Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40. episode artwork

EPISODE · Nov 27, 2023 · 1H 30M

Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40.

from Magyar Hang podcastok · host Magyar Hang podcast

Az elmúlt közel 35 évben Orbán Viktor 8-9 kilenc szerepet alakított ki, és ezeket képes váltogatni, mindig azt az arcát veszi elő a fiókból, amelyikre éppen szüksége van ahhoz, hogy elhitesse az emberekkel, ő az egyetlen, aki ezt a problémát meg tudja oldani. Ezekkel a szerepekkel bármit el lehet adni, emberek millióit meg lehet győzni, egy valamit nem lehet, hatékonyan kormányozni – jelentette ki Kompország című műsorunkban Kéri László politológus, aki második szereplése során ezúttal Orbán Viktor politikusi pályafutását elemezte. Mint leszögezte: az, ami ő csinál, csak egy zárt szubkultúrának jó, a magyarok millióinak nem, és ha azt nézzük, hogy mennyi forrást herdált el, ez az ország egyik legnagyobb kudarctörténete. • Mit szólt ahhoz, hogy Orbán Viktor a napokban úgy beszélt róla, mint az emberről, aki nagy hatást gyakorolt rá? • Mi volt Orbán Viktor egyik legnagyobb traumája, amit máig nem tudott feldolgozni? • Kivel üvöltözött egy kocsmában 2002-ben az Orbán-Medgyessy vita alatt? • Hogyan vált Orbánból egyik pillanatról a másikra jobboldali keresztény középosztálybeli értelmiségi, és miért? • Mikor jött rá Orbán Viktor, hogy az igazi nyerőkártya a politikában a szociális demagógia? A műsorvezető Szerető Szabolcs, szerkesztő Farkas Melinda. A Kéri Lászlóval készült előző beszélgetés: https://www.youtube.com/watch?v=05NNqn9YT5E A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Ha nem szeretne lemaradni a következő epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV Nem csak nézné műsorainkat, hanem olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk! https://hang.hu/elofizetes

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Nov 27, 2023

Embed this episode

NOW PLAYING

Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40.

0:00 1:30:25

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magyar Hang podcastok?

This episode is 1 hour and 30 minutes long.

When was this Magyar Hang podcastok episode published?

This episode was published on November 27, 2023.

Can I download this Magyar Hang podcastok episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!