Jazzrajongók – Náray Erika vendége: Szalóki Ági episode artwork

EPISODE · Nov 24, 2022 · 1H 54M

Jazzrajongók – Náray Erika vendége: Szalóki Ági

from Müpa Podcast · host Müpa Budapest

Ez alkalommal nem valamiféle titkos és meglepő vonzalomként fogja bemutatni meghívott vendége jazzrajongó mivoltát Náray Erika. Szalóki Ági már tizenévesen olyan muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla, Dés László és Horváth Kornél. Régóta készült az anyaságra, emellett népzenei és gyermekeknek szóló repertoárjának megújításával is sokat foglalkozik. A Liszt-díjas énekesnő a babavárás időszakában érezte meg, „több nyugalomra, jó érzésre, lassúságra, lágyságra” van szüksége. Az erdélyi roma gyökerekből is táplálkozó Szalóki Ági mindmáig szereti Bach, Debussy és Bartók műveit, miközben korán nyilvánvalóvá vált, hogy az autentikus népzene az igazi műfaja. Bodza Klára tanítványa alig tizenhat évesen, az Ando Drom együttes jubileumi koncertjén lépett először színpadra a Katona József Színházban. Részt vett az Utolsó Óra népzenei gyűjtőprogramban, ahol főleg erdélyi énekes adatközlők repertoárját rögzítette. Hosszú ideig párhuzamosan énekelt a magyar népzenét játszó Ökrös együttesben, illetve a kárpát-medencei és balkáni világzenét képviselő Besh o droM zenekarban. Szólista pályáját 2004-ben kezdte, azóta főként saját zenekaraival lép színpadra. 2008-ban, A vágy muzsikál című albumán Karády Katalin repertoárjának legsikeresebb dalait helyezte új kontextusba. Mostanában az is foglalkoztatja, hogy régi korok magyar és európai zenéit megismertesse a gyerekekkel, sőt akár kamaszokkal is. Közreműködők az est háziasszonya, ének: Náray Erika zongora: Juhász Attila basszusgitár: Frey György dob, zenei vezető: Berdisz Tamás

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Nov 24, 2022

Embed this episode

Ready to play

Jazzrajongók – Náray Erika vendége: Szalóki Ági

0:00 1:54:46

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Müpa Podcast?

This episode is 1 hour and 54 minutes long.

When was this Müpa Podcast episode published?

This episode was published on November 24, 2022.

Can I download this Müpa Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!