EPISODE · Oct 17, 2020 · 12 MIN
Háy János: Egy férfi
from Kortárs felbeszélések · host Volvo, Betone Studio
Háy János novelláit szinte azonnal fel lehet ismerni, elég elolvasni az első néhány mondatot. Elbeszélőjük többnyire nem egy mindent tudó, semleges narrátor, de nagyon gyakran nem is az egyik szereplő, hanem a kettő keveréke. Nyáry Krisztián ajánlója „Benyomta a mobilon a lány számát – olvassuk a Házasságon innen és túl című kötet egyik, szakításról szóló történetében. – Szia, mondta, s hogy nem, hogy ő tulajdonképpen, s ezt nehéz elmondani, de a lányt már nem szereti. Olcsó volt a hívás, mert azonos szolgáltatónál voltak.” Az olvasó szívesen megy bele ebbe a „kint is vagyok, bent is vagyok” játékba. Hiszen túlon túl ismerősek az elhibázott vagy csak vakvágányra futott párkapcsolatokról szóló történetek ahhoz, hogy szívesen bújjunk a szereplők bőrébe, de azért felettük állónak sem akarjuk érezni magukat. Az Egy férfi című novella egy középkorú férfi életdilemmájába enged betekintést: ellaposodott házasságát vagy gyerekre vágyó, fiatal szeretőjét válassza-e inkább. Az igazi kérdés azonban nem ilyen egyszerű: Lehet, hogy a félelem, a gyávaság és a lelkiismeret-furdalás kényszeríti ki legfontosabb döntéseinket?
What this episode covers

NOW PLAYING
Háy János: Egy férfi
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Jun 26, 2026 ·36m
Jun 19, 2026 ·66m
Jun 12, 2026 ·42m
Jun 5, 2026 ·52m
May 29, 2026 ·38m
May 25, 2026 ·63m