EPISODE · Oct 17, 2020 · 14 MIN
Háy János: Emese utolsó levele Marinak
from Kortárs felbeszélések · host Volvo, Betone Studio
A prózairodalom egyik legősibb műfaja a fiktív levél. Duplafenekű műfaj, hiszen az író azt játssza az olvasóval, hogy amit olvas: dokumentum. „Hogy én írtam volna az egészet, és a teljes levelezés fikció volna? – kérdezte 300 éve Rousseau levélregénye olvasóitól. – Mit érdekel ez titeket, emberek?Akárhogyan is, számotokra ez mindenképpen fikció.” Háy János Emese utolsó levele Marinak című írása is ezzel a fikcióval játszik, de úgy, hogy egy pillanatra sem veszi komolyan magát. A novella a Házasságon innen és túl című kötet második, kibővített kiadásában jelent meg, tehát a szerző utólag érezte úgy, hogy ezen a művén keresztül valamit még el kell mondania a párkapcsolatokról. Háy szereti a monológ-szerű elbeszélésmódot, szívesen bújik szereplői mögé. Bár az olvasó egy percig nem gondolja, hogy a riválisának levelet író Emese valóságos lenne, a fikcióval való játék nagyon is működik. Hiszen a levélíró beszédmódja, beszűkült valóságérzékelése a kereskedelmi tévék kibeszélőshowiban csetlő-botló szereplők világát idézi, miközben maga is arról beszél, hogy ami az efféle műsorokban történik az „csak el van játszva”. Egyszerre nevetjük ki a bumfordi Emesét és érzünk története és esetlen mondatai miatt szekunder szégyent. Mintha egy Mónika-showt lennénk kénytelenek végignézni.
What this episode covers

NOW PLAYING
Háy János: Emese utolsó levele Marinak
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Jun 26, 2026 ·36m
Jun 19, 2026 ·66m
Jun 12, 2026 ·42m
Jun 5, 2026 ·52m
May 29, 2026 ·38m
May 25, 2026 ·63m