Ha legközelebb azt kérdezik, hogy isten vagy-e? episode artwork

EPISODE · Dec 18, 2024 · 1H 1M

Ha legközelebb azt kérdezik, hogy isten vagy-e?

from Vosztok [Tilos Rádió podcast] · host Tilos Rádió

Újraindul a Cinema Niche vetítéssorozat, méghozzá egy igazi filmcsemegével, Alekszej German 2013-as életmű lezáró opuszával, a Nehéz Istennek Lenni című alkotásával.  Karácsonyra készülve a Sztrugackij tesók regénye alapján készült filmről beszélgettünk. Donáth Pétert, a filmet bemutató Magyarhangya egyik alapítóját arról kérdeztük, hogy kinek ajánlja a filmet (és nem, nem mindenkinek) és mihez tudná hasonlítani: Bosch és Bruegel képi világa, Tarkovszkij és Tarr Béla  filmjei és hasonló durvaságok kerültek elő. Bél, sár, bélsár. A regény születésének társadalmi kontextusát boncolgatva ráéreztünk, hogy miért gondolta German aktuálisnak a témát - az értelmiségellenesség a fő motívum. És a végén Taki bácsi is befordul a kamerába (orosz hangja Leonyid Jarmolnyik, róla külön is ódákat zengtünk) és azt mondja: a szürkék után mindig jönnek a feketék, ezt jól jegyezzétek meg! (Saját megfejtésem: A hivatalnokok hatalmát a katonák váltják. De minden nézőnek lehet saját megfejtése.) Hogy a filmhez passzolóan blaszfémikusak legyünk: Jézus-Stirlitz középkori kalandozásaival kívánunk szép ünnepeket minden hallgatónknak.   trailer: https://www.youtube.com/watch?v=11sMDQIgggA   vetítések: 2025. január 10-én  Budapesten a Puskin moziban január 17-én a pécsi Apollóban január 26-án az Urániában lehet megnézni a filmet.   szabad asszociáció: https://coub.com/view/x0lts   zenék:    atlantida project  (feat. noize mc) - Ничего нового https://www.youtube.com/watch?v=9Y35Esi9lss   Ground Beat - Чёрная вода https://www.youtube.com/watch?v=fhijcWVp1HE   LATEXFAUNA - SWEET https://www.youtube.com/watch?v=h47QY2OTRg4   Би-2 feat. Oxxxymiron - Пора возвращаться домой https://www.youtube.com/watch?v=kmxPFKIe4Zs

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Dec 18, 2024

Embed this episode

NOW PLAYING

Ha legközelebb azt kérdezik, hogy isten vagy-e?

0:00 1:01:20

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Vosztok [Tilos Rádió podcast]?

This episode is 1 hour and 1 minute long.

When was this Vosztok [Tilos Rádió podcast] episode published?

This episode was published on December 18, 2024.

Can I download this Vosztok [Tilos Rádió podcast] episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!