Fradi podcast: Kielemeztük az újakat, szakmáztunk és slaviáztunk episode artwork

EPISODE · Jul 29, 2021 · 28 MIN

Fradi podcast: Kielemeztük az újakat, szakmáztunk és slaviáztunk

from Fradi Podcast · host Fradi Media

Immáron az ötödik adással jelentkezik a Fradi podcast. Továbbra sem tervezzük, hogy bármit itt jelentsünk be, de elsősorban ezen a felületen szeretnénk megosztani a kulisszatitkokat szurkolóinkkal. Az állandó műsorvezető az FTC kommunikációs igazgatója, Volly György, aki ezúttal a FradiMédia főszerkesztőjével, Budai Lászlóval együtt beszélgetett egyesületünk sportmenedzserével, Hajnal Tamással. Ötödik adásunkat az eddigi két BL-párharc kielemzésével kezdtük, megbeszéltük, miért tűnhetett nyögvenyelősebbnek az első kör, mint a második, „szakmáztunk” is arról, hogy például egy-egy letámadás során miben vár el mást Peter Stöger, mint korábban Sergei Rebrov. Ennek kapcsán szóba került a Fradiba szinte berobbanó Ryan Mmaee szerepe és eddigi teljesítménye. Hajnal Tamás elárulta, a két középpályás igazolás közül miért Kristoffer Zachariassen kapta meg előbb a bizalmat, és mikorra várhatjuk Stjepan Loncar bemutatkozását. De természetesen már legfrissebb érkezőnk, Marijan Cabraja szerződtetése is téma volt. A Peter Stöger vezette stábról is beszélgettünk, elsősorban arról, hogy milyen szerepei vannak segítőinek, és hogy miért is fontos, hogy vezetőedzőnk bécsiként tökéletesen tisztában van, mit jelent a Ferencvárosért dolgozni. A Slavia Praha elleni párharcot is „beharangoztuk”, megnéztük, melyik korábbi nemzetközi ellenfelünkhöz hasonlítható, és kitárgyaltuk, hogy vajon minden szinten „egy polcon” vagyunk-e a csehekkel. Végezetül pedig természetesen a hétvégi NB I-es szezonrajttal is foglalkoztunk abból a szempontból, hogy mennyire fontos lesz, hogy a BL-selejtezőkben eddig esetleg kevesebb lehetőséget kapó futballisták a megfelelő mentalitással ugorjanak neki ellenfelünknek.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Jul 29, 2021

Embed this episode

Ready to play

Fradi podcast: Kielemeztük az újakat, szakmáztunk és slaviáztunk

0:00 28:38

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Fradi Podcast?

This episode is 28 minutes long.

When was this Fradi Podcast episode published?

This episode was published on July 29, 2021.

Can I download this Fradi Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!