EPISODE · Dec 3, 2020 · 4 MIN
Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 1Tim 6,17-21; Lk 18,31-34
from Nyíregyházi Egyházmegye · host Nyíregyházi Egyházmegye
1Tim 6,17-21 Fiam Timóteus! E világ gazdagjainak hagyd meg, hogy ne legyenek fennhéjázók, ne bizakodjanak a csalóka gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent, amire szükségünk van; hogy legyenek jótékonyak, a jócselekedetekben gazdagok, szívesen adakozzanak, osztogassanak, s gyűjtsenek maguknak gazdag, jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igaz életet. Timóteus! Őrizd meg a rád bízott kincset, kerüld a profán, újdonsághajhászó fecsegést, a megtévesztően elnevezett »ismeret« ellenvetéseit, amelyet némelyek elfogadtak, s a hittől elszakadtak. Kegyelem veled! Amen! Lk 18,31-34 Azon időben Jézus félrevonta a tizenkettőt, s így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról megjövendöltek. Kiszolgáltatják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpdösik. Aztán megostorozzák, megölik, de harmadnap feltámad.” Mit sem értettek belőle. Ez a beszéd olyan homályos volt előttük, nem értették meg, hogy mit akart vele mondani. Tamás László görögkatolikus papnövendék előadásában
What this episode covers

NOW PLAYING
Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 1Tim 6,17-21; Lk 18,31-34
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 22, 2026 ·39m
Mar 4, 2026 ·46m
Feb 22, 2026 ·47m
Feb 3, 2026 ·42m
Jan 24, 2026 ·48m
Dec 31, 2025 ·54m