"FRIDERIKUSZ": BESZÉLGETÉS EÖTVÖS PÉTER ZENESZERZŐVEL, KARMESTERREL, 2015. /// F.A. 280. episode artwork

EPISODE · Mar 25, 2024 · 48 MIN

"FRIDERIKUSZ": BESZÉLGETÉS EÖTVÖS PÉTER ZENESZERZŐVEL, KARMESTERREL, 2015. /// F.A. 280.

from Friderikusz Podcast · host Friderikusz Sándor

A hétvégén 80 éves korában meghalt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, a 20–21. század egyik legelismertebb kortárs operaszerzője. A magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakját tizennégy éves korában Kodály Zoltán javaslatára felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Zenei pályáját a Vígszínház zenei vezetőjeként kezdte. 1963 és 1971 között film- és színházi kísérőzenék komponálásával foglalkozott, több Fábri Zoltán-, Makk Károly-, Huszárik Zoltán- és Szabó István-film zenéjét is ő írta. 1966-ban Kölnbe költözött, ahol a Musikhochschulében végezte karmesteri tanulmányait, majd 1967-től egy évig a Kölni Opera korrepetitora lett. Tagja volt a Stockhausen Együttesnek 1976-ig, közben rendszeresen hívták vendégkarmesternek: 1985–1988 között több alkalommal vezényelte a londoni BBC Szimfonikus Zenekart, majd 1992 és 1995 között a Budapesti Fesztiválzenekar rendszeresen visszatérő vendégkarmestere volt, illetve többször koncertezett a Nemzeti Filharmonikusokkal is. 1994-ben a Holland Rádió Kamarazenekarának vezető karmestere lett. 2003 és 2005 között a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának, 2003-tól 2007-ig a Göteborgi Szimfonikus Zenekarnak, 2009-től 2011-ig pedig a bécsi Rádió Filharmonikus Zenekarának első vendégkarmestere volt. 2004-ben visszaköltözött Magyarországra. 1991-ben létrehozta a Nemzetközi Eötvös Intézet Alapítványt, 2004-ben pedig az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítványt. Alapítványai a fiatal zeneszerzőket és karmestereket segítik. Ezt a - második felében legalábbis - felszabadult beszélgetést 2015-ben készítette Eötvös Péterrel Friderikusz Sándor. Hogyan támogathatja a munkánkat? Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

NOW PLAYING

"FRIDERIKUSZ": BESZÉLGETÉS EÖTVÖS PÉTER ZENESZERZŐVEL, KARMESTERREL, 2015. /// F.A. 280.

0:00 48:15

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

That Hoarder: Overcome Compulsive Hoarding That Hoarder Hoarding disorder is stigmatised and people who hoard feel vast amounts of shame. This podcast began life as an audio diary, an anonymous outlet for somebody with this weird condition. That Hoarder speaks about her experiences living with compulsive hoarding, she interviews therapists, academics, researchers, children of hoarders, professional organisers and influencers, and she shares insight and tips for others with the problem. Listened to by people who hoard as well as those who love them and those who work with them, Overcome Compulsive Hoarding with That Hoarder aims to shatter the stigma, share the truth and speak openly and honestly to improve lives. The Small Business Startup School – Business Notes | Financial Literacy | Retail Psychology – For Professionals & Entrepreneurs The Small Business Startup School Inc. Starting or buying a small business? While personal circumstances may vary, business patterns remain timeless. On The Small Business Startup School, we explore strategies, insights, and practical solutions to help entrepreneurs confidently navigate their journey.Hosted by Ola Williams—a retail entrepreneur, fintech founder, and financial coach with over two decades of experience—this podcast marries financial awareness and retail psychology with optimism to deliver actionable takeaways.Join us to learn, grow, and connect as we uncover the keys to business success.Let’s continue to learn together and be encouraged to keep on connecting! DIOSA. Carolina Sanper This podcast is a sacred space created by Carolina Sanper where you connect with your inner wisdom and embody your magnetic feminine power.It is the realization that the mystical realm is where you plant the seeds of your desired reality.It is a portal to your true essence: awareness, presence, and receiving with ease. Welcome home, DIOSA. 🖤 XXX Tech by SOVRYN Dr. Brian Sovryn The crossroads between technology, sensuality, and metaphysics - and the longest running anarchist podcast in the world! Brought to you by Dr. Brian Sovryn.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Friderikusz Podcast?

This episode is 48 minutes long.

When was this Friderikusz Podcast episode published?

This episode was published on March 25, 2024.

What is this episode about?

A hétvégén 80 éves korában meghalt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, a 20–21. század egyik legelismertebb kortárs operaszerzője. A magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakját tizennégy éves korában Kodály Zoltán javaslatára...

Can I download this Friderikusz Podcast episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!