EPISODE · Feb 4, 2026 · 1H 12M
Hangok közt #106 I Bánlaky Ákos
from Magyar Zene Háza Podcast · host Magyar Zene Háza
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján◖ 106. rész: Bánlaky Ákos ◗Bánlaky Ákos - Theodor Körner-díjas zeneszerző. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést, a Zeneakadémián pedig karvezetést tanult. 1991-ben Bécsbe költözött, ott fejezte be zeneszerzés tanulmányait Kurt Schwertsik osztályában, majd később két évig Erőd Iván növendéke lett. Vokálegyüttesekben és nagyobb kórusokban dolgozott énekesként, valamint etnomuzikológiai tanulmányutakat tett Kamerunban, Venezuelában, Etiópiában, Irian Jaya-ban, Gabonban és Pápua Új-Guineában. 2017-től a Lebenszeichen elnevezésű koncertsorozat kurátora. Cyrano című operájával 2007-ben elnyerte a Szövetségi Kancellária ösztöndíját. 59 éves."Bánlaky Ákos zongora darabját előbb játszottam, mint ahogy őt megismertem. Kedves, talpig úriember lénye hamar kiütközik a darabjain keresztül is. Mivel immár harminc éve ő is a Bécsben élő magyar zeneszerzők számát szaporítja, így kézenfekvő volt, hogy ennek a mélyebb hatásairól is beszélgessünk. Az ő pályafutásában kézenfekvő az emberi hangról való diskurzus, hiszen maga is magas színvonalon énekel profi kórusokban, nem csak alkot. Így a dal, a kórus, az oratórikus műfajok a szerzői repertoárjának egy jelentős részét teszi ki. Úgyhogy elmerültünk a vokalitás rétegeiben, a harmonikus gondolkodás új lehetőségeiben és a stílus, mint zeneszerzői kérdés útvesztőiben." - Dinyés Dániel====================Kövessetek minket közösségi felületeinken is!Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehazaInstagram | https://www.instagram.com/magyarzenehazaTikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehazaSpotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp============================================A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.Budapest, Hungary, 2025.
What this episode covers

NOW PLAYING
Hangok közt #106 I Bánlaky Ákos
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 26, 2026 ·1m
Jan 2, 2026 ·47m
Dec 21, 2025 ·46m