Hangok közt #1 | Dukay Barnabás episode artwork

EPISODE · Jan 29, 2024 · 1H 17M

Hangok közt #1 | Dukay Barnabás

from Magyar Zene Háza Podcast · host Magyar Zene Háza

Dinyés Dániel első vendége a 73 éves, Erkel és Bartók-Pásztory díjas zeneszerző, Érdemes művész, az Új Zenei Stúdió volt tagja. Pedagógusként több mint 40 éven át tanított a Bartók Béla konzervatóriumban, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. "Mindig szerettem Dukay Barnabást hallgatni, az ő tapasztalásának komplexitása lenyűgözött már a kezdetektől fogva. Ugyanakkor fogalmazásában mindig egyszerű, megállapításai evidensek, és kíváncsisága örök. Attitűdjében mindig is tanító volt, de olyan, aki csak annak beszél, aki hallgatni tud. Alapvető élményem róla, hogy még legelső találkozásaink egyikén, akadémista voltam, felugrott hozzánk egy beszélgetésre. Épp csak a kert bejáratánál voltunk, amikor fürgén lehajolt, felemelt egy lehullott, kissé már összeaszott almát és a kerítés mellé helyezte nagy műgonddal. „Mégiscsak egy élőlény, ne tapossunk rá!” – mondta, majd tovább sétált." – Dinyés Dániel. A Hangok közt podcastról Dinyés Dániel zeneszerző, karmester hiánypótló és grandiózus podcast sorozata a Zene Háza podcast csatornáján. A Hangok Közt című interjúsorozatban magyar kortárs zeneszerzők a vendégei 25-től 100 éves korig, akiket életművükről, zenéről, munkáról kérdezve, beszélgetve mutat be a podcast hallgatóinak, korszakos keresztmetszetet prezentálva a hazai zeneszerző-szcénáról. A podcast állandó társszerkesztője Dargay Marcell zeneszerző. ==================== Kövessetek minket közösségi felületeinken is! Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp

NOW PLAYING

Hangok közt #1 | Dukay Barnabás

0:00 1:17:23

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

That Hoarder: Overcome Compulsive Hoarding That Hoarder Hoarding disorder is stigmatised and people who hoard feel vast amounts of shame. This podcast began life as an audio diary, an anonymous outlet for somebody with this weird condition. That Hoarder speaks about her experiences living with compulsive hoarding, she interviews therapists, academics, researchers, children of hoarders, professional organisers and influencers, and she shares insight and tips for others with the problem. Listened to by people who hoard as well as those who love them and those who work with them, Overcome Compulsive Hoarding with That Hoarder aims to shatter the stigma, share the truth and speak openly and honestly to improve lives. The Small Business Startup School – Business Notes | Financial Literacy | Retail Psychology – For Professionals & Entrepreneurs The Small Business Startup School Inc. Starting or buying a small business? While personal circumstances may vary, business patterns remain timeless. On The Small Business Startup School, we explore strategies, insights, and practical solutions to help entrepreneurs confidently navigate their journey.Hosted by Ola Williams—a retail entrepreneur, fintech founder, and financial coach with over two decades of experience—this podcast marries financial awareness and retail psychology with optimism to deliver actionable takeaways.Join us to learn, grow, and connect as we uncover the keys to business success.Let’s continue to learn together and be encouraged to keep on connecting! DIOSA. Carolina Sanper This podcast is a sacred space created by Carolina Sanper where you connect with your inner wisdom and embody your magnetic feminine power.It is the realization that the mystical realm is where you plant the seeds of your desired reality.It is a portal to your true essence: awareness, presence, and receiving with ease. Welcome home, DIOSA. 🖤 XXX Tech by SOVRYN Dr. Brian Sovryn The crossroads between technology, sensuality, and metaphysics - and the longest running anarchist podcast in the world! Brought to you by Dr. Brian Sovryn.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magyar Zene Háza Podcast?

This episode is 1 hour and 17 minutes long.

When was this Magyar Zene Háza Podcast episode published?

This episode was published on January 29, 2024.

What is this episode about?

Dinyés Dániel első vendége a 73 éves, Erkel és Bartók-Pásztory díjas zeneszerző, Érdemes művész, az Új Zenei Stúdió volt tagja. Pedagógusként több mint 40 éven át tanított a Bartók Béla konzervatóriumban, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti...

Can I download this Magyar Zene Háza Podcast episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!