EPISODE · May 14, 2025 · 55 MIN
Hangok közt #69 I Kovács Zoltán
from Magyar Zene Háza Podcast · host Magyar Zene Háza
Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján◖ 69. rész: Kovács Zoltán ◗Erkel, Bartók-Pásztory és Artisjus-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Hétéves korától zongorázni, tizenhárom éves korától pedig fagottozni tanult. Zeneszerzés és fagott-tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, azután pedig a Zeneakadémián végezte, ahol később, a kétezres évek elején posztgraduális karmesteri tanulmányokat is folytatott. Pályafutása első szakaszában zeneszerzői és a fagottművészi tevékenysége sokáig párhuzamosan haladt, ma már viszont elsődlegesen a komponálásnak szenteli idejét. 55 éves."Kovács Zoltánt mindkét minőségében, zeneszerzőként és fagott művészként is ismertem már a beszélgetésünk előtt. Kedves, ám alig nyilatkozó énjéről is tudtam, éppen ezért nagyon vártam a találkozásunkat, hogy kicsit faggathassam. Minden olyan művésznél, akinél egy szinten van a hangszerjáték és a komponálás, érdekes téma az előadó és alkotóművészet egymásra hatása. Erről, az idő hiányáról, a Balatonról és még sok minden másról is beszélgettünk." - Dinyés Dániel====================Kövessetek minket közösségi felületeinken is!Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehazaInstagram | https://www.instagram.com/magyarzenehazaTikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehazaSpotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp============================================A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.Budapest, Hungary, 2025.
What this episode covers

NOW PLAYING
Hangok közt #69 I Kovács Zoltán
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 26, 2026 ·1m
Jan 2, 2026 ·47m
Dec 21, 2025 ·46m