Skip to content
Gurulj be lassítva is! #01 episode artwork

Aug 14, 2020 20 min

Gurulj be lassítva is! #01

from Gurulj be lassítva is! Hosted by MTVA Podcast

Berkesi Judit és Hajdú B. István beszélget az M4 Sport új podcastjában a hét legfontosabb labdarúgással kapcsolatos eseményeiről. Többek között arról, hogy magyar érdekeltségű csapatok szerepelnek a BL-elődöntőben. A műsor címét a 2016-os Eb-n elkiáltó riporter elmondta, hosszú évek óta nagy szívfájdalma volt, hogy szinte a legtöbb válogatottnak voltak BL-ben remeklő játékosai, csak nekünk nem. De a Leipzig (Gulácsi Péter) és a PSG (Lőw Zsolt) remek szereplésének köszönhetően most már rólunk is tudják, kik vagyunk. Ugyanakkor érdekesnek tartják a BL ilyen jellegű lezárását, amely szinte felvezetése a következő évi BL-szezonnak. Természetesen szóba került a pénteken rajtoló magyar bajnokság is, és a résztvevők szerint idén is a Ferencváros az esélyes a végső győzelemre, míg legnagyobb riválisai minden bizonnyal a Fehérvár és a Honvéd lesznek. Ez még úgy is igaz, hogy a zöld-fehéreknek a BL-selejtezőben és reményeik szerint a folytatásban a nemzetközi porondon is helyt kell állniuk.

Episode details come from the podcast's RSS feed.

Embed this episode

Ready to play

Gurulj be lassítva is! #01

0:00 20:11

No transcript yet.

Requests help us decide what to transcribe next.

Frequently asked questions

How long is this episode of Gurulj be lassítva is!?

This episode is 20 minutes long.

When was this Gurulj be lassítva is! episode published?

This episode was published on August 14, 2020.

Can I download this Gurulj be lassítva is! episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.