FRIDERIKUSZ SHOW: SEBEŐK JÁNOS, ÍRÓ, EX-CELEB, 1993. /// Friderikusz Archív 161. episode artwork

EPISODE · Feb 13, 2023 · 21 MIN

FRIDERIKUSZ SHOW: SEBEŐK JÁNOS, ÍRÓ, EX-CELEB, 1993. /// Friderikusz Archív 161.

from Friderikusz Podcast · host Friderikusz Sándor

Sebeők János író, esszéíró, publicista, és hosszú évekig meghatározó bulvárszereplő volt, aki 1993-ban - még mókázó korszakában - fellépett a Friderikusz Show-ban is.           Sebeők 1967-ben kezdett publikálni, előbb verseket, majd prózát, de alapvetően a publicisztika és a filozófia érdekli. Első könyve a Sárkányviadal volt. A következő Médium című regénye magyar nyelvterületen mindmáig egyedüli feldolgozása a biológiai sokszínűség elvesztésének. Ez után jelent meg a Lázadó bioszféra című műve, melyben kísérletet tesz egy bonyolultság-centrikus bölcselet megalkotására. Ennek a könyvnek az első sorai még 1989-ben, a Fővárosi Állat- és Növénykert párducketrecében íródtak, ahol is egy rövid életű természetvédelmi mozgalmat hozott létre, Voks Humana, azaz Emberi szavazat címszó alatt. 1993-ban egy történelmi fantasyval, a Hisztériumjátékkal jelentkezett, de ezt követően visszavonult, egészen 2003-ig, amikor is részt vett a Big Brother valóságshow-ban, ahol ismert emberekkel együtt élt hosszú napokat a kamerák 24 órás jelenlétében, de 2003-ban egy szólólemez erejéig, mint rapper is megnyilvánult. Amíg 2003 és 2009 között a magyar celebvilág és a bulvársajtó állandó szereplője volt, 2009 őszén távlatos indítékoktól vezérelve kivonult a celebvilágból. Idejét azóta személyes hangvételű tudástára létrehozásának szenteli. Amíg az el nem készül, egyszer-egyszer kizárólag újságíróként kíván jelen lenni a köztudatban.           Sebeők János munkásságát 1994-ben Liska Tibor-díjjal, 1996-ban Greve-díjjal ismerték el.

NOW PLAYING

FRIDERIKUSZ SHOW: SEBEŐK JÁNOS, ÍRÓ, EX-CELEB, 1993. /// Friderikusz Archív 161.

0:00 21:12

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

That Hoarder: Overcome Compulsive Hoarding That Hoarder Hoarding disorder is stigmatised and people who hoard feel vast amounts of shame. This podcast began life as an audio diary, an anonymous outlet for somebody with this weird condition. That Hoarder speaks about her experiences living with compulsive hoarding, she interviews therapists, academics, researchers, children of hoarders, professional organisers and influencers, and she shares insight and tips for others with the problem. Listened to by people who hoard as well as those who love them and those who work with them, Overcome Compulsive Hoarding with That Hoarder aims to shatter the stigma, share the truth and speak openly and honestly to improve lives. The Small Business Startup School – Business Notes | Financial Literacy | Retail Psychology – For Professionals & Entrepreneurs The Small Business Startup School Inc. Starting or buying a small business? While personal circumstances may vary, business patterns remain timeless. On The Small Business Startup School, we explore strategies, insights, and practical solutions to help entrepreneurs confidently navigate their journey.Hosted by Ola Williams—a retail entrepreneur, fintech founder, and financial coach with over two decades of experience—this podcast marries financial awareness and retail psychology with optimism to deliver actionable takeaways.Join us to learn, grow, and connect as we uncover the keys to business success.Let’s continue to learn together and be encouraged to keep on connecting! DIOSA. Carolina Sanper This podcast is a sacred space created by Carolina Sanper where you connect with your inner wisdom and embody your magnetic feminine power.It is the realization that the mystical realm is where you plant the seeds of your desired reality.It is a portal to your true essence: awareness, presence, and receiving with ease. Welcome home, DIOSA. 🖤 XXX Tech by SOVRYN Dr. Brian Sovryn The crossroads between technology, sensuality, and metaphysics - and the longest running anarchist podcast in the world! Brought to you by Dr. Brian Sovryn.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Friderikusz Podcast?

This episode is 21 minutes long.

When was this Friderikusz Podcast episode published?

This episode was published on February 13, 2023.

What is this episode about?

Sebeők János író, esszéíró, publicista, és hosszú évekig meghatározó bulvárszereplő volt, aki 1993-ban - még mókázó korszakában - fellépett a Friderikusz Show-ban is.           Sebeők 1967-ben kezdett publikálni, előbb verseket, majd prózát, de...

Can I download this Friderikusz Podcast episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!