Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - Ef 4,1-7 - Lk 10,25-37 episode artwork

EPISODE · Nov 22, 2020 · 3 MIN

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - Ef 4,1-7 - Lk 10,25-37

from Nyíregyházi Egyházmegye · host Nyíregyházi Egyházmegye

Ef 4,1-7 Atyámfiai! Kérlek titeket, én, aki fogoly vagyok  az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, melyet kaptatok,  teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást  szeretettel, igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke  kötelékével. Egy a test és egy a Lélek, amiképp hivatásotok is egy  reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten  és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és  mindenben benne van.  A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke  szerint kapta. Lk 10,25-37 Abban az  időben egy törvénytudó jött Jézushoz, hogy próbára tegye és így szólt:  „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő ezt kérdezte  tőle: „Mit ír elő a törvény? Hogyan olvasod?” Ő pedig feleletül ezt  mondta: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből,  teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint önmagadat.”  Erre ő így szólt: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz!” Ám az  igazolni akarta magát, ezért ezt mondta Jézusnak: „De ki az én  felebarátom?” Jézus akkor átvette a szót, és ezt mondta: „Egy ember  Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Ezek kifosztották,  véresre verték, majd félholtan otthagyták és elmentek. Történetesen egy  pap ment lefelé azon az úton. Meglátta, de továbbment. Ugyanígy egy  levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és meglátta őt, továbbment. Arra  ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta őt, megesett  rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és  bekötözte, aztán föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba, és  ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak és ezt mondta:  »Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked.« Mit  gondolsz, e három közül ki lett a felebarátja annak, aki a rablók kezébe  került?” Erre az így szólt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele”. Erre  Jézus ezt mondta neki: „Menj, te is tégy hasonlóképpen.”

NOW PLAYING

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - Ef 4,1-7 - Lk 10,25-37

0:00 3:21

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Nyíregyházi Egyházmegye?

This episode is 3 minutes long.

When was this Nyíregyházi Egyházmegye episode published?

This episode was published on November 22, 2020.

What is this episode about?

Ef 4,1-7 Atyámfiai! Kérlek titeket, én, aki fogoly vagyok  az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, melyet kaptatok,  teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást  szeretettel, igyekezzetek megtartani a lelki...

Can I download this Nyíregyházi Egyházmegye episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!