Irányváltó #19 – Jól érezni magunkat a világban – Interjú Kónya László holisztikus masszőrrel episode artwork

EPISODE · Mar 7, 2024 · 42 MIN

Irányváltó #19 – Jól érezni magunkat a világban – Interjú Kónya László holisztikus masszőrrel

from Irányváltó · host Marianna Varga

Egész lényünk egy komplex egységet alkot, amiben nem választható szét test és lélek, hiszen oda-vissza hatnak egymásra. Ezt a gondolatot képviseli Laci, és ennek szellemében fogadja a vendégeit. A masszírozás több lépcsőn keresztül került az életébe, korábban egészen más területeken próbálta ki magát. Mivel ő maga is komoly utat járt be az önismeret terén, ennek jelentőségét másoknál is hangsúlyozza. Minél jobban ismerjük magunkat, annál boldogabb életet élhetünk. Az önismereti nem egy mézeskalácsos út, és ő őszintén mesél saját élményeiről, a zökkenőkről és kellemes fordulatokról egyaránt. Ha Lacival találkozol, egy széles mosoly és jó szó egész biztosan fogad majd.  Az interjúban elhangzó idézet, amit mindketten ismertük, viszont a forrása hirtelen nem jutott eszünkbe, Gandhitól származik. Az idézet maga pedig így szól: „Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél!” Hogyan lett sok-sok év alkalmazotti múlt után Laci sikeres vállalkozó, ennek fordulatairól, és más, izgalmas részletekről szól ez az interjú.   Az Irányváltó podcast főhősei hétköznapi emberek, mint te meg én. Nincsenek rivaldafényben, nem tőlük hangos a média. Az életük mégsem hétköznapi. Attól különlegesek, hogy megtalálták, amiben ők igazán jók, amit szívvel-lélekkel végeznek, amiért lelkesen kelnek fel, amitől elégedett és kerek az életük. Személyesen kérdeztem őket a saját útjukról. Sokféle indulás, különböző kihívások, fordulatok vezették őket oda, ahol most tartanak. Ismerd meg a történetüket, és találd meg bennük önmagad! A következő lépés, hogy elindulj a Saját utadon: https://sajatutadon.hu/iranyvalto-konyvek/  

NOW PLAYING

Irányváltó #19 – Jól érezni magunkat a világban – Interjú Kónya László holisztikus masszőrrel

0:00 42:00

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Irányváltó?

This episode is 42 minutes long.

When was this Irányváltó episode published?

This episode was published on March 7, 2024.

What is this episode about?

Egész lényünk egy komplex egységet alkot, amiben nem választható szét test és lélek, hiszen oda-vissza hatnak egymásra. Ezt a gondolatot képviseli Laci, és ennek szellemében fogadja a vendégeit. A masszírozás több lépcsőn keresztül került az...

Can I download this Irányváltó episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!