EPISODE · Nov 28, 2020 · 2 MIN
Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Gal 3,8-12; Lk 9,57-62
from Nyíregyházi Egyházmegye · host Nyíregyházi Egyházmegye
Gal 3,8-12 Atyámfiai! Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hit által ad megigazulást a pogányoknak, előre hirdette Ábrahámnak: »Tebenned nyer áldást minden nemzet«. Így tehát akik hitből valók, azok nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. Mert mind, akik a törvény cselekedetei szerint élnek, átok alatt vannak; írva van ugyanis: »Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindabban, aminek teljesítése elő van írva a törvény könyvében«. Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert »az igaz hitből fog élni«. A törvény pedig nem hitből van, hanem, »aki teljesíti, az fog élni általa«. Lk 9,57-62 Azon időben amint mentek az úton, valaki megszólította Jézust: „Követlek, bárhová mész is.” Jézus azonban ezt mondta: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat felszólított: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat - mondta neki -, te meg menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.” Tamás László görögkatolikus papnövendék előadásában
What this episode covers

NOW PLAYING
Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Gal 3,8-12; Lk 9,57-62
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 22, 2026 ·39m
Mar 4, 2026 ·46m
Feb 22, 2026 ·47m
Feb 3, 2026 ·42m
Jan 24, 2026 ·48m
Dec 31, 2025 ·54m