EPISODE · Apr 16, 2025 · 1H 1M
Hangok közt #66 I Futó Balázs
from Magyar Zene Háza Podcast · host Magyar Zene Háza
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján.◖ 66. rész: Futó Balázs ◗Zeneszerző, a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának adjunktusa. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytatott karvezetés, zeneelmélet, zeneszerzés, valamint ütőhangszeres tanulmányokat, majd a budapesti Zeneakadémián Jeney Zoltán növendéke lett, ott szerezte DLA-fokozatát is 2016-ban. Pályája kezdetén korrepetitorként is dolgozott, valamint számos színházi kísérőzenét is komponált, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Dömötör András, Kovalik Balázs, vagy Pintér Béla. 43 éves."Futó Balázs a Zeneakadémián a legbelső zeneszerzői köreinkhez tartozott Dargay Marcellel. Nem csak darabjaiért, de zongorázásáért is oda voltunk. Rendszeresen adtuk elő egymás darabjait, így rengeteget időt töltöttünk együtt próbával, zenéről való beszélgetéssel, vagy csak úgy. Úgyhogy tudtam, hogy ez lesz az egyik legnehezebb interjúm, mert olyasvalakit kell faggatnom, akinek a válaszait nagyrészt tudom és akivel valahogy el kéne kerülnöm az „akol meleg” beszélgetést. Ez csak részben sikerült, de remélem így is el lehet kapni valamit ebből az izgalmas ám rendkívül zárkózott egyéniségből, aki csak ritkán nyilatkozik meg a világ előtt." - Dinyés Dániel====================Kövessetek minket közösségi felületeinken is!Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehazaInstagram | https://www.instagram.com/magyarzenehazaTikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehazaSpotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp============================================A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.Budapest, Hungary, 2024.
What this episode covers

NOW PLAYING
Hangok közt #66 I Futó Balázs
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 26, 2026 ·1m
Jan 2, 2026 ·47m
Dec 21, 2025 ·46m