Így csinál írott mondatból "élő" embert a Mesterséges Intelligencia - a Colossyan-sztori episode artwork

EPISODE · May 7, 2024 · 51 MIN

Így csinál írott mondatból "élő" embert a Mesterséges Intelligencia - a Colossyan-sztori

from Mérlegen - a HVG üzleti podcastja

Aki fogyaszt híreket bármilyen szinten, szinte lehetetlen, hogy ne jött volna vele szembe a köztévé új, AI-generált bemondója - mégse ez az első eset, hogy Magyarországon valakik egy hús-vér ember modelljét hozzák el elénk a képernyőn.A Colossyan szövegből generált AI-videói több tízmillió dollárnyi befektetést hoztak a startupnak, a történetnek pedig még csak az elején vagyunk. Dzindzisz Sztefan vendége a cég alapító-ügyvezetője, a még mindig csak 26 éves Kovács Dominik volt, akit arról kérdezett, hogyan működik a technológia, mik a vörös vonalak egy AI-cég életében, hogyan lehet a fejlődés előnyére az alacsony létszám és hogyan érvényesülhetnek a magyar cégek külföldön.Az adásban emellett megnéztük egy másik AI-technológia, az önvezető autózás helyzetét is - ebben Lóránd Balázs, a Continental Autonomous Mobility Hungary ügyvezetője segített egy támogatott tartalom részeként.A műsort a Continental Autonomous Mobility Hungary támogatja.Inspiráció a legjobbaktól: használd a mérlegen25 kuponkódot, és szerezd be a HVG Könyvek üzleti és menedzsment köteteit a hvgkonyvek.hu webshopban 25% kedvezménnyel! A kedvezmény más akcióval nem összevonható.1:10: Milyen cégekkel dolgozik együtt, és mit csinál a Colossyan?2:38: A folyamat: egy megírt szöveget bevisznek a programba, majd az a mesterséges intelligencia segítségével egy videót generál egy avatárral, aki elmondja a betáplált üzenetet3:49: Miért éppen a videógyártás a cél?6:04: 120 nyelven működik a program: tényleg szükség van ennyi nyelvre?6:35: Mi az oka annak, hogy az 1000 főnél nagyobb cégek a Colossyan célcsoportja?7:31: Hogyan működik a software as a service modell és a customer success program?9:05: Milyen problémákban segít a Colossyan az ügyfeleknek?9:55: Egy meglepő egyedi kérés, amire nemet mondott a Colossyan10:30: Támogatói tartalom – Lóránd Balázs, a Continental Autonomous Mobility Hungary ügyvezetőjét kérdezzük arról, hogyan alkalmazzák az AI-t a vezetéssegítő technológiákban11:40: TT – Hol tarthatunk a közeljövőben?15:36: TT – Mi kell ahhoz, hogy kiépüljön az infrastruktúra?16:31: TT – Milyen szakemberek vannak itthon?17:38: TT – Mik a legfőbb akadályok?20:05: A kezdetek: Dominik régóta vállalkozó szeretett volna lenni21:07: Sokan azért indítanak saját vállalkozást, mert úgy gondolják, hogy nagy szabadságot ad, általában azonban megállás nélküli munkát igényel21:26: Hozta-e Dominik személyes elvárásait a vállalkozói lét?22:21: A felelősség súlya22:50: Az eddigi legnagyobb kihívás és legnagyobb siker23:58: Mennyire alapozta meg a vállalkozói tudást a dán felsőoktatás?26:58: A Colossyan elődje, a Defudger: mit lehet tanulni a bukásból?29:48: Hogyan jött ezután a Colossyan?31:45: Az első nagyobb ügyfél megszerzése34:49: A növekedés azóta: londoni, new york-i irodák35:51: Mennyire nehéz belépni az amerikai piacra?38:06: Miért nem nézik jó szemmel külföldön, ha egy cég „magyar” cégként mutatkozik be?39:42: A Fortune 500 cégek sokkal jobban belenéznek egy magyar vonatkozású cég szoftver biztonságitechnikai fejlesztéseibe40:30: Jelenleg mennyi a magyar és a külföldi dolgozók aránya a Colossyanban?41:34: A társalapítókkal való szétválás, és az alkalmazkodás az új felálláshoz43:42: A jó egyensúly a mikromenedzsment és a felelősségek delegálása között45:58: Az ideális cégméret: 100 fő?48:35: Dominik és a Colossyan jövője50:00: Tanácsok a vállalkozáshoz: validálás és a csapat minősége

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published May 7, 2024

Embed this episode

Ready to play

Így csinál írott mondatból "élő" embert a Mesterséges Intelligencia - a Colossyan-sztori

0:00 51:57

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Mérlegen - a HVG üzleti podcastja?

This episode is 51 minutes long.

When was this Mérlegen - a HVG üzleti podcastja episode published?

This episode was published on May 7, 2024.

Can I download this Mérlegen - a HVG üzleti podcastja episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!