Hangok közt #2 | Gyöngyösi Levente episode artwork

EPISODE · Jan 29, 2024 · 1H 23M

Hangok közt #2 | Gyöngyösi Levente

from Magyar Zene Háza Podcast · host Magyar Zene Háza

Erkel díjas, Érdemes művész, a Budafoki Dohnányi zenekar rezidens zeneszerzője. Continuo-játékosként a Vashegyi György által vezetett Orfeo zenekar meghatározó alakja. Kórusművei az egész világon ismertek. "Gyöngyösi Leventével 12 éves korom óta ismerjük egymást. Mindig is szerettünk beszélgetni, mert azoknak hőfoka sosem volt langyos, és sok mindenben különböző világlátásunk ütköztetése sosem volt érdektelen. Ennek a harminc évnek a néha szoros, néha lazább baráti kapcsolata, hajnalig nyúló vitatkozásai, közösen megélt felfedezései mind-mind nyomot hagytak ezen a beszélgetésen. Így aztán az egymás mondataiba való lelkes közbeszólást, félmondatok elharapását, témákra lecsapását, majd újra gondolását vegyék egy 30 éves barátság egy pillanatfelvételének, ahol a másik őszinte becsülése mellett a kritikai él is kibújik, tán többször is, mint egy ilyen beszélgetéskor általában lenni szokott." – Dinyés Dániel. A Hangok közt podcastról Dinyés Dániel zeneszerző, karmester hiánypótló és grandiózus podcast sorozata a Zene Háza podcast csatornáján. A Hangok Közt című interjúsorozatban magyar kortárs zeneszerzők a vendégei 25-től 100 éves korig, akiket életművükről, zenéről, munkáról kérdezve, beszélgetve mutat be a podcast hallgatóinak, korszakos keresztmetszetet prezentálva a hazai zeneszerző-szcénáról. A podcast állandó társszerkesztője Dargay Marcell zeneszerző. ==================== Kövessetek minket közösségi felületeinken is! Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp

NOW PLAYING

Hangok közt #2 | Gyöngyösi Levente

0:00 1:23:16

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

That Hoarder: Overcome Compulsive Hoarding That Hoarder Hoarding disorder is stigmatised and people who hoard feel vast amounts of shame. This podcast began life as an audio diary, an anonymous outlet for somebody with this weird condition. That Hoarder speaks about her experiences living with compulsive hoarding, she interviews therapists, academics, researchers, children of hoarders, professional organisers and influencers, and she shares insight and tips for others with the problem. Listened to by people who hoard as well as those who love them and those who work with them, Overcome Compulsive Hoarding with That Hoarder aims to shatter the stigma, share the truth and speak openly and honestly to improve lives. The Small Business Startup School – Business Notes | Financial Literacy | Retail Psychology – For Professionals & Entrepreneurs The Small Business Startup School Inc. Starting or buying a small business? While personal circumstances may vary, business patterns remain timeless. On The Small Business Startup School, we explore strategies, insights, and practical solutions to help entrepreneurs confidently navigate their journey.Hosted by Ola Williams—a retail entrepreneur, fintech founder, and financial coach with over two decades of experience—this podcast marries financial awareness and retail psychology with optimism to deliver actionable takeaways.Join us to learn, grow, and connect as we uncover the keys to business success.Let’s continue to learn together and be encouraged to keep on connecting! DIOSA. Carolina Sanper This podcast is a sacred space created by Carolina Sanper where you connect with your inner wisdom and embody your magnetic feminine power.It is the realization that the mystical realm is where you plant the seeds of your desired reality.It is a portal to your true essence: awareness, presence, and receiving with ease. Welcome home, DIOSA. 🖤 XXX Tech by SOVRYN Dr. Brian Sovryn The crossroads between technology, sensuality, and metaphysics - and the longest running anarchist podcast in the world! Brought to you by Dr. Brian Sovryn.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magyar Zene Háza Podcast?

This episode is 1 hour and 23 minutes long.

When was this Magyar Zene Háza Podcast episode published?

This episode was published on January 29, 2024.

What is this episode about?

Erkel díjas, Érdemes művész, a Budafoki Dohnányi zenekar rezidens zeneszerzője. Continuo-játékosként a Vashegyi György által vezetett Orfeo zenekar meghatározó alakja. Kórusművei az egész világon ismertek. "Gyöngyösi Leventével 12 éves korom óta...

Can I download this Magyar Zene Háza Podcast episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!