Skip to content
Háy János: Szeplő episode artwork

Nov 13, 2020 12 min

Háy János: Szeplő

from Kortárs felbeszélések Hosted by Volvo, Betone Studio

Nyáry Krisztián ajánlója Az irodalom szövegek rejtett hálózataként is felfogható, ahol művek idéznek meg és értelmeznek tovább más műveket. Háy János például József Attila Kései siratóját hozza elő az olvasó emlékezetéből Szeplő című novellájának egyik kulcsmondatában: „Kit anya szült, szeplős lesz így vagy úgy.” A szeplő persze egy másik szövegre, a szeplőtelen fogantátás bibliai textusára utal, amit a szerző – eléggé profán módon – konkrétan is felidéz a novellában. Az örök anyai árulás és a bűnben fogantatás kettős utalásából egy szőnyeg alá söpört családi titok sejlik fel. A Házasságon innen és túl című novelláskötetnek nem ez az egyetlen darabja, amely az anya-lánya kapcsolaton keresztül bontja ki az elhallgatott múlt történetét. A férfiak többnyire mellékszereplői ezeknek a novelláknak, s ha jelen is vannak, leginkább csak az a bizonyos szeplő érdekli őket. Ezért is jut arra a következtetésre a történet hőse, hogy egy nőnek nem a férfi a társa, hanem a gyerek. De akkor miért érzi mégis, hogy saját anyja titkol valamit a fogantatással kapcsolatban?

Episode details come from the podcast's RSS feed.

Embed this episode

Ready to play

Háy János: Szeplő

0:00 12:22

No transcript yet.

Requests help us decide what to transcribe next.

százhold - Veiszer Alindával radiocafé Százhold címmel hiánypótló kortárs gyerekirodalmi- és kulturális műsorral jelentkezik Veiszer Alinda, a több évtizedes szakértői múlttal rendelkező Pagony szakmai támogatásával. A Százhold megmutatja, hogyan válhat a gyereknevelés elengedhetetlen részévé a könyv és a kultúra. Legalább ennyit a magyar kortárs irodalomról Civil Rádió Sorozatunkban a kortárs irodalom értékteremtő szerzőit, s rajtuk keresztül műveiket kívánjuk bemutatni a szélesebb közönség számára. Programunk célja, hogy megismertessük az embereket a hazai (lehetőség szerint határon túli) magyar szépirodalom kortárs gyöngyszemeivel, és minél szélesebb kört inspiráljunk a szépirodalmi művek olvasására, a magyar irodalom megismerésére. Műsorainkban a magyar irodalom képviselői – írók, költők, színházi szakemberek, szerkesztők, irodalmárok fordulnak meg – elismert alkotók, illetve sok esetben olyan fiatalok, akik még csak szárnyaikat bontogatják. A Civil Rádió kiemelt célja, hogy minél szélesebb kört csábítson vissza az olvasás élményéhez, a fiatalabb korosztályokat közelebb hozza az irodalomhoz felkeltve a szépirodalmi művek iránti érdeklődésüket, az olvasást „belecsempészve” mindennapjaikba. Műsorsorozatunkat és a kortárs irodalmi programot a Magyar Művészeti Akadémia támogatta. Legalább ennyit a kortárs építészetről... Civil Rádió Építészet A Civil Rádió egyik fontos küldetése, hogy a tömegmédiumokban kevéssé megjelenő témáknak, ügyeknek hangot adjon, kulturális alternatív kínáljon, szakmai szervezetek tevékenységének nyilvánosságot biztosítson. Az épített környezettel, építészettel és annak dilemmáival, közösségi vonatkozásaival rendszeresen foglalkozunk műsorainkban - ez a podcast csatorna ezen műsoraink gyűjteménye. Programunk a Nemzeti Kulturális Alap Építőművészeti Kollégiumának támogatásával készült. Auland - Civil KorTárs Auland A Civil Rádió FM98minden kedden, délelőtt 11 órától

Frequently asked questions

How long is this episode of Kortárs felbeszélések?

This episode is 12 minutes long.

When was this Kortárs felbeszélések episode published?

This episode was published on November 13, 2020.

Can I download this Kortárs felbeszélések episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.