények a MGA és Curacao engedéllyel rendelkező magyarországi online kaszinókról: 20Bet casino, EnergyCasino, 22bet casino, Unibet casino, bet365 casino és mások. Beszéljünk egy kicsit a szárazföldi kaszinókról Budapesten és más városokban, mint például: Las Vegas Casino, Sopron, Win Győr, Onyx, Grand Casino. Megtanulja, hogyan kell kiválasztani a legjobb új online kaszinó, mobil kaszinó, online kaszinók élő osztóval, minimális befizetéssel, online kaszinók sportfogadással. Tudja meg, hol keressen promóciós kódokat, és mely online kaszinók kínálják a legnagyobb bónuszt: üdvözlő Órák Kérdése Ferenczi Balazs, Haraszti Adam A 3 Órás Podcast méltó utóda órákról, autókról, sportról és egyéb dolgokról ami minket érdekel. Az epizódokból úgyis miden kiderül. Órák Kérdése! MarieClaire Podcastok MarieClaire.hu Nálunk minden mikrofonvégre kerülhet, ami divat, szépség, öko vagy a társadalmunkat, azon belül is minket, nőket érintő fontos téma. Mert fontos, hogy mindenről beszéljünk! Nyíltan!

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Beszéljünk órákról?

This episode is 10 minutes long.

When was this Beszéljünk órákról episode published?

This episode was published on January 15, 2026.

What is this episode about?

Nem szeretem feleslegesen a nagy szavakat, de ezt az egy, illetve két órát, a világon most nálam láthatjátok legelőször! Ezért most egy kicsit körbejárjuk, hogy mi is ez itt pontosan előttem, hogyan is kell rá tekinteni, mi benne az izgalmas, meg...

Can I download this Beszéljünk órákról episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!