Johann Wolfgang von Goethe: A Villikirály - Pont Elég (12)

A Villikirály Ki nyargal a szélben, az éjen át? Egy apa az, ő viszi kisfiát. Karjába szorítja gyermekét, átadja teste melegét. - Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt? - Apám, nem látod a villikirályt? Koronája fehérlik, uszálya suhan. -A köd gomolyog, csak a köd fiam! "Jöjj hát velem, édes gyermekem! Játszhatsz gyönyörűen énvelem, mutatok majd tarka virágokat, anyám arany ruhákat ad." - Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már, mit igér suttogva a villikirály? - Fiam, csak csitt, nem mozogj, ne beszélj: a száraz avart zizzenti a szél. "Most, szép fiu, jó fiu, jössz-e velem? A lányaim ápolnak majd szeliden. Már járják az éjben a táncaikat, s álomba táncolnak, dúdolnak." - Apám, jaj, apám, nézd, ők azok, a villi-királykisasszonyok! - Látom, fiam, ott fehérlenek a sűrű sötétben a vén füzek. "Szeretlek, a szépséged ingerel; eljössz, vagy erővel viszlek el." - Apám, most bántott, jaj, de fáj! Megfog, nem ereszt el a villikirály! Borzongva az apa üget tovább, karolja nyöszörgő kisfiát, a ház kapuján bajjal bedobog: karjában a gyermek már halott. Vas István fordítása Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices