Jó pihenést: Berkes Gabriella episode artwork

EPISODE · May 11, 2024 · 20 MIN

Jó pihenést: Berkes Gabriella

from Dankó Rádió Podcast · host Dankó Rádió | MTVA

"Egyszer Horváth Ádám meglátott énekelni, miközben a lányok teaszűrőt adtak a kezembe és felállítottak az asztalra, és azt mondta: Jaj, de cuki gyerek vagy! Nem akarsz játszani a filmemben?" - mesélte Berkes Gabriella színművésznő-énekesnő Jó pihenést című magazinunkban Nádas György szerkesztő-műsorvezetőnek. Ez a találkozás indította el a pályáját, amely során 36 filmben szerepelt: ő volt Péterke, a beteg kislány a Keménykalap és krumpliorrban, de láthattuk Az ötödik pecsét vagy a Jó estét nyár, jó estét szerelem című klasszikusokban is. A gyerekszínészi karrier után klasszikus éneket tanult a Zeneakadémián, de hamar kiderült, hogy nem az opera, hanem a könnyűzene lesz az útja. Egy véletlen találkozás révén került a Hungária együttes Csacska Macska Vokáljába, majd színházi pályára lépett és olyan musicalek főszerepeit alakította, mint például az Evita vagy a Jekyll és Hyde. Berkes Gabriella jelenleg Rátonyi Róbert jazz zongoristával dolgozik, akivel egészen új arcát, "új hangját" mutatja meg a közönségnek.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published May 11, 2024

Embed this episode

NOW PLAYING

Jó pihenést: Berkes Gabriella

0:00 20:15

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Dankó Rádió Podcast?

This episode is 20 minutes long.

When was this Dankó Rádió Podcast episode published?

This episode was published on May 11, 2024.

Can I download this Dankó Rádió Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!