Isten családja episode artwork

EPISODE · May 11, 2024 · 14 MIN

Isten családja

from csend/benn · host csend/benn podcast

János első levele / 4. 1Jn 2:29-3:17 "Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel azt is, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született. Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.  Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.  Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta. Aki bűnt cselekszik, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés.  Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.  Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt.  Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.  Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.  Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.  Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást,  nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak. Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ.  Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad.  Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.  Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.  Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan maradhatna meg az Isten szeretete?" /követhetsz minket az instagramon is: @csendbenn /

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published May 11, 2024

Embed this episode

NOW PLAYING

Isten családja

0:00 14:10

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of csend/benn?

This episode is 14 minutes long.

When was this csend/benn episode published?

This episode was published on May 11, 2024.

Can I download this csend/benn episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!