GYEREKEK SZÜLŐI SZEREPBEN – Bibók Bea a parentifikációról episode artwork

EPISODE · May 16, 2024 · 1H 2M

GYEREKEK SZÜLŐI SZEREPBEN – Bibók Bea a parentifikációról

from WMN LÉLEKTANI HATÁR · host WMN Média Kft., WMN.hu

Sok családban, ahol a szülők éretlenek, nehézséggel küzdenek és a környezetüktől is kevés segítséget kapnak, az egyik gyerekük veszi át a feladataikat. Ő lesz a parentifikált (szülősített) gyerek, akinek túl hamar kell felnőnie: talpraesett és önálló lesz, ám – mivel folyton másokat kellett támogatnia – nem tudja felismerni a saját igényeit, vagy nem érzi azt, hogy joga lenne önmagával is törődni. Gyakran túlzó módon ad, hiszen a vágyait elsősorban másokon keresztül képes megélni („de én csak neked akarok jót!”). Ezzel szemben a parentifikált ember testvére furcsa tükörhelyzetben van: őt általában babusgatják a szülők, nem hagyják kirepülni. Hogyan lehet felnőtt fejjel megtanulni határokat húzni az egyik és a másik esetben? Miért nem a pénz miatt fájnak annyira az örökösödési ügyek, és mi köze egy tál isteni rizottónak a kapcsolatfüggéshez? Akivel pedig minderről beszélgetek: Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, az Ellopott gyermekkor című könyv szerzője. Indul a Lélektani határ második évada – a WMN YouTube-csatornáján is!

NOW PLAYING

GYEREKEK SZÜLŐI SZEREPBEN – Bibók Bea a parentifikációról

0:00 1:02:47

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

WMN BESZÉLNÜNK KELL! WMN Média Kft. Emberekről. Kapcsolatokról. Magunkról.D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi podcastja The WMN Podcast Black Sheep Cycling This podcast is for women, by women. It's a celebration of everything we love about life on the bike. Produced by Black Sheep, join hosts Sheridan Braatvedt and Ex-Pro Georgie Howe, two inspiring, resilient and passionate women as they speak with like-minded people from around the world. Web of WMN Acast Creative Studios Each of us is surrounded by a rich community of connections -- we have some combination of friends, family, partners, co-workers, mentors, and more. Then each of those connections has connections too. It all forms a bustling, complicated, interconnected web. Welcome to Web of WMN, Wonder Media Network's new show that dives into the identities and relationships that form who we are as individuals and communities. Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information. WMN Canada - Women's Mentoring Network Canada WMN Canada with Amanda Kalhous A podcast about mentorship - focused on telling the stories of women who attended Canada's Military Colleges and the myriad different careers and lives they have gone on to experience. From this foundation we are building a community to provide mentoring and support amongst these women as we also expand to include all women with a connection to the Canadian Armed Forces (members, veterans and supporters), particularly at the different transitions we go through in our lives and careers.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of WMN LÉLEKTANI HATÁR?

This episode is 1 hour and 2 minutes long.

When was this WMN LÉLEKTANI HATÁR episode published?

This episode was published on May 16, 2024.

What is this episode about?

Sok családban, ahol a szülők éretlenek, nehézséggel küzdenek és a környezetüktől is kevés segítséget kapnak, az egyik gyerekük veszi át a feladataikat. Ő lesz a parentifikált (szülősített) gyerek, akinek túl hamar kell felnőnie: talpraesett és...

Can I download this WMN LÉLEKTANI HATÁR episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!