EPISODE · Dec 2, 2020 · 4 MIN
Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 1Tim 5,22-6,11a; Lk 18,15-17.26-30
from Nyíregyházi Egyházmegye · host Nyíregyházi Egyházmegye
1Tim 5,22-6,11a Fiam Timóteus! A kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire, hogy ne legyen részed idegen bűnökben. Őrizd meg magadat tisztán. Ezután ne csak vizet igyál, hanem élj egy kis borral a gyomrod és gyakori gyengélkedéseid miatt. Egyes emberek bűnei nyilvánvalók, s már előttük utoléri őket az ítélet, másokat csak ezután; éppígy nyilvánvalók a jótettek is; ezekkel más a helyzet, ezek nem maradhatnak elrejtve. Akik járomba vannak fogva, a rabszolgák, tartsák urukat minden tiszteletre méltónak, hogy azok ne káromolják az Úr nevét és a tanítást. Akiknek hívő uruk van, ne vegyék őket kevésbe, azzal az ürüggyel, hogy azok testvérek, sőt éppen azért szolgáljanak nekik jobban, mert hívők, a szeretet s a jótétemények részesei. Ezeket tanítsd, ezekre ints! Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez s a istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz, - az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szóharc betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tekintő emberek torzsalkodása. Az istenfélelem természetesen igen jövedelmező, - ha megelégedés kíséri. Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, s kétségtelen, hogy el sem vihetünk semmit; ha tehát van ennivalónk s ruházatunk, elégedjünk meg velük. Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, az ördög kelepcéjébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba s romlásba döntik az embert. Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jónéhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Lk 18,15-17.26-30 Azon időben gyerekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. Amikor a tanítványok észrevették, elutasították őket. Jézus azonban odahívta őket. „Hagyjátok - mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.” Erre hallgatói megkérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Ezt felelte: „Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.” Most megszólalt Péter: „Nézd, mi elhagytuk mindenünket, amink volt és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek: Senki sem hagyja el házát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő másvilágban pedig az örök életet.” Tamás László görögkatolikus papnövendék előadásában
What this episode covers

NOW PLAYING
Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 1Tim 5,22-6,11a; Lk 18,15-17.26-30
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 22, 2026 ·39m
Mar 4, 2026 ·46m
Feb 22, 2026 ·47m
Feb 3, 2026 ·42m
Jan 24, 2026 ·48m
Dec 31, 2025 ·54m